Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Emberi maradványok komposztálásával oldanák meg az éghajlatváltozás okozta problémákat Kaliforniában

A demokraták által irányított Kalifornia legalizálta az emberi maradványok komposztálásának gyakorlatát, hogy „megmentsék a bolygót éghajlatváltozástól”.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Az állami törvényhozók már megszavazták és elfogadták az eljárást legalizáló intézkedést. Az új törvények 2027-ben lépnek hatályba, lehetővé téve a kaliforniaiak számára, hogy haláluk után is folytassák a „globális felmelegedés elleni küzdelmüket” – hívja fel rá a figyelmet a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Néhány kaliforniai ökoharcos lakos azonban nem hajlandó ilyen sokáig várni. A Los Angeles Times (LA Times) írt arról, hogy Blaire Van Valkenburgh kaliforniai lakos egyike azoknak, akik már most komposztálják szeretteik maradványait.

Az emberi komposztálás – más néven természetes szerves redukció – egy viszonylag új keletű eljárás, aminek során a holttestet valamilyen speciális edénybe helyezik olyan biológiailag lebomló anyagokkal együtt, amelyek elősegítik a tetem mihamarabbi átalakulását (lebomlását) tápanyagban gazdag talajjá.

Mivel ez a fajta temetés – a természetes szerves redukció – 2027-ig nem lesz legális Kaliforniában, ezért

Van Valkenburgh fizetett azért, hogy férje holttestét Washingtonba reptesse, az első államba, amely 2020-ban legalizálta az emberi komposztálást.

Úgy tűnik, hogy 2027-ig bimbózó iparág lesz Washingtonban a komposztálós temetés, a családi tulajdonban lévő Clarity Funerals and Cremation Anaheimben temetkezési vállalat és a Return Home vállalat közösen már csomagajánlatot is kínál a dél-kaliforniaiaknak, akik Washingtonban szeretnék komposztálni szeretteiket – írta az LA Times.

A demokrata Cristina Garcia volt képviselőnő a kaliforniai törvény megalkotója, aki az LA Timesnak beszélt a lépés okairól. „Imádom a természetet, és nagyon szeretnék a túlvilágon fa lenni” – mondta a lapnak.

A családomnak van egy kriptája Mexikóban, ahol nincsenek fák vagy árnyékos helyek. Azt akarom, hogy a földemben kifejezetten egy szilvafa legyen, ez a kedvenc gyümölcsöm, és a szeretteim ott bármikor  meglátogathatnak

– fogalmazott.

Az emberi komposztálás úttörője, Katrina Spade szerint a hagyományos temetések és a halottak elhamvasztása hozzájárul az „éghajlati válsághoz”, az emberi maradványok komposztálása azonban segít az éghajlatváltozás elleni küzdelemben. „Az igazság az, hogy a legtöbbünk utolsó gesztusa ezen a Földön a mérgezés” – tette hozzá korábban Spade.

Ál-zöld klímaaktivisták miatt órákra lezártak egy német repteret

Klímadiktatúra színre lép: Nem tudod korszerűsíteni a házad? Rosszul járhatsz…

(Unser Mitteleuropa – Magyar Nemzet nyomán Szent Korona Rádió)

Az OTP Bank a hazafiakat üldöző német gépezet szolgálatában

Ha hazafi vagy, akkor kizárnak a bankrendszerből

Egy Szent István-renddel kitüntetett bankárnak vajon szabad-e megfosztania egy Magyarországon ...

Belföld

2026. 11. 8.

A magyarországi evangélikus vezetők az LMBTQP-lobbi szolgálatába álltak?

Úgy látszik, hogy elérte a hazai evangélikusokat az a fertő, ...

LMBTQP

2026. 11. 7.

Telegram-posztjaink (2026.11.05.)

Lezsák Sándort tévesen tüntették fel ügynökként az adatbázisban – a levéltár elnézést kért; A kínzások ellen tiltakozókat fenyegeti letartóztatás Ukrajnában; uniós pénzből készült jelentés terjeszt súlyos állításokat a Mi Hazánkról és a Bűnvadászokról

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 6.

Telegram-posztjaink (2026.11.04.)

Újabb ismert nevek kerültek elő az ügynökakták nyilvánosságra hozatala után; a Mi Hazánk tüntetésével illusztráltak egy, a párthoz nem köthető kocsmai incidensről szóló cikket a balliberálisok; Trump bejelentette: megszűnhet az évi milliárdos amerikai támogatás Izraelnek

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 5.

Telegram-posztjaink (2026.11.03.)

Órákig tartották fogva a Bűnvadászokat a rendőrségen, végül gyanúsítás nélkül engedték el őket; a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai idén is gondozásba vették a lengyel ONR alapítójának sírját; a rendőrség fejvadászai keresik Matolcsy Ádámot és Stofa Györgyöt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 3.

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.