Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Kitálalt a volt NAV-os az eltussolt Gattyán-ügyről

„Három nevet írtam le, akik – úgymond – kapcsolatba hozhatók adott esetben a Gattyán-üggyel, ez is felterjesztésre került. A furcsa az volt, hogy amikor ezt követően is kérdeztek, akkor már nem kellett leírnom semmit, csak szóban kellett jelentenem, vagy válaszolnom a kérdésekre” – fogalmazott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal korábbi nyomozója a Gattyán-ügy hátteréről szóló interjúban.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Tiszolczi Lajos a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál dolgozott nyomozóként, foglalkozott többek között a Gattyán Györgyéket érintő 19,4 milliárd forintos adócsalási üggyel is.

A volt NAV-ossal a Partizán készített interjút, amelyben Tiszolczi Lajos úgy fogalmazott az üggyel kapcsolatban: „Valószínűleg tudni akarták, hogy van-e még valami a felterjesztett jelentéseken kívül, amit én tudok. Az embernek elkezdett dolgozni az agya, hogy most akkor mire kíváncsiak. […] Készítettem egy jelentést, ez nem volt terjedelmes, három nevet írtam le, akik – úgymond – kapcsolatba hozhatók adott esetben a Gattyán-üggyel, ez is felterjesztésre került. A furcsa az volt, hogy amikor ezt követően is kérdeztek, akkor már nem kellett leírnom semmit, csak szóban kellett jelentenem, vagy válaszolnom a kérdésekre.”

(Telex)

Brutális gazdagodás az óbudai balos politikusoknál

https://szentkoronaradio.com/blog/2022/09/01/ujabb-cigany-korrupcios-ugy-orizetbe-vettek-az-orszagos-roma-onkormanyzat-elnoket/

https://szentkoronaradio.com/blog/2024/04/11/ujabb-fejlemenyek-vannak-az-obudai-korrupcios-botrany-kapcsan/

Az OTP Bank a hazafiakat üldöző német gépezet szolgálatában

Ha hazafi vagy, akkor kizárnak a bankrendszerből

Egy Szent István-renddel kitüntetett bankárnak vajon szabad-e megfosztania egy Magyarországon ...

Belföld

2026. 11. 8.

A magyarországi evangélikus vezetők az LMBTQP-lobbi szolgálatába álltak?

Úgy látszik, hogy elérte a hazai evangélikusokat az a fertő, ...

LMBTQP

2026. 11. 7.

Telegram-posztjaink (2026.11.05.)

Lezsák Sándort tévesen tüntették fel ügynökként az adatbázisban – a levéltár elnézést kért; A kínzások ellen tiltakozókat fenyegeti letartóztatás Ukrajnában; uniós pénzből készült jelentés terjeszt súlyos állításokat a Mi Hazánkról és a Bűnvadászokról

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 6.

Telegram-posztjaink (2026.11.04.)

Újabb ismert nevek kerültek elő az ügynökakták nyilvánosságra hozatala után; a Mi Hazánk tüntetésével illusztráltak egy, a párthoz nem köthető kocsmai incidensről szóló cikket a balliberálisok; Trump bejelentette: megszűnhet az évi milliárdos amerikai támogatás Izraelnek

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 5.

Telegram-posztjaink (2026.11.03.)

Órákig tartották fogva a Bűnvadászokat a rendőrségen, végül gyanúsítás nélkül engedték el őket; a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai idén is gondozásba vették a lengyel ONR alapítójának sírját; a rendőrség fejvadászai keresik Matolcsy Ádámot és Stofa Györgyöt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 3.

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.