Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Megvétózta a grúz elnök a „külföldiügynök”-törvényt, mert „minden európai normával szembemegy”

Grúzia (Georgia) államfője szombaton bejelentette, hogy megvétózta az ország törvényhozása által kedden elfogadott, a „külföldi ügynökökről” szóló törvényt, amely ellen hetekig tüntettek Tbilisziben – írja a Kuruc.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Szalome Zurabisvili elnök már korábban bírálta a kormányzó Georgiai Álom – Demokratikus Georgia kormánypárt által beterjesztett törvény elfogadását, csütörtökön pedig jelezte, hogy élni fog vétójogával. A grúz elnök szombaton azzal indokolta döntését, hogy a törvény ellentétes az ország alkotmányával, és szembemegy „minden európai normával”.

A vitatott törvény előírja, hogy azok a szervezetek, amelyek anyagi eszközeik több mint 20 százalékát külföldről kapják, külföldi ügynökként regisztráltassák magukat. A kormány szerint a szabályozásra azért van szükség, hogy megállítsák a „káros külföldi szereplőknek” az ország destabilizálására vonatkozó törekvéseit.

A kormánypárt elegendő többséggel rendelkezik ahhoz, hogy felülbírálja Zurabisvili vétóját, és várhatóan ezt a következő napokban meg is teszi. Az ellenzék és nyugati diplomaták a törvény elfogadásával kapcsolatban korábban arra figyelmeztettek, hogy az hátráltatja a 3,7 millió lakosú köztársaság európai uniós integrációját. Ugyanakkor felteszik valószínűleg a grúzok is a kérdést, hogy a hazájuk fontosabb, vagy az ideológiai nyomásgyakorlást végző, mammonnal kecsegtető EU.

Amit érdemes Zurabisviliről tudni, hogy kisebb túlzással rá is rámondhatjuk, hogy nyugati ügynök, hiszen Grúzia szovjetek általi megszállása idején született Párizsban, egy politikai menekült család gyermekeként, később kapta csak meg a grúz állampolgárságot. Korábban a NATO brüsszeli központjában és a washingtoni francia nagykövetségen dolgozott. Zbigniew Brzezinskinek (Egyesült Államok nemzetbiztonsági egykori tanácsadója) volt a tanítványa. Külügyminiszterként dolgozott az USA/EU-ügynök Miheil Szaakasvili mellett.

Washington új színes forradalmakat készít elő

(Kuruc és Angelo Guiliano nyomán Szent Korona Rádió)

Telegram-posztjaink (2026.11.03.)

Órákig tartották fogva a Bűnvadászokat a rendőrségen, végül gyanúsítás nélkül engedték el őket; a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai idén is gondozásba vették a lengyel ONR alapítójának sírját; a rendőrség fejvadászai keresik Matolcsy Ádámot és Stofa Györgyöt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 3.

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.

Magyar Honvédség

Hova tűnt több ezer katona a rendszerből?

A Honvédség legújabb NATO-jelentése alapján többezer katonával kevesebb van rendszerben, ...

Militarizált övezet

2026. 11. 2.

Izrael: Visszaszámlálás az armageddonig

Alexander Dugin elemzi az izraeli választásokat. Lényeges ez egyáltalán számunkra, ...

Hírek

2026. 11. 2.

Varsóban a HVIM delegációja; Szent Ágoston: „A zsidók nem azonosak Izraellel”; Avilai Szent Terézt, mint „LMBTQ-ikon”?

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 18.

HVIM delegációk indultak Lipcsébe és Varsóba; Tucker Carlson és a lengyel kérdező; LMBTQ-lobbi ünnepli az új gyermekvédelmi törvényt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 17.