„Az ereklyék kultusza, távol esik attól, hogy pusztán újkeletű visszaélés legyen, ahogyan a legtöbb protestáns képzeli” – írja Frithjof Schuon Az isteni tudás című művében. Az alábbi részletben az ereklyék különböző erőiről és eredetükről olvashatunk.
Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is
Az ember természetében van – mivel egyesíti a külsőt a belsővel-, hogy érzéki támaszokat használjon szellemi fejlődése, vagy lelke egyensúlyának érdekében. Ezek a támaszok lehetnek akár művésziek, és így szimbolisztikusak, akár esztétikusak, vagy teurgikusak; az utóbbi esetben az a funkciójuk, hogy jótékony, oltalmazó és szentesítő erők hordozóiként működjenek; azonkívül a két típus egyesülhet is. Mi a második kategóriát vesszük szemügyre, pontosabban egy sajátos esetet, az ereklyékét, melyeknek funkciója valóban a teurgiához tartozik, legalábbis indirekt módon. […]
Hadd idézzük fel mindenekelőtt, hogy az ereklyék kultuszának a forrásánál a szentek teste fekszik vagy e testek egyéb maradványai, aztán a szentek által megérintett tárgyak. Ez utóbbi kategória egészen korlátlan, mivel a végtelenségig lehetne sorolni a példákat a nagyobb erőtől származó ereklyékre, mint amilyen a Szent Lepel Torinóban. Mindenesetre tudnunk kell, hogy az ereklyék kultusza, távol esik attól, hogy pusztán újkeletű visszaélés legyen, ahogyan a legtöbb protestáns képzeli. A kultusz a katakombák időszakára megy vissza és lényegi elemet képez a kereszténység áhítatos és karizmatikus kultuszában.
Az ereklyék eredetének két megközelítése lehetséges, az egyik teologikus és hivatalos, és egy sokkal népszerűbb másik. Az ereklyék kultusza, akárcsak a képeké, teológiailag a szentek iránti tiszteleten alapul, mint Krisztus dicsőséges rekvizitumai iránt, és azon az elképzelésen, hogy a szentet tisztelve az ereklyéjén keresztül az ő Isten iránti szeretetüket lélegezzük be, vagy rajtuk keresztül szeretjük Istent. Ez populárisan egyszerűen a jótékony, és meglehet, csodás erőn alapul, ami az áldottak testében rejlik, és ami nem tud mást, csak szétosztani magát valamilyen mértékig – a szent jelentőségétől függően- a tárgyakba, melyek kapcsolatban voltak velük. A „populárisan”-t az egyszerűség kedvéért mondjuk, bár ez a kifejezés nem jelent többet, mint felismerni a tényállást. A relikviákban rejlő csodás jelenlét gondolatát a jeruzsálemi Szent Cyrill és más egyházatyák tanították, míg az ereklyék morális funkciójának tézisét – szintén a legkorábbi napokra visszavezetve – általában a skolasztikusok tartották fenn.
Három különböző erőt lehet megkülönböztetni az ereklyékben; először is van egy jótékony hatás magában a tárgyban; másodszor van egy hozzáadódó pszichikai energia, ami az áhítatból ered a buzgó és továbbélő áhítat eredményeként; harmadszor van egy szent általi „segítség”, egyenesen a Mennyből, függetlenül az első két tényezőtől, de alkalomadtán egyesülve velük. A teurgikus erő jelenléte bizonyosabb a testi maradványokkal, mint a csontok és a vér, de más tárgyakkal kapcsolatban is, melyek előzőleg a szent személységekhez tartoztak. Az isteni személyek esetében, mint Krisztus és az Áldott Szűz, a teurgikus erő jelenléte még az általuk megérintett legjelentéktelenebb tárgyban is nyilvánvaló. Mindazonáltal ez az erő nem vakon működik; pozitív vagy negatív megnyilatkozásai – az esettől függően- a vele kapcsolatba lépő személy természetétől függ, aki részesül belőle, átéli azt, és persze minden egyéb körülménytől, legyen az szubjektív vagy objektív.
Ferenc pápa elvesztette a kontrollt liberális forradalma felett
(Részlet Frithjof Schuon Az isteni tudás c. művéből)
