Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Egyik kutya, másik eb – a kutyák nyerték az előválasztást

Kovács Gergely, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt társelnöke és polgármesterjelöltje nyert a hegyvidéki előválasztáson. Kovács a szavazatok több mint 61 százalékát megszerezve utasította maga mögé a civil és az ellenzéki jelöltet is. Azonban a DK és egy volt szocialista képviselő is újraosztaná a lapokat. A kavarás nagyon nem tetszik az előválasztáson győztes Kutyapártnak.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

„És sikerült! Az Élő Norbert-féle hegyvidéki DK bejelentette a jelöltjeit az összes olyan egyéni választókörzetben, ahol kutyapártos jelölt indul. Külön figyeltek rá, hogy egyértelművé tegyék, az akció az ellen a csapat ellen irányul, aki megnyerte az előválasztást, hiszen a Momentumnak jutó két körzetben nem állítanak jelöltet” – emlékeztetett posztjában a XII. kerületi Kutyapárt.

A Hegyvidéken április 8. és 14. között tartottak előválasztást, ahol a Demokratikus Koalíció a Momentum (harmadik helyen végző) jelöltjét, Farkas Csabát támogatta a szavazólapok tanúsága szerint. Az előválasztási megállapodás szerint a győztes jelölt jelölőszervezete 2+6 egyéni választókerületben nevezheti meg az ott induló jelöltet, akiket aztán az előválasztáson induló pártok és civil szervezet közösen támogat a kampányban. Miután az előválasztást Kovács Gergely, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt társelnöke nyerte, a paktum szerint a testületi többséget biztosítani hivatott nyolc körzet az ő pártjáé.

EZT AZ EGYEZSÉGET RÚGTA MOST FEL A DK ARRA HIVATKOZVA, „HOGY NEM TUDTÁK, MIRŐL SZÓL AZ ELŐVÁLASZTÁS, AMIN AZ EGYIK JELÖLT MELLETT A LOGÓJUK IS SZEREPELT”.

A DK valóban nem ült ott az előválasztási szabályok kialakításáról tárgyalók asztalánál, csak a Momentum. Hajnal Miklósék viszont nem vállaltak felelősséget a támogatóikért. Élő Norbertet egyébként hívták, hogy vegyen részt az előválasztáson, de ezen nem akarta még megméretni magát.

A XII. kerületben 12 egyéni választókörzet van, az ellenzéki pártok még az előválasztás előtt leosztották ezeket maguk között. Akkor a Kutyapártnak két körzet jutott, de most – az előválasztási megállapodásra hivatkozva – nyolc körzetre formálnak igényt.

A Fideszt leváltani készülő ellenzéki oldalon nem a DK kavar egyedül. Az önkormányzat képviselő-testületében hosszú ideig MSZP-s helyet foglaló Vincze Géza, aki 5 éve az ellenzék közös listájáról került be az önkormányzatba (nemrég azonban elhagyta a szocialista pártot), szintén el kíván indulni a polgármesteri tisztségért, méghozzá a Szolidaritás Mozgalom, egy erzsébetvárosi és egy pesterzsébeti civil szervezet közös jelöltjeként. Vincze a Fideszt és az összes többi pártot arra szólította fel, hogy adják fel az „értelmetlen küzdelmet a civilekkel”, és lépjenek vissza az ő javára.

A Kutyapárt erre úgy reagált: „Kíváncsian várjuk, milyen programmal készül a VII. és a XX. kerület lakosai számára, amiket majd megvalósítani tervez XII. kerületi polgármesterként, milyen fejlesztéseket tervez Erzsébetvárosban a hegyvidéki költségvetésből.”

A június 9-ei önkormányzati választáson a két legesélyesebb jelölt Fonti Krisztina, a Fidesz, valamint Kovács Gergely, az MKKP polgármesterjelöltje.

Tovább forgácsolódik a baloldal

(Index nyomán Szent Korona Rádió)

Nincs morál, kell a terror? Folyamatosan bántalmazzák az ukránok a golyófogókat

Az ukrán Állami Nyomozó Hivatal bejelentette, hogy vizsgálatot indított az ...

Orosz-ukrán háború

2026. 07. 1.

transz pedofil

33 évet kapott az elmebeteg transz pedofil kongresszusi képviselő

2020-ban egy sor LMBTQP-lobbista ünnepelt, amikor megválasztották az USA első ...

LMBTQP

2026. 07. 1.

Telegram posztjaink (2026.06.30.)

Monacóban robbantottak az ukránok!?; Ukrajna indiai férfiakat toboroz; Migráns lövöldözött egy németországi gyermekvédelmi intézményben – Telegram posztjaink (2026.06.30.)

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 1.

Kalasnyikov

Az AK-tól az AK-Gucci-ig – Az idők szavai (2.Rész)

A hidegháború végére az AK-platform nem csupán a szovjet katonák ...

Militarizált övezet

2026. 06. 30.

A valóság spirituális dimenziója

Dugin: A halál pillanatában válunk először képessé arra, hogy a valóságot olyannak lássuk, amilyen valójában

Alexander Dugin szerint a cél az, hogy ebben a világban, ...

Jobboldaliság

2026. 06. 29.

Telegram posztjaink (2026.06.25.)

Az éjjel a Dunába dobálták a magyar zászlókat; Államilag támogatott gyilkosság áldozata lett egy gyermek Hollandiában; Vallásgyalázó előadást tartott Hodász – Telegram posztjaink (2026.06.25.)

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 06. 29.