Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Paraguay történetének legnagyobb kokainfogását találtak egy Belgiumba szánt cukorszállítmányban

A paraguayi kábítószerelhárítás ügynökei hétfőn kezdték kipakolni a 40 kilós cukroszsákokkal megtöltött konténereket a főváros folyami kikötőjében, Puerto Caacupemiben, és még kedden is tartott a szállítmányban talált kokaint válogatása és mérése.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Paraguay történetének legnagyobb kokainfogását jelentették be szerdán a helyi hatóságok, miután több mint négy tonna kokaint fedeztek fel egy Belgiumba szánt cukorszállítmányban.

Santiago Pena államfő sajtóértekezletén elmondta, hogy az „Édesség művelet” fedőnevű akció egy sor „nagyon szomorú epizódot” követett, amelyek azt jelzik, hogy Paraguay a térség egyik kábítószerkereskedelmi központjává vált. Az elnök hozzátette: a mintegy 240 millió dolláros (86 milliárd forintos) fogás remélhetőleg megzavarja a kokainkereskedelmet, és hangsúlyozta, hogy a rendőrség nyomoz az elkövetők után.

„Úgy vélem, ez azt üzeni a bűnszervezeteknek, hogy ne használják Paraguayt tranzitállomásként, elszánt és szervezetten dolgozó hatóságokkal találják szembe magukat”

– mondta Pena, megjegyezve, hogy megerősítették a kikötői biztonsági szolgálatot, és a bűnbandák nem fogják tudni elkerülni az összes felállított ellenőrzőpontot.

A paraguayi kábítószerelhárítás ügynökei hétfőn kezdték kipakolni a 40 kilós cukroszsákokkal megtöltött konténereket a főváros folyami kikötőjében, Puerto Caacupemiben, és még kedden is tartott a szállítmányban talált kokaint válogatása és mérése.

Az egyelőre nem világos, hogy honnan származik a kokain. Francisco Ayala, a kábítószerelhárítás szóvivője azonban emlékeztett rá, hogy földrajzi elhelyezkedését tekintve Paraguay stratégiai helyzetet foglal el a szervezett bűnözés szempontjából, mivel a világ legnagyobb kokaintermelőinek közelében található.

https://szentkoronaradio.com/blog/2024/06/15/zelenszkij-megdontotte-az-egyetlen-sajtotajekoztaton-eloadott-drogos-szipakolas-vilagrekordjat/

https://szentkoronaradio.com/blog/2024/02/26/asztalosmuhelybol-terjesztettek-a-kokaint/

(Pesti Srácok nyomán Szent Korona Rádió) 

FSSPX

A kínai kommunisták szentelhetnek püspököt, az FSSPX nem

Miközben a Szentszék az elmúlt hónapokban rendkívüli szigorral lépett fel ...

Trón és Oltár

2026. 07. 24.

Irán Törökország Kurd

Törökország akadályozhatta meg az Irán elleni kurd felkelést

Abbász Aragcsi, Irán külügyminisztere szerint Törökország közbelépése akadályozta meg, hogy ...

Közel-Kelet

2026. 07. 23.

Telegram-posztjaink (2026.07.22.)

Egykori SZDSZ-es lett a Fidesz új frakcióvezetője; migráns gyilkolt meg egy német fiatalt; Trump kiáll tömeggyilkos cionista barátja, Netanjahu mellett

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 22.

Telegram-posztjaink (2026.07.21.)

Új vezetőt választott a Hamász; megszüntette a Tisza a Hazajárót; leállították az FSZB AI-alapú kémprogramját

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 22.

Telegram-posztjaink (2026.07.20.)

Polgár Judit nem lesz köztársasági elnök; a kommunista migráns polgármester letartóztatná a zsidó miniszterelnököt; hamarosan vége a drónok korszakának

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 20.

Selmeci őrjárat

Selmeci Őrjárat augusztus elsején – meghódítja a Felvidéket a HVIM!

Idén is a Selmeci-hegység bércei közt kalauzolja a túrázókat a ...

64

2026. 07. 20.