szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Vádemelés lehet a hálapánzből

Vádemelés lehet a hálapénzt elfogadó főorvos kapcsán! Tavaly februárban letartóztatta a rendőrség azt a nagykanizsai főorvost, akit azzal vádolnak, hogy hálapénzt fogadott el betegeitől. A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Alosztálya több hónapig folytatta a nyomozást, ami most befejeződött, és az ügyet továbbították az ügyészségre.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Bő egy évvel ezelőtt írtuk meg, hogy a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság azzal gyanúsít egy nagykanizsai főorvost, hogy hálapénzt fogadott el. A rendőrök 2023. február 22-én a munkahelyén fogták el az orvost, akinél ezt követően több helyen is házkutatást tartottak, rengeteg bizonyítékot lefoglalva.

Az intézkedés során a férfit előállították a kapitányságra, majd kihallgatását követően szabadon engedték, így szabadlábon védekezhetett.

Ezután indult meg a nyomozás, amelyet a gazdaságvédelmi alosztály nyomozói végeztek el.

A rendőrség legfrissebb tájékoztatása szerint a hálapénzt elfogadó nagykanizsai osztályvezető főorvos ügyében a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Alosztálya a napokban befejezte a nyomozást, az iratokat pedig megküldte az ügyészségnek.

Az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló 2020. évi C. törvény jelentős változásokat hozott az egészségügy területén. A törvény hatálybalépésével 2021 óta akár egy évig tartó szabadságvesztéssel is büntethető az, aki hálapénzt ad vagy fogad el.

A nagykanizsai egészségügyet tavaly egy másik botrány is megrázta. Abban az esetben a pszichiátriai osztály főorvosa volt érintett, aki az osztály VIP-szobájában biztosított diszkrét kezeléseket magánbetegeinek. A bűncselekményben többen is részt vettek. A zalai rendőrség a Nemzeti Védelmi Szolgálattal összehangoltan dolgozott az ügyön, és végül 22 millió forint készpénzt, iratokat, telefonokat és egyéb számítástechnikai eszközöket foglaltak le a gyanúsítottaktól. A nyomozás azóta is folyamatban van, az orvost elbocsátották munkahelyéről.

Politikai hovatartozása miatt nem látta el a jobboldali politikust egy német orvos

(Index nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55