Sulyok kiállt a zsidó terror mellett és felszólalt az antiszemitizmus ellen
Sulyok Tamás Bécsben tárgyalt az osztrák államfővel, kijelentette, hogy Magyarország támogatja a zsidó terrorállamot és persze a legfontosabb kérdésre is kitértek – írta meg a Magyar Jelen.
Melonit választja Orbánék új frakciója helyett a lengyel Jog és Igazságosság
Habár a korábbi hírek arról szóltak, hogy a konzervatív lengyel Jog és Igazságosság (PiS) is csatlakozik az új frakcióhoz, inkább az atlantista Meloni szövetségét választja.
Lopott taxival okozott halálos balesetet egy cigány az Árpád-hídon
Szerda este halálos baleset történt az Árpád-hídon, miután egy tolvaj cigány ellopott egy taxit és a forgalommal szemben száguldozott. A tolvaj és a két utasa meghalt, többen pedig súlyosan megsérültek – olvasható a kuruc.info hasábjain.
A Szürke Farkasok hazafias szervezet melletti kiállása miatt tilthatja el a török focistát a libsi UEFA
A török focista nem csak jelképesen, hanem beszédében is kiállt a Szürke Farkasok nevű jobboldali szervezet mellett, akár eltiltják őt, akár nem. A liberális, LMBTQP simogató UEFA persze rögtön rasszizmust kiáltott.