szerda, augusztus 20, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Beismerte az AstraZeneca: Vérrögöket okozhat a Covid elleni oltásuk

Perek sokasága zúdult az AstraZeneca nyakába, mikor végre elismerték a tényt, ami eddig is tudható volt, hogy lehet összefüggés a Covid elleni oltásuk és a vérrögök kialakulása között.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Az oltás utáni vérrög kérdését kezdetben a fősodratú orvostudomány elvette, mint “konteót”, a vakcinák mellékhatásait firtató bejegyzésekért súlyos tiltások is járhattak, ennek ellenére mégis egyre több helyről vetődtek fel aggályok az oltóanyagok hatásaival és mellékhatásaival kapcsolatban. Ám most először fordult elő az, hogy az egyik gyártó, a brit-svéd AstraZeneca bíróságon is elismerte, “lehet” összefüggés az oltás és a vérrögök kialakulása között.

Igaz, ehhez a beismeréshez az kellett, hogy családok tucatjai egy több millió fontos pert indítsanak ellenük, azt állítva, hogy őket vagy szeretteiket egészségügyileg megkárosította a cég „hibás” vakcinája. Az AstraZeneca februárban a brit Legfelsőbb Bírósághoz benyújtott jogi dokumentumban vitatta a követeléseket, ugyanakkor már akkor is elismerte hogy a vakcina “esetleg” vérrögképződést okozhat, majd azt állította, hogy “csak nagyon ritka esetben”.

Jamie Scott (balra), aki az oltás felvétele után egy nappal súlyos agykárosodást szenvedett.

Arra, hogy ez a reakció miért alakulhat ki, kutatók azt a választ adták, ezt nagy valószínűséggel az oltóanyagban elrejtett módosított influenza vírus okozhatja, amely mágnesként hat a vérben lévő fehérjetípusra, az úgynevezett thrombocyta-faktor 4-re. A 4-es thrombocyta-faktort a szervezet általában a véralvadás serkentésére használja sérülés esetén. Előfordulhatnak olyan esetek, hogy a szervezet immunrendszere összetéveszti a 4-es thrombocyta-faktort egy idegen támadóval, és „téves azonosítás” esetén antitesteket bocsát ki, amelyek megtámadják azt. A kutatók elmélete szerint ezek az antitestek a 4-es thrombocyta-faktorral összetapadva vérrögöket képeznek, amelyek szorosan kapcsolódnak a vakcinához.

Az AstraZeneca közleménye szerint a cég együtt érez mindenkivel, aki esetleg elszenvedte a vakcina mellékhatásait. Annyira persze nem, hogy ki is fizessék a kártérítéseket, így az ügyek a bíróságon folytatódnak. Eddig mintegy 51 ügyet nyújtottak be a Legfelsőbb Bíróságon, ám a szám alighanem emelkedik a közeljövőben. Az adatok szerint eddig legalább már 81 ember halt meg az Egyesült Királyságban az AstraZeneca vakcinája okozta vérrögök miatt.

Félrevezetően tájékoztatott Covid oltásáról a Pfizer

Az elmebeteg állítólag 217 covid oltást adatott be magának

(Magyar Jelen nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Budapesten jöhet létre a Putyin-Zelenszkij találkozó

Egy magas rangú amerikai tisztviselő azt nyilatkozta a Reuters-nek...

Kétségbeesetten vergődik Kaja Kallas

Az Európai Unió ruszofób külügyi főképviselője, Kaja Kallas felszólította...

A lengyelek többsége negatívan értékeli a balliberális Tusk-kormány munkáját

Az OGB közvéleménykutató kedden közzétett felmérése szerint a lengyelek...

Trump szerint nem mennek amerikai békefenntartók Ukrajnába

A Fox News műsorában Donald Trump kijelentette, hogy nem...

Kategóriák

Budapesten jöhet létre a Putyin-Zelenszkij találkozó

Egy magas rangú amerikai tisztviselő azt nyilatkozta a Reuters-nek...

Kétségbeesetten vergődik Kaja Kallas

Az Európai Unió ruszofób külügyi főképviselője, Kaja Kallas felszólította...

A lengyelek többsége negatívan értékeli a balliberális Tusk-kormány munkáját

Az OGB közvéleménykutató kedden közzétett felmérése szerint a lengyelek...

Trump szerint nem mennek amerikai békefenntartók Ukrajnába

A Fox News műsorában Donald Trump kijelentette, hogy nem...

50 milliós kárt okozott a cigány, aki szétverte a MÁV egyik kocsiját

Megtalálták a "vandált", aki vasárnap szétverte a MÁV egyik...

A digitális euró, mint trójai faló: titokban eltörlik a készpénzt

A digitális euró bevezetését erőlteti a készpénz rovására az...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55