Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Aberrált „vámpír” zaklatott szexuálisan egy szellemi fogyatékos lányt

Elítélték az önmagát vámpírként definiáló 35 éves transzneműt, aki szexuálisan bántalmazott egy értelmi fogyatékos 16 éves lányt a wisconsini Waukesha-ban. A deviáns egyébként korábban egy férfit is meggyilkolt a benne lakozó démonra hivatkozva.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Adam Hetke, aki Sabrinának nevezteti magát, az előzetes letartóztatása után két héttel egy gyilkossággal is megvádolták, amit vélhetően ő követett el a 28 éves Vydale Thompsonnal szemben, aki szintén szellemi fogyatékos volt.

A Waukesha megyei Freeman szerint 2021 júliusában Hetke egy benzinkútnál szemelte ki a tinédzsert, követte őt a lakásáig, és szexuálisan bántalmazta, miközben késeléssel fenyegetőzött, ha nem hagyja magát.

Az áldozatnak csak úgy sikerült elmenekülnie, hogy kiugrott a hálószobája ablakán. Később a rendőrségnek elmondta, hogy Hetke azt mondta neki,

„ő egy vámpír, és hogy megharapja, ha nem teszi meg, amit akar”.

Hetkét nem sokkal később letartóztatták és fegyverrel való fenyegetéssel elkövetett szexuális erőszak, valamint szellemi fogyatékos áldozattal szemben elkövetett szexuális erőszak elkövetésével vádolták.

Április 11-én az esküdtszék mindkét vádpontban elítélte Hetkét, miután egy pszichiátriai vizsgálat megállapította, hogy a férfi szellemileg alkalmas a tárgyalásra, ami örömteli, hiszen egyértelmű, hogy ez a deviáns teljesen elmebeteg.

Hetke, akinek a rendőrségi nyilvántartás szerint legalább 15 ismert álneve van, köztük „Fehér Csoki”, „Morgan” és „Fekete Sárkány”, már elítélt szexuális bűnöző volt, amikor az eset történt, és csak egy évvel korábban szabadult a börtönből, ahova szintén szexuális bűncselekmények miatt került. Csak ekkor kezdte magát nőként azonosítani.

Két héttel azután, hogy letartóztatták a fent említett abúzus miatt, vádat emeltek ellene Thompson meggyilkolásáért. Az aberrált férfit előzetes letartóztatásba helyezték akkor is, amikor április 15-én megtalálták korábbi áldozata holttestét, de a rendőrség szabadon engedte. Ezúttal azonban Hetke-t őrizetben tartották, és hivatalosan is megvádolták a gyilkosság elkövetésével.

Ahogy a Milwaukee Journal Sentinel beszámol róla, Hetke bevallotta a lakótársainak, akik Thompson meggyilkolásakor a házban voltak, hogy ő volt a gyilkos. Azt állította, hogy Isten nem tudta újjáéleszteni az embert, ő igen,

„mert én vagyok az ördög”.

Hetke állítólag megfojtotta Thompsont egy elektromos kábellel, hogy megpróbálja kiűzni belőle a „démont”, amelyről azt hitte, hogy a férfiben lakozik, miközben inkább őt szállta meg hasonlóképpen a gonosz.

Az ügy júniusban kerül bíróság elé, a meghallgatást április 30-ra tűzték ki.

Szakított a „párjával” ezért meggyilkolta konzervatív ápoltját a transznemű

https://szentkoronaradio.com/blog/2024/04/04/kifejezetten-kereszteny-gyerekeket-akart-megeroszakolni-a-transznemu/

(Post Millennial nyomán Szent Korona Rádió)

Az OTP Bank a hazafiakat üldöző német gépezet szolgálatában

Ha hazafi vagy, akkor kizárnak a bankrendszerből

Egy Szent István-renddel kitüntetett bankárnak vajon szabad-e megfosztania egy Magyarországon ...

Belföld

2026. 11. 8.

A magyarországi evangélikus vezetők az LMBTQP-lobbi szolgálatába álltak?

Úgy látszik, hogy elérte a hazai evangélikusokat az a fertő, ...

LMBTQP

2026. 11. 7.

Telegram-posztjaink (2026.11.05.)

Lezsák Sándort tévesen tüntették fel ügynökként az adatbázisban – a levéltár elnézést kért; A kínzások ellen tiltakozókat fenyegeti letartóztatás Ukrajnában; uniós pénzből készült jelentés terjeszt súlyos állításokat a Mi Hazánkról és a Bűnvadászokról

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 6.

Telegram-posztjaink (2026.11.04.)

Újabb ismert nevek kerültek elő az ügynökakták nyilvánosságra hozatala után; a Mi Hazánk tüntetésével illusztráltak egy, a párthoz nem köthető kocsmai incidensről szóló cikket a balliberálisok; Trump bejelentette: megszűnhet az évi milliárdos amerikai támogatás Izraelnek

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 5.

Telegram-posztjaink (2026.11.03.)

Órákig tartották fogva a Bűnvadászokat a rendőrségen, végül gyanúsítás nélkül engedték el őket; a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai idén is gondozásba vették a lengyel ONR alapítójának sírját; a rendőrség fejvadászai keresik Matolcsy Ádámot és Stofa Györgyöt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 3.

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.