Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

A törökök akadályoztak meg egy újabb merényletet Moszkvában

Végigfutott a török sajtón a hír, miszerint a krasznogarszki Crocus City Hall kulturális központ elleni támadást követően egy másik terrortámadást is terveztek Oroszországban, azonban azt a török titkosszolgálatnak köszönhetően az orosz hatóságoknak sikerült megakadályozniuk. A terrorista akciót szervező Vilajet Haraszan már régóta a török titkosszolgálat látókörében van.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Az egyik kormánypárti török lap értesülései szerint a Crocus City Hall kulturális központ elleni támadást követően egy második terrortámadás előkészítése is folyamatban volt – írja a Moszkovszkij Komszomolec (MK).

Mint ismert, a március 22-én a Moszkva mellett elkövetett terrortámadásban 144 ember vesztette életét, a sérültek száma pedig az ötszázat is meghaladta. A támadást az Iszlám Állam vállalta magára – Oroszország  kinyomozta, hogy Ukrajnába érnek a szálak. Egészen elképesztő, ahogy a Nyugat fegyverként használja a csak nevében „iszlám” terrorizmust: valahogy mindig ott csapnak le, amely országok békében élnek a muszlimokkal és egyébként harcolnak a Nyugattal szemben.

A török lapértesülés szerint egy másik terrortámadás is készülőben volt, amelynek megakadályozása a török hírszerzésnek volt köszönhető.

Terroristák egy csoportja azt tervezte, hogy megtámadnak egy bevásárlóközpontot, amikor sok ember tartózkodik ott. A támadást az Orosz Föderációban betiltott Vilajet Horaszan csoport fegyveresei készítették elő, amely kapcsolatban áll az Iszlám Állam nevű terrorszervezettel

– idézte a Hürriyet török lapot az MK.

A lap szerint a terrorista sejt tevékenysége már régóta a török hírszerző szolgálatok látóterében van, ugyanis annak tagjai szervezték meg Isztambulban a Szűz Mária-templom elleni támadást 2024 januárjában.

A speciális szolgálatok számos emberrel vették fel a kapcsolatot, kihallgatták őket, majd kapcsolatba léptek az orosz féllel

– írta az újság.

(Index nyomán Szent Korona Rádió)

A tálibok szerint is az USA és Izrael áll az „Iszlám Állam” mögött

https://szentkoronaradio.com/blog/2024/03/26/a-csecsen-muszlimok-fogtak-el-es-vettek-kezelesbe-az-iszlam-allam-terroristait/

https://szentkoronaradio.com/blog/2024/03/10/terrorcselekmeny-elkovetese-elott-lepleztek-le-az-isis-tagjait-a-torokok/

https://szentkoronaradio.com/blog/2023/12/30/torokorszagban-megakadalyozta-az-iszlam-allam-terrortamadasait/

https://szentkoronaradio.com/blog/2023/12/04/hamasz-isis-vagy-tobb-a-kulonbseg-mint-a-hasonlosag/

Az OTP Bank a hazafiakat üldöző német gépezet szolgálatában

Ha hazafi vagy, akkor kizárnak a bankrendszerből

Egy Szent István-renddel kitüntetett bankárnak vajon szabad-e megfosztania egy Magyarországon ...

Belföld

2026. 11. 8.

A magyarországi evangélikus vezetők az LMBTQP-lobbi szolgálatába álltak?

Úgy látszik, hogy elérte a hazai evangélikusokat az a fertő, ...

LMBTQP

2026. 11. 7.

Telegram-posztjaink (2026.11.05.)

Lezsák Sándort tévesen tüntették fel ügynökként az adatbázisban – a levéltár elnézést kért; A kínzások ellen tiltakozókat fenyegeti letartóztatás Ukrajnában; uniós pénzből készült jelentés terjeszt súlyos állításokat a Mi Hazánkról és a Bűnvadászokról

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 6.

Telegram-posztjaink (2026.11.04.)

Újabb ismert nevek kerültek elő az ügynökakták nyilvánosságra hozatala után; a Mi Hazánk tüntetésével illusztráltak egy, a párthoz nem köthető kocsmai incidensről szóló cikket a balliberálisok; Trump bejelentette: megszűnhet az évi milliárdos amerikai támogatás Izraelnek

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 5.

Telegram-posztjaink (2026.11.03.)

Órákig tartották fogva a Bűnvadászokat a rendőrségen, végül gyanúsítás nélkül engedték el őket; a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai idén is gondozásba vették a lengyel ONR alapítójának sírját; a rendőrség fejvadászai keresik Matolcsy Ádámot és Stofa Györgyöt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 3.

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.