szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Tucatjaival égnek le templomok Kanadában

Két és fél év alatt 33 templom égett le, ezek nagy részét felgyújtották az ultratoleráns, ultraliberális Kanadában. Nem éppen az elfogadás földjének képét mutatja az ország… 

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Tűz ütött ki a torontói Szent Anna templomban 2024. június 9-én. A lángok nemcsak a történelmi jelentőségű épületet, de egy elismert kanadai művészcsoport festményeit is elpusztították.

A tűzoltókat 2024. június 9-én, vasárnap reggel riasztották a város Kis Portugália negyedében található, nemzeti történelmi emlékhelynek számító Szent Anna anglikán templomhoz.

Az épület teljesen megsemmisült, ahogyan a benne lévő műtárgyak is

– fogalmazott a The Guardiannek Jim Jessop, a tűzoltóparancsnok helyettese, aki kiemelte, egyelőre „túl korai” lenne meghatározni a tűz okát.

Don Beyers, a templom papja az újságíróknak úgy fogalmazott, a tűzvész „rendkívüli” kulturális veszteséget jelent nemcsak a gyülekezet, de a közösség számára is, egyelőre azonban nem tudják, milyen hosszú távú hatása lesz a tragédiának a helyiek életében.

Sztáralkotók képei vesztek oda

A templom falait borító színes művészeti alkotások között közel húsz, Jézus életét ábrázoló mű volt, amelyeket a Hetes Csoport tagjai festettek. Az elismert kanadai művészeti kollektíva az 1920-as években volt a csúcson. Az elmúlt évtizedekben a csoport tagjainak munkái az ország legkeresettebb műalkotásai közé kerültek.

2016-BAN AZ EGYIK ALKOTÓ, LAWREN HARRIS HEGYI JELENETE TÖBB MINT TIZENEGYMILLIÓ KANADAI DOLLÁRÉRT (KÖZEL HÁROMMILLIÁRD FORINTÉRT) KELT EL EGY ÁRVERÉSEN.

Bár a csoport Kanada leghíresebb festőit jegyezte, örökségét az utóbbi években egyre komolyabb vizsgálatnak vetették alá – többek között azért is, mert a kollektíva kizárta köreiből a hasonlóan tehetséges női festőket.

A tűzben odaveszett művek J.E.H. MacDonald, Fred Varley és Franklin Carmichael alkotásai voltak, amelyek ószövetségi prófétákat, a születést és a keresztre feszítést ábrázolták. A J.E.H. MacDonald által tervezett díszes belső falfestmények borították az apszis falait és mennyezetét, a fő boltíveket, a függőíveket és a központi kupolát is.

A pap szerint a tizennyolc falfestmény rendkívül ritka darab, hiszen a Szent Anna az egyetlen templom, amely a Hetes Csoport tagjainak műalkotásait a hívők és a látogatók elé tárta.

A templomot – amelyet részben az isztambuli Hagia Szophia ihlette – 1908-ban fejezték be, Kanada pedig 1996-ban nemzeti történelmi emlékhellyé nyilvánította. A bizánci dizájn eltért az anglikán templomok hagyományos megjelenésétől, ezzel az egyetlen ilyen jellegű templommá tette a Szent Annát Kanadában.

A CBC NEWS TUDÓSÍTÁSA SZERINT AZ ELMÚLT KÉT ÉS FÉL ÉVBEN ORSZÁGSZERTE HARMINCHÁROM TEMPLOM VÁLT A LÁNGOK MARTALÉKÁVÁ, SOKSZOR GYÚJTOGATÁS MIATT.

A tűz idején senki sem tartózkodott a templomban, és sérültekről sem érkezett jelentés. A rendőrség a tűz okának megállapításáig egy online portált hozott létre, ahová a lakosság fényképeket vagy videofelvételeket küldhet be, ezzel is megkönnyítve a hatóság munkáját.

Kétoldalas ragasztóval loptak a templomi perselyből

(Index nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55