szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Így védi az olasz antifa terroristát az Euronews

Az Euronews elkezdte mosdatni Ilaria Salist, pedig egyértelmű a bűnössége több ártatlan ember összeverésében, persze ez koránt sem érdekli a szélsőliberális portált.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Mindjárt kiderül, hogy az olaszországi antifasiszta az EP-ben ott kívánja folytatni Európa-ellenes, bomlasztó tevékenységét, ahol azt letartóztatása pillanatában abbahagyta. Kb. mindenkit kész képviselni a fehér európaiak ellenében. Bűnözőket, migránsokat és hasonszőrűeket. Mint fogalmaz a zöldek jelöltje: “a foglyok érdekében fogok dolgozni, de elkötelezem magam a bevándorlás ügye mellett is, amely történelmi felelősség, amelyet komolyan kell vennünk. Szintén és elkötelezem magam a fiatalok helyzete mellett, amely egy nagyon átfogó terület. Remélem, hogy a szolidaritás értéke iránymutató lehet egy olyan Európa felépítéséhez, amelyet mi akarunk”. Na, igen. Már látjuk is az alapköveit annak az Európának, amit ezek a nemzetellenes globalisták akarnak.

Az érzékenyítés után pedig jön a konkrét hazugság a cikkben: “Sokakat megdöbbentett, amikor Salis megbilincselve, vezetőszáron jelent meg a magyar bíróság előtt. A magyar ügyészség szerint az olasz tanár részese volt a tavaly februárban Budapesten egy neonáci rendezvény feltételezett résztvevői ellen elkövetett utcai támadássorozatnak. Salis azt mondja, nem akarja kivonni magát az eljárás alól.”

A leírás szerint a globalista médiumnak magyarországi munkatársai is vannak, így különösen érdekes, hogy egyetlen helyi mameluk sem érezte szükségesnek rámutatni, hogy a derék antifasiszta nem egy politikai áldozat, aki “csak” nácikat vert (a Hvg óta tudjuk, hogy ez amúgy rendben van). Az import antifasiszták NEM “nácikat” vertek, sőt, még csak nem is olyanokat, akik a Kitörés emléktúrára készültek. Egy egyszerű dohánybolti dolgozót támadtak meg, aki munkába igyekezett. És ennek ők is tudatában voltak, hiszen a támadás előtt egy magyarországi társuk (akinek remélhetőleg egyszer az arcát és teljes nevét is megismerjük) odalépett a későbbi áldozathoz, és megkérdezte tőle, hogy a Kitörés túrára tart-e, aki egyértelműen és világosan megmondta, nem. Ő dolgozni megy. Ettől függetlenül mégis félholtra verték, hiszen ha már ennyit utaztak, nehogy már egyetlen magyart se verjenek el.

A globalista médiumok erről mégsem beszélnek, ők következetesen azt hazudják naiv olvasóiknak, hogy itt “csupán náciverés” történt, ami ugyebár egy legitim dolog, ezért meghurcolni valakit teljesen abszurd a nyugati világban. Ahogyan az olaszok is kifejtették, feléjük ilyenért “legfeljebb háziőrizet” jár. A legszánalmasabb az egészben, hogy még az áruló miniszterelnök, Meloni is felszólalt az antifasiszta “tanárnő” érdekében. Az a Meloni, akit pár évvel ez előtt még ezek az antifasiszták hasonlóképpen összevertek volna, ha lehetőségük adódik rá. Most meg ez mentegeti őket.

A magyarveréssel gyanúsított Salis erkölcsi felsőbbrendűségében még a következőket is hozzátette: “Nem az a szándékom, hogy kibújjak a büntetőeljárás elől. Szándékom az, hogy az igazságszolgáltatás, az alapvető jogok tiszteletben tartása mellett, szabályos eljárás szerint, a törvény előtti egyenlő bánásmóddal és az arányosság elvének tiszteletben tartásával álljak bíróság elé”.

Az Európai Parlament plenáris ülése dönt a mentelmi jog felfüggesztéséről, ezt követően folytatódhat ellene az eljárás. Ha Salist bűnösnek találják Magyarországon, akár 11 év börtönbüntetést is kaphat. A magyarországi joggyakorlatot és a bírák politikai beállítottságát ismerve erre természetesen kicsi az esély, ám az ember míg él, vágyik, remél.

Migránscsempésszel és antifa embervadásszal „erősít” a baloldal Brüsszelben

Továbbra is a magyarországi körülményeket démonizálja az antifa terrorista

( Magyar Jelen nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55