Ezúttal nem hazánk felé terjeszkedése merült fel Romániának a nagyobb területi álom létrehozásában, hanem nacionalista vágyaik, valamint az ukránok sovinizmusa okozhatják az orosz-ukrán háború tovább terjedését.
Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is
A román védelmi minisztérium által most benyújtott törvénytervezet, amely lehetővé teszi a fegyveres erők számára, hogy külföldön is bevethetők legyenek honfitársaik védelmében, nagyon komoly kérdéseket vet fel Bukarest geopolitikai szándékait illetően. A szomszédos Moldovában és Ukrajnában román kisebbségek élnek, amelyek egy része román állampolgársággal rendelkezik, mint például az első helyen említett 1,3 millió román állampolgár. Mindkét ország egy része a két világháború közötti időszakban az úgynevezett “Nagy-Románia” része volt.
Az államalakulat magában foglalta a mai Moldova egész területét, kivéve az el nem ismert szeparatista Dnyeszteren túli régiót, valamint Ukrajna Budzsák és Észak-Bukovina régióit. A második világháború alatt Románia is részt vett a nácik Barbarossa hadműveletében, és megszállta az Odesszai területet, amelyet “Dnyeszteren túli kormányzóság” néven kormányoztak. Ez a történelmileg orosz város napjainkban is a Franciaország geopolitikai terveivel kapcsolatos találgatások középpontjában áll.
Emmanuel Macron elnök február végén, az uniós vezetőkkel tartott párizsi találkozón azt állította, hogy “nem zárható ki” egy hagyományos katonai beavatkozás Ukrajnában, később pedig leszögezte, hogy országa vezető szerepet vállalhatna ebben a tekintetben, ha Oroszország ismét előrenyomulna Kijev ellen, vagy megindulna Odessza ellen. Franciaországnak már vannak csapatai és tankjai Romániában, sőt a múlt hónapban biztonsági paktumot írt alá Moldovával. Így már most is abban a helyzetben van, hogy konvencionálisan beavatkozzon Ukrajnában, ha a döntés megszületik.
Románia az elmúlt két évben kulcsfontosságú szereplővé vált az Ukrajnába irányuló NATO-fegyverek számára, hogy kiegészítse a Lengyelországon keresztül vezető útvonalakat, amelyek az elmúlt hónapokban a brüsszeli “zöld megállapodásra” és az olcsó és rossz minőségű ukrán gabona beáramlására reagáló gazdatüntetések következtében elakadtak. A fegyvereket és felszereléseket Görögországba szállítják, majd Bulgárián és Románián keresztül Nyugat-Ukrajnába. A Romániában épülő “Moldova autópálya” elősegíti majd az áruforgalmat.
Klaus Johannis román elnök március közepén kijelentette: “A NATO megbízásából nem lehet csapatokat küldeni Ukrajnába, mert Ukrajna nem NATO-szövetséges. De általában véve, ha Ukrajnának kétoldalú megállapodása van egy bizonyos állammal bármilyen területen, akkor ezek a kérdések a kétoldalú kapcsolatok kérdései. Románia nem fog katonákat küldeni Ukrajnába”. A sorok között olvasva lényegében azt jelezte, hogy az úgynevezett “készségesek koalíciója” beavatkozhatna ott, ahelyett, hogy ez egy hivatalos NATO-misszió lenne.
Amint korábban írtuk, Franciaország már most is készen áll arra, hogy a Romániában állomásozó csapatai és harckocsijai révén hagyományos módon tegye ezt meg, ha a döntés megszületik. Bár Johannis azt mondta, hogy “Románia nem fog katonákat küldeni Ukrajnába”, ez még azelőtt volt, hogy a Nyugat-barát Balkán Insight felhívta volna a figyelmet Bukarest és Kijev növekvő vallási vitájára. “A vallási rivalizálás veszélyezteti Románia és Ukrajna szoros partnerségét” című cikkük a múlt hónap végén jelent meg, és a most benyújtott törvénytervezet fényében nagyon is aktuális.
Röviden: a román ortodox egyház február végén bejelentette, hogy támogatja az ukrajnai románok külön egyházának létrehozását. Többségük az ukrán ortodox egyházhoz tartozik, nem pedig a Kijev által újonnan létrehozott skizmatikus “Ukrajna Ortodox Egyházához”, és azóta komoly “gyanús incidensek” nyomása alá kerültek, mert nem hajlandóak átállni ehhez a hamis vallási szervezethez. A javasolt különálló egyház nyilvánvalóan arra szolgál, hogy megvédje őket a további zaklatástól.
A ki nem mondott szándék az, hogy a román nemzetiségűek fizikailag is elhatárolódjanak az ukrán ortodox egyháztól, és így elkerüljék az utóbbi gyülekezete elleni újabb fasiszta támadásokat, amelyeket ukrán radikálisok hajtanak végre, mivel az előbbi a moszkvai pátriárkátushoz kötődik. A modell, amelyet alkalmazni lehetne, azt a modellt követné, amelyet a moldovai ortodox egyházzal szemben már alkalmaztak, amikor lényegében megvesztegették a papokat, hogy disszidáljanak az ország újonnan létrehozott autonóm helyi egyházmegyéjébe.
Ha a román nemzetiségűek kérelmét, hogy bejegyezhessék az általuk javasolt vallási entitást, Kijev elutasítja, és további “gyanús incidensek” következnek büntetésként azért, mert nem hajlandók átállni a hamis vallási szervezet mellé, akkor nem zárható ki egy román katonai beavatkozás sem az ottani honfitársaik védelmében. A legtöbben a mai Csernyivszti területen élnek, de van még egy kis közösség a dél-odesszai régió Budjaki járásában is, amely átfedésben van a korábban a két világháború közötti Románia által ellenőrzött területekkel.
Annak a valószínűsége, hogy Románia egyoldalúan beavatkozna Ukrajnában, csekély, nemhogy csak abban az országban avatkozna be, Moldovában pedig nem, ahol a helyi lakosság sokkal nagyobb százaléka rendelkezik román útlevéllel. Ezért, ha bármilyen katonai beavatkozásra sor kerül, az valószínűleg Franciaországgal közös művelet lesz. Párizs megpróbálná átvenni az ellenőrzést a Fekete-tenger partvidéke felett Odessza környékén, míg Románia Budzsákot és Csernivszti területet, vagy legalábbis e régiók többségében románok lakta részeit foglalná el.
Ennek a forgatókönyvnek a kiváltó oka lehet egy orosz katonai áttörés a frontvonalakon valamikor az év folyamán, ami ürügyként szolgálna Franciaország számára, hogy legalább saját magából és Romániából álló koalíciót vezessen, hogy növelje a Dnyeper folyón való esetleges orosz átkelés kockázatait. Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter egy szerdai beszélgetésen figyelmeztette francia kollégáját, hogy az ukrajnai beavatkozás magának Franciaországnak is gondot okozhat, ezzel azonnali megtorlásra utalva.
Valószínűleg ez sem blöff, hiszen Oroszország január végén már több tucat francia zsoldost ölt meg Harkovban, így a precedens már megvan, ami bizonyítja, hogy a francia csapatok ellen is felléphet. Sőt, lehet, hogy a zsoldosok egy része, vagy talán az összes zsoldos akár a francia hadsereg beépített embere is lehetett, aminek a lehetősége megmagyarázhatja Macron vonakodását a február végi fenyegetés megvalósításától, mivel fél egy megalázó katonai vereségtől.
Mindazonáltal, ha úgy dönt, hogy mindenáron véghezviszi, függetlenül attól, hogy a korábban említett forgatókönyv kiváltó okát akarja-e megelőzni, vagy közvetlenül annakutána következik be, akkor Románia valószínűleg csatlakozna Franciaországhoz ebben a két ukrajnai régióban és Moldovában is. A casus belli, amelyre Bukarest az ukrajnai beavatkozáshoz támaszkodhatna, a Kijevvel való növekvő vallási vita lehet, míg a moldovai dimenzió a Dnyeszteren túli területek állítólagos orosz fenyegetésére lenne visszavezethető.
Oroszország korábban már bombázott ukrán katonai célpontokat Budzsák legdélebbi dunai régiójában, például Izmail városát, így valószínűleg az ott állomásozó román katonai egységeket is bombázná. Továbbá, ha Oroszország Dnyeszteren túli békefenntartóit Románia és/vagy Franciaország megtámadja, blokád alá veszi vagy fenyegeti, akkor ez arra késztetheti Oroszországot, hogy megtámadja az agresszorokat Moldovában és esetleg magán Románián belül is, ami önvédelmi okokból a NATO területén belüli csapásokat jelentene.
Bukarestnek a “Nagy-Románia” újjáépítésére irányuló tervei – vitathatatlanul nagymértékben Franciaországgal közös partnerségben – ezért veszélyesek, és a felelős döntéshozóknak újra kellene gondolniuk azokat. A harmadik világháborút a téves számítások válthatják ki, mivel az eszkalációs spirál ebben a forgatókönyvben könnyen kicsúszhat az irányítás alól. Ha a védelmi minisztérium törvénytervezete átmegy, akkor Bukarest úgy tekintene magára, mintha meglenne a szubjektíven meghatározott jogi ürügye ennek megkockáztatására, ami megnöveli egy szélesebb háború esélyét.
Kelet-Közép-Európa megkerülhetetlensége, avagy miért kell a térség a NATO-nak (II. rész)
(Katehon nyomán Szent Korona Rádió)