szombat, május 24, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Bajonettel szurkálódó cigányt keres a rendőrség

Elfogatóparancsot adott ki BRFK Rostás Márk József ellen a pesterzsébeti McDonald’snál történt brutális balhé ügyében. A 19 éves budapesti születésű férfi súlyos testi sértés miatt keresik.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Ahogy arról korábban beszámoltunk két társaság esett egymásnak egyik pesterzsébeti gyorsétterem parkolójában. Két embert megvertek, egy 35 éves férfit úgy megszúrtak bajonettel, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztálya életveszélyt okozó testi sértés és csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett miatt indított nyomozást az ügyben.

A nyomozás eddigi adatai szerint az egyik későbbi áldozat kezdeményezte a 27 éves haragosával lévő találkozót a Széchenyi utcában lévő Meki parkolójában. Egy nő miatt volt konfliktus köztük, és ezt akarták tettleg lerendezni. A 36 éves férfi egy barátját hozta magával (őt szúrták meg később), míg ellenlábasa többedmagával érkezett. A helyszínre érkező két társaság azonnal egymásnak esett. A hat feltételezett elkövetőt őrizetbe vették. Rostás Márk József ellen elfogatóparancsot adtak ki a balhéval kapcsolatban. A rendőrség vizsgálja, kinek milyen szerepe volt az ügyben.

(24 nyomán Szent Korona Rádió)

Cigánybűnözés: Brutálisan megerőszakolta a 78 éves nőt, eltörte a medencéjét, 7 évvel megússza

Fidesz és a cigánybűnözés – nem hogy rend nem lett, a politikában is több a cigány

Legfrissebb

Tisztogat az új szír kormány: elűzik a palesztinpárti szervezeteket az országból

Egyre jobban körvonalazódni látszik, hogy az új szír kormány...

184 millió felhasználói adatot találtak egy ismeretlen kiberbűnöző webtárhelyén

A feltűnés az eltűnés - tartja a mondás. A...

Késes ámokfutás Hamburgban: 12 embert támadott meg egy nő

Letartóztatták és elmeorvosi vizsgálatot kértek arra a 39 éves...

Julius Evola, aki “a csúcsot választotta, magában tüzet gyújtott, és másokat is erre hívott”

Május 19-én volt Julius Evola születésének 127. évfordulója. Ezen...

Tabuk nélkül az abortuszról a Pázmány Péter egyetemen: “Személyes hősiesség kell az élet melletti döntéshez”

A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen az abortuszról és életvédelemről...

Kategóriák

Tisztogat az új szír kormány: elűzik a palesztinpárti szervezeteket az országból

Egyre jobban körvonalazódni látszik, hogy az új szír kormány...

Késes ámokfutás Hamburgban: 12 embert támadott meg egy nő

Letartóztatták és elmeorvosi vizsgálatot kértek arra a 39 éves...

Julius Evola, aki “a csúcsot választotta, magában tüzet gyújtott, és másokat is erre hívott”

Május 19-én volt Julius Evola születésének 127. évfordulója. Ezen...

Természetvédők és vadászok: Ellenségek vagy szövetségesek? – Podcast a Zöld Ellenállás szerkesztőjével

A Zöld Ellenállás Facebook oldal szerkesztőjével, Dobay Gergellyel készített...

Be akarta tiltani a készpénzt a francia igazságügyi miniszter, de nem övezte népszerűség

A kábítószer-kereskedelem megfékezésének céljából akarta volna betiltani a készpénzt...

A Kínai Kommunista Párt magas rangú tisztségviselőjével tárgyalt Orbán

Orbán Viktor miniszterelnök péntek délelőtt Csen Ven-csinggel, a Kínai...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55