vasárnap, július 20, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

III. Világháború felé: A NATO “visszafordíthatatlannak tartja” Ukrajna csatlakozását

A NATO kedden kezdődő washingtoni csúcstalálkozójának záródokumentumának jelenlegi tervezetében arról írnak, hogy Ukrajna NATO-csatlakozása visszafordíthatatlan folyamat – tudta meg a CNN.

A hírportálnak három forrás egybehangzóan állította azt, hogy ez a szó szerepel a dokumentumban (a minap egyébként a holland védelmi miniszter is ugyanezt a szót használta, a nemzetközi sajtó pedig már korábban is írt arról, hogy a csúcstalálkozón születhet egy ilyen jellegű deklaráció).

A CNN szerint a washingtoni csúcstalálkozót megelőzően a szövetség 32 tagja között a vita egyik fő forrása az volt, hogy milyen erős garanciát kell nyújtani Ukrajnának a jövőbeni NATO-tagságáról. A tervezet még változhat, de a „visszafordíthatatlan” szó jelenléte jelentős jelzés lenne Kijev és Moszkva számára – írták.

Az egyik forrásuk – egy amerikai tisztviselő – szerint a Fehér Ház azzal a feltétellel támogatja a szó használatát a végleges változatban, amennyiben a dokumentum azt is megerősíti, hogy Ukrajnának folytatnia kell a demokratikus reformok terén végzett munkáját. Elmondása szerint a végleges verzió várhatóan tartalmazza majd ezt a megfogalmazást is.

Ugyanakkor a tisztviselők hangsúlyozták a „kézzelfogható intézkedések” fontosságát is Ukrajna támogatásával kapcsolatban. Ruszlan Stefancsuk, az ukrán parlament elnöke egy hétfői rendezvényen azt mondta, hogy nem csak a nyelvezetről van szó, hanem arról, hogy Ukrajnát ténylegesen közelebb hozzák a NATO-hoz. Egy magas rangú amerikai kormányzati tisztviselő múlt hét pénteken azt mondta, hogy a szövetség „jelentős új bejelentéseket fog tenni arról, hogyan növeljük a NATO katonai, politikai és pénzügyi támogatását Ukrajnának” a csatlakozási folyamat idején.

„Joggal van nagy hangsúly azon, hogy a csúcstalálkozó nyilatkozatában mit mondanak majd a szövetségesek Ukrajna tagsággal kapcsolatos útjáról. A nyelvezet világos és erőteljes lesz. Elismeri Ukrajna létfontosságú, folyamatban lévő reformtörekvéseit, és demonstrálja a szövetségesek támogatását Ukrajna számára a NATO-tagság felé vezető úton” – mondta Michael Carpenter, az amerikai Nemzetbiztonsági Tanács Európáért felelős főtanácsadója egy hétfői sajtótájékoztatón.

(Index nyomán Szent Korona Rádió)

Miért olyan fontos a NATO számára Románia?

A harmadik világháború imitálásával provokálja a NATO Oroszországot (Elemzés)

A világ “eszkalációs spirálon” halad a háború felé

Legfrissebb

SZBU-s a tanú, akivel megpróbálják megmásítani Sebestyén József halálának körülményeit az ukránok

Miközben sorra látnak napvilágot tények, fotók és dokumentumok arról,...

Letartóztatták a kárpátaljai templom feltételezett gyújtogatóját

Elfogták a palágykomoróci görögkatolikus templom feltételezett gyújtogatóját – közölte...

Drónokkal gyilkolja szándékosan a gyermekeket Izrael (I. rész)

Az izraeli hadsereg kínai gyártmányú kereskedelmi drónokból álló flottát...

NJSZ: Meg kell védeni a kárpátaljai magyarokat és véget kell vetni a jogfosztásuknak!

Sebestyén József beregszászi magyar férfit akarata ellenére sorozták be...

Polgárháború törhet ki, ha betiltják az AfD-t?

Újra napirendre került a németországi belpolitikában az AfD betiltása,...

Kategóriák

Letartóztatták a kárpátaljai templom feltételezett gyújtogatóját

Elfogták a palágykomoróci görögkatolikus templom feltételezett gyújtogatóját – közölte...

Drónokkal gyilkolja szándékosan a gyermekeket Izrael (I. rész)

Az izraeli hadsereg kínai gyártmányú kereskedelmi drónokból álló flottát...

NJSZ: Meg kell védeni a kárpátaljai magyarokat és véget kell vetni a jogfosztásuknak!

Sebestyén József beregszászi magyar férfit akarata ellenére sorozták be...

Polgárháború törhet ki, ha betiltják az AfD-t?

Újra napirendre került a németországi belpolitikában az AfD betiltása,...

Törökország őrizetbe vette az Iszlám Állam 153 tagját

Ali Yerlikaya belügyminiszter pénteken bejelentette, hogy az Iszlám Állam...

Megzsarolhatták a Sebestyén Józsefet boncoló igazságügyi szakértőt

Az ukrán titkosszolgálat sakkban tarthatja a Sebestyén József boncolását...

Brigitte Macron férfi vagy nő? Dagad a botrány a francia first lady körül

Még 2012-ben terjedt el egy videó, amiben két nő...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55