Eltiltották a szexuális bűnözőt a mesterséges intelligencia használatától

Az elmúlt években, amióta világszerte mindenre is használják a mesterséges intelligencia alapú szoftvereket, sajnos megnőtt az ezek által készített pornográf tartalmú képek elérhetősége. Korábban már beszámoltunk róla, hogy ezek az adatbázisok tele vannak pedofil tartalmakkal is. 

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Öt évre eltiltottak a mesterséges intelligencia alapú képgeneráló szoftverek használatától egy szexuális bűnelkövetőt, aki több mint ezer tiltott képet készített – írja a Guardian.

Az eddig precedens nélküli ítélet értelmében a 48 éves Anthony Dover csak akkor használhat vagy kereshet fel ilyen programokat vagy honlapokat, ha arra előzetesen engedélyt kapott a rendőrségtől. Ez kiemelten érinti a Stable Diffusion szoftver használatát, amely a jelentések szerint népszerű a pedofilok körében, ugyanis élethű képeket lehet vele generálni, viszonylag kevés megkötéssel.

A férfit emellett 200 font (kb. 90 ezer forint) bírság megfizetésére is kötelezték. A szoftver mögött álló Stability AI elmondta, hogy miután 2022-ben átvették a licenszkezelést, komoly lépéseket tettek a hasonló tartalmak elkészítésének megakadályozására, csakúgy mint a legtöbb, hasonló vállalat.

Múlt héten a brit kormány bejelentette, hogy egy új rendelkezés alapján illegális lesz a beleegyezés nélküli, szexuális tartalmú deepfake-ek készítése, még akkor is ha a kép vagy videó tárgya már elmúlt 18 éves. Aki így tesz, súlyos bírságra számíthat, ha pedig meg is osztja a felvételt, akár börtönbe is kerülhet.

A mostani ítéletre a már létező törvények alapján is sor kerülhetett, mivel a 90-es években született törvény már tartalmazta a pszeudo-képekre vonatkozó tiltást is, amit eddig főképp például Photoshop használatával készült képekre alkalmaztak.

Susie Hargreaves, Internet Watch Foundation (IWF) szakértője szerint habár a mesterséges intelligenciával kapcsolatos esetek aránya nem nagy a gyermekpornográfia-ügyek sorában, az elmúlt időszakban lassú, de folyamatos emelkedés volt tapasztalható ezek számában. Mint írták, tavaly 2562 olyan felvételt talált a dark weben, amely mesterséges intelligenciával készült, ám megtévesztésig élethűnek tűnt.

Ezernél is több pedofil képet tápláltak be egy mesterséges intelligencia adatbázisába

Pedofil képeket gyárt a mesterséges intelligencia

(24.hu nyomán Szent Korona Rádió)