1941. április 11-én a Magyar Királyi Honvédség átlépte a trianoni határt és megindult az 1918 óta idegen megszállás alatt álló Délvidék visszafoglalására. Ez volt az 1938 és 1941 közötti országgyarapítás utolsó mozzanata. A magyar politikai és katonai vezetés Jugoszlávia széthullásakor a délvidéki magyarság védelmében lépett fel – írja Csarnai Márk történész a blogján.
Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is
1941. március 27-én – két nappal azután, hogy Dragiša Cvetković miniszterelnök Bécsben aláírta Jugoszlávia csatlakozását a háromhatalmi egyezményhez – Dušan Simović tábornok a brit titkosszolgálat (Különleges Hadműveletek Végrehajtó Egysége/Special Operations Executive/) közreműködésével puccsot hajtott végre Belgrádban. Németország, hogy a Balkán felől biztosítsa magát, hozzálátott a Jugoszlávia elleni támadás előkészítéséhez.
A hadművelet április 6-án indult meg. A következő napon Pécs és Szeged városát bombatámadás érte, a jugoszláv határőrök pedig átlépték a határt, amelyet a magyar határvadászok minden esetben sikeresen vertek vissza.
Ante Pavelić április 10-én proklamálta Horvátország függetlenségét, és ezzel Jugoszlávia széthullott. A Magyar Királyi Honvédség alakulatai csak a következő napon, a helyi magyarság védelmében fellépve indultak meg az 1918 novemberben megszállt, majd a trianoni diktátum értelmében elcsatolt Délvidék visszaszerzésére. Magyarország ezzel a lépéssel nem rúgta fel az 1940-ben kötött jugoszláv-magyar örök barátsági szerződést, mert az a horvát függetlenség kikiáltásával érvényét vesztette.
Horthy Miklós kormányzó hadparancsa a trianoni határ átlépését megelőzően került kihirdetésre:
Honvédek! A kötelesség ismét arra szólít bennünket, hogy elszakított magyar véreink segítségére siessünk. Mindig bevált katonai erényeitekre és fegyelmetekre építve bízom benne, hogy ezt az új feladatot is tökéletesen fogjátok megoldani. A magyarok Istene és a nemzet minden gondolata most is veletek van. Előre az 1000 éves déli határokra.
„Szabadka, Zombor, Újvidék honvédsereg virágra lép”
A délvidéki hadműveletek során vetették be első ízben a magyar ejtőernyősöket. Vitéz Bertalan Árpád őrnagy, a a magyar katonai ejtőernyőzés megalapítója ekkor halt hősi halált. 1941. április 12-én az ejtőernyős harccsoport Savoia-Marchetti SM-75 típusú vezérgépe a Veszprém melletti jutaspusztai repülőtérről történt felszállást követően lezuhant. A katasztrófa következtében vitéz Bertalan Árpád mellett hősi halált halt 17 ejtőernyős: Horváth Gyula és Kerekes Imre szakaszvezető; Koscsó Lajos tizedes; Németh János, Szabó György, Auth Károly és Molnár András őrvezető; Pados Géza, Csepzán Lajos, Fejes József, Pomázi Imre, Radványi Mihály, Horváth Mihály, Varga Gyula, Czakó Mihály, Sándor Sándor és Pénz Tivadar honvéd, valamint a repülőgép parancsnoka, Kelemen Károly százados, Bene László repülő főhadnagy pilóta és két fő repülő katona – Petri János őrmester és Döbör János szakaszvezető.
A magyar királyi 3. honvéd hadsereg alárendeltségébe tartozó IV. hadtest Zombor és Pacsér környékét, a pécsi 11. gyalogdandár a Baranya-háromszöget, az V. hadtest Szabadkát, az I. hadtest pedig Bácstopolya körzetét foglalta vissza. A Gyorshadtest Zomborig jutott, a folyami dandár pedig az apatini aknazár áttörésével április 13-án elérte a Tisza torkolatát. A III. hadtest nagykanizsai 9. gyalogdandára puskalövés nélkül vonult be a Muraközbe és a Muravidékre, ahol a magyar lakosság „örömkönnyek közt fogadta katonáinkat”.
A Magyar Királyi Honvédség 1941 tavaszán – huszonhárom év idegen uralom után – napok alatt fegyverrel a kézben vette vissza a Bácskát, a Baranya-háromszöget, a Muraközt és a Muravidéket.
A magyar hadvezetés hozzájárult a Gyorshadtest további alkalmazásához, amely a német 1. páncéloscsoport kötelékében április 19-ig Valjevoig tört előre, hogy az új határ mentén megtisztítsa a területet a szerb katona- és csetnik osztagoktól. Békehelyőrségeibe való május 6-i visszatértéig Vinkovci és Vukovár körzetét, illetve az eszéki hidat biztosította.
Az alakulatok nagy része április végén visszatért helyőrségeibe. A IV. hadtest Zombor és Bácstopolya, az I. hadtest Szabadka, a 11. gyalogdandár Eszék, az V. hadtest alakulatai pedig Szenttamás–Újverbász–Palánka és Titel térségében partizánelhárító, biztosító és helyreállító feladatokat láttak el 1941 szeptemberéig.
A Délvidék visszatérését „A visszafoglalt délvidéki területeknek a Magyar Szent Koronához visszacsatolásáról és az országgal egyesítéséről” szóló 1941. évi XX törvénycikk szentesítette:
A magyar nemzet testvéri szeretettel öleli magához és veszi újból oltalmába a közel huszonhárom évi megpróbáltatás alatt a haza iránti hűségben megerősödött délvidéki fiait és hálás elismerését fejezi ki a magyar királyi honvédségnek önfeláldozó, lelkes kötelességteljesítéséért. (…) A birtokbavett területeket a törvényhozás a magyar állam területéhez visszacsatolja.
A honvédeket a magyarlakta településeken örömmel, diadalkapuval és virágesővel fogadták, a szerbek magatartása azonban ellenséges volt. A bevonuló magyar csapatokat a csetnikek részéről Zomborban és Szabadkán érték tűzrajtaütések.
Mészáros Pál, a ceglédi 7/4. puskásszázad honvédje így emlékezett vissza a pacséri bevonulásra:
Pacsér a magyar határ után egy szerb falu. Ott voltunk először harcban (…) egyes emberek lövöldöztek ránk (…) Házakból, padlásokból, kémények mögül (…)
Míg Pacséron a szerbek a honvédekre lőttek, addig Bajmokon a magyar lakosság a Himnusszal köszöntötte a bevonuló katonákat. Ennek volt tanúja a kiskunfélegyházi 7/III. zászlóalj 7. puskásszázadának egyik katonája, Barna Sándor honvéd, aki a bevonulásról így számolt be:
A falutól kb. egy kilométerre nagy tömeg várt ránk magyar zászlókkal. Az alakulatok minden esetben terepkutatókat küldtek ki előre, jobbra és balra, hogy az esetleges váratlan támadást megelőzzék. Tíz perc pihenő után parancsot kaptunk: „szuronyt fel, tölts, kézigránátokat előkészíteni!”, mert nem tudni, milyen szándékú emberek lehetnek ott. A terepkutatók leterelték a tüntetőket az útról (…) Mikor kb. kétszáz méterre lehettünk tőlük, elkezdték énekelni a magyar himnuszt, és kiabálva éltették a magyar hadsereget. Így minden rendzavarás nélkül bevonultunk a községbe.
Trianon után a délszláv állam a maga javára akarta megváltoztatni az Délvidék etnikai összetételét, ezért rengeteg szerbet telepített be, akik megkapták az ottani magyarok javait. Belőlük kerültek ki azok az elemek, akik 1941-ben diverzáns és szabotőr tevékenységükkel a békés lakosság mellett a honvédeket és a csendőröket is terrorizálták. Mivel nem viseltek sem egyenruhát, sem pedig azonosító jelzést, ezért nem voltak katonának tekintendők, így a hadijog sem vonatkozott rájuk.
A magyarság többsége a határok közé került
A győri fegyverkezési program keretében megindult hadseregfejlesztés meghozta az eredményét. A Magyar Királyi Honvédség 1939-ben önerőből – két ízben – vívta vissza Kárpátalját. Az 1939. március 15-18. között visszafoglalt 12.171 km² mellett a honvédség a március 23-án kirobbant magyar-szlovák kis háborúban – az Ung völgyének nyugatról történő biztosítása érdekében – sikeresen foglalt vissza további 1.697 km²-t. A Trianon utáni országgyarapítás utolsó mozzanata a Délvidék visszafoglalása volt. 1941-ben a honvédség hadműveleteinek eredményeként 11.417 km² terület került vissza Magyarországhoz.
1938 és 1941 között a Magyar Királyság területe 172.149 km²-re, lakossága pedig 14,7 millió főre növekedett. A Kárpát-medencében élő magyarság túlnyomó része 1941-re a határok közé került. A területi visszacsatolások eredményeként Magyarország közép-európai hatalommá növekedett. Az országot semmilyen agresszív területszerző szándék nem vezérelte Trianon után, csupán azt kívánta visszaszerezni, amit 1920-ban – a sokat hangoztatott etnikai elvek figyelmen kívül hagyásával – elvettek.
A területgyarapodások nem valósulhattak volna meg egy olyan országvezetés nélkül, amely Trianon után zászlajára tűzte a a revíziót. Egy erős, a nemzet érdekeit szem előtt tartó vezetés nélkül nem sikerült volna stabilizálni az országot az 1918-1919-es belpolitikai zűrzavar és a trianoni országcsonkítás után. Egy gyenge, önazonosságát feladó ország pedig nem tudta volna a nemzetközi színtéren érvényesíteni az érdekeit.
Ha csak néhány esztendőre is, de bizonyosságot nyert, hogy a trianoni diktátum rendelkezései sem kőbe vésettek.
Csarnai Márk
Források:
Babucs Zoltán – Vizi László Tamás (szerk.): Trianon utóélete – Az első sikerektől a százéves évfordulóig. Budapest, Magyarságkutató Intézet, 2021.
Botlik József: A Bácska, a Drávaszög, a Muramellék (Muravidék) és a Muraköz újraegyesülése Magyarországgal – 1941. április–július. In: Közép-Európai Közlemények. Történészek, geográfusok és regionalisták folyóirata IV. évfolyam 3–4. szám 2011.
Horváth Csaba: A délvidéki hadjárat. In: Nagy Magyarország III. évfolyam 1. szám
Horváth Csaba – Lengyel Ferenc: A délvidéki hadművelet, 1941. április. Debrecen, Puedlo Kiadó, 2003.
Ravasz István: A délvidéki hadművelet. In: Vincze Gábor (szerk.): Visszatér a Délvidék 1941 – Magyar-délszláv viszony és a visszacsatolás. Budapest, Kárpátia Studó, 2011.
Dr. Ravasz István: Magyarország és a Magyar Királyi Honvédség a XX. századi világháborúban 1914-1945. Debrecen, Puedlo Kiadó, 2003.
Szakály Sándor: Volt-e alternatíva? Magyarország a második világháborúban. Budapest, Ister, 1999.
Csarnai Márk: Az őszirózsás forradalom nyitotta meg a vörösterrorhoz vezető utat
(Csarnai Márk nyomán Szent Korona Rádió)