hétfő, április 20, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Végre ez is eljött – Lemondott Komjáthi Imre és Kunhalmi Ágnes is

Az ATV értesülései szerint az MSZP országos választmányi ülésén Komjáthi Imre és Kunhalmi Ágnes is lemondott a tisztségéről. A portál úgy tudja, hogy az elmúlt napokban több szocialista politikus, köztük Lamperth Mónika és Lendvai Ildikó is szorgalmazta a lemondásukat valamint egy tisztújítást.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Az MSZP honlapján a vezetőség tagjai között már nem szerepel a két politikus, a névsor az elnökhelyettessel kezdődik.

A hazai szociáldemokrácia egészét, a baloldalt tekintve pedig én magam is rendkívül csalódott vagyok

– írta csütörtökön a Facebookon Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke, miután a hétvégi választásokon a DK-MSZP-Párbeszéd koalíció a vártnál jóval gyengébb eredményt ért el.

A DK–MSZP–Párbeszéd az EP- és önkormányzati választások után Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke sajtónyilatkozatot tett, úgy fogalmazott a vereség után, hogy a baloldalnak harcolnia kell, hogy a társadalmat meggyőzze az általa képviselt értékekről.

Hozzátette, több baloldali siker is volt az önkormányzati választáson, például Szombathelyen, Pécett, Szegeden, Szolnokon, Hajdúnánáson, Pakson, illetve több budapesti kerületben és a főpolgármesteri széket is megtartották.

Most már biztos – Lemondott Gyurcsány

Ennyi volt: megszűnik a DK árnyékkormánya

( Vadhajtások nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

HVIM: Töltsd meg a nyarat tartalommal

A HVIM - Magyar Ellenállás idén is két táborban...

Napjaink Európája: két holland turistalányt erőszakolt egy marokkói migráns

Ezért ne kacérkodj migránsokkal: kablás és testi sértés miatt...

Kutyákat menteni érkeztek ki a rendőrök, majd ürülék közt fekvő kisbabát találtak

A rendőrség azért érkezett a helyszínre, mert 11 kutyát...

Izrael további területek elfoglalására törekszik a török külügyminiszter szerint

Hakan Fidan, török külügyminiszter rávilágított, hogy Izrael a további...

Irán visszavette a Hormuzi-szoros ellenőrzését

Hiába lett megnyitva április 17-én. pénteken a Hormuzi-szoros, Irán...

Kategóriák

Korát meghaladó, mesterséges római vízi utat tártak fel a Rajna mentén

A Rajna folyót és a környező római erődöket összekötő,...

A Fidesz támogatásával fejlesztett antiszemitizmus üldöző AI szoftvert a TEV

A Tett és Védelem (TEV) által fejlesztett "antiszemitizmus monitorozó",...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55