péntek, november 7, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Lekapcsolták a cigány taxismaffiát

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Bűnszervezetek Elleni Osztálya az ellen a három cigány ellen, akik taxismaffiát üzemeltettek. A cigánybűnözőket eredetileg a Kuruc.Info leplezte le, ők hozták nyilvánosságra a személyazonossgukat.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Bogdán Tibor és két társa, Zelei Elemér és B. Gyula 2023 júniusától több budapesti kerületben, a Budai Várban, a Váci utcában, a Vásárcsarnok, valamint a Hősök tere és a Széchenyi fürdő közelében található taxidrosztoknál kisajátította a szolgáltatást. A B. Tibornak hetente ún. drosztpénzt fizető taxisok az ott dolgozó kollégáikat távozásra szólították fel. Amennyiben azok nem mentek el önként, a három férfi erőszakot vagy fenyegetést alkalmazva elzavarta őket, majd ezeken a helyeken ők irányították tovább a szolgáltatást. A 48 éves B. Tibor, annak érdekében, hogy az akaratának érvényt szerezzen, többször fenyegette, szidalmazta a taxisokat.

A nyomozók az alapos felderítő munkának köszönhetően rövid időn belül azonosították a bűnözői csoport mindhárom tagját – írják. Azt már nem említették, hogy az alapos felderítő munka része volt a Kuruc.Info olvasgatása is, ugyanis már az egyik ilyen videó bemutatása során megnevezték az abban szereplő elkövetőket:

Bogdán Tibor:

Zelei Elemér:

Z. Elemért és B. Gyulát a nyomozók összehangolt akció keretében július 10-én a KR Bevetést Támogató Osztályának, valamint a Rendészeti Igazgatóság munkatársainak közreműködésével Budapesten fogták el.

Harmadik társuk, B. Tibor ellen elfogatóparancsot adtak ki, amely alapján július 15-én a BRFK XVIII. Kerületi Rendőrkapitányságon önként feladta magát. Az elkövetők által használt gépkocsikban tartott kutatások során a nyomozók több közbiztonságra különösen veszélyes eszközt – egy feltehetően gumilövedékes fegyvert, egy kardot, boxert, gázsprayt – találtak, valamint egy nagy értékű autót is lefoglaltak.

A KR NNI Bűnszervezetek Elleni Osztályának nyomozói a három férfit zsarolás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették őket, és kezdeményezték a letartóztatásukat, amelyet az illetékes bíróság elrendelt.

Az eljárásban a KR NNI vizsgálja, hogy történt-e az ügyben egyéb bűncselekmény, illetve más is felelősségre vonható-e. Nem kizárt, hogy a gyanúsítotti kör bővülni fog. A nyomozók az ügyben további sértettek felkutatását tervezik, írták közleményükben.

30 nőt futtattak a cigányasszonyok

(Kuruc.Info nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Megvan a megoldás a szőlők pusztulását okozó aranyszínű sárgaság ellen!

Az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet négy éven keresztül vizsgálta, hogy...

Novák Előd levélben kérdezte fel a belügyminisztert: miért a hazafiakat vegzálja a rendőrség a deviánsok helyett?

Felháborító, ahogyan viselkedik a rendőrség a "betiltott" Pécs Pride...

Komoly ellenállás mutatkozik Krétán a tömegesen érkező izraeli turistákkal szemben

Nem mindenki dől be a cionista agymosásnak Krétán, ami...

Németországban nem lesznek karácsonyi vásárok, annyira tartanak a migráns támadásoktól

Több város lemondta már a karácsonyi vásári rendezvényét, mert...

Négerbűnözés: Afrikai dílereket fogtak el Debrecenben

Ahhoz képest, hogy "nem leszünk bevándorlóország", sorra jönnek azok...

Kategóriák

Megvan a megoldás a szőlők pusztulását okozó aranyszínű sárgaság ellen!

Az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet négy éven keresztül vizsgálta, hogy...

Németországban nem lesznek karácsonyi vásárok, annyira tartanak a migráns támadásoktól

Több város lemondta már a karácsonyi vásári rendezvényét, mert...

Négerbűnözés: Afrikai dílereket fogtak el Debrecenben

Ahhoz képest, hogy "nem leszünk bevándorlóország", sorra jönnek azok...

Egy kommunista migráns New York új polgármestere

Megválasztották New York új polgármesterét, egy migráns hátterű, kommunista...

Hazamehettek a sorozás okán elvitt kárpátaljai magyar egyetemisták

Hazamehettek a magyar egyetemisták, akiket a II. Rákóczi Ferenc...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55