Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Belvárosi balos balhé – repkednek a kirúgások

Alacsonyan repkednek a kirúgások a belvárosi baloldali pártoknál. Erre mondhatnánk, hogy már csak egy kávét kérünk. Kovács Gábor Alex, a V. kerület ellenzéki polgármesterjelöltje és a „Tiéd a Belváros” frakció vezetője, Facebookon köszönetet mondott a frakció jelenlegi és korábbi tagjainak, akik a Demokratikus Koalícióhoz (DK) és a Momentum Mozgalomhoz tartoztak. Hangsúlyozta, hogy ők a pártokhoz való hűség helyett továbbra is a belvárosi lakosok és saját elveik mellett állnak.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A Momentum sorra kizárja azokat a tagjait, akik a Belvárosiakért kívánnak tenni, a Demokratikus Koalíció pedig az egész V. kerületi szervezetét felfüggesztette – közölte közösségi oldalán Kovács Alex Gábor, a Belváros ellenzéki polgármesterjelöltje, az V. kerületi Tiéd a Belváros ellenzéki frakcióvezetője.

Kovács Alex Gábor megköszönte a Tiéd a Belváros-frakció még Dk-s és momentumos, illetve már csak egykori momentumos tagjainak, hogy a párthűséggel szemben továbbra is a belvárosiak és a saját elveik pártján állnak, és leszögezte, hogy a csapatuk változatlanul készen áll az előválasztásra.

Mint fogalmazott:

TOMOS ENDRE UTÁN A TIÉD A BELVÁROS-FRAKCIÓ MÁSIK MOMENTUMOS TAGJÁVAL, FÁBIÁN BENJÁMINNAL SZEMBEN IS KIZÁRÁSI ELJÁRÁST INDÍTOTT A PÁRT ORSZÁGOS ELNÖKSÉGE,

mert ő felsőbb pártutasításra sem hajlandó „szétverni” a 2019 ősze óta működő V. kerületi ellenzéki együttműködést, és nem kívánja Juhász Péter polgármesterjelöltségét támogatni.

Fábián Benjámin az ellenzék közös jelöltje volt a 2022. nyári V. kerületi időközi választáson, a Momentum legutóbbi tisztújításán pedig a párt országos elnökségi tagságáért is indult.

Egy rendkívül lelkes, agilis, csupa szív, a közösségért tenni akaró fiatalt ismertünk meg személyében, akinek a kizárásával csakis a Momentum veszít

– olvasható a posztban.

„A Momentum belvárosi szervezetéből távozók és kizártak listája egyre hosszabb: először Buzinkay György, a párt korábbi országos elnökségi tagja távozott, ma már a DK színeiben, Pest megyében politizál. Szigeti Flóra képviselő tavaly lépett ki a pártból. Tomos Endre korábbi belvárosi Momentum-elnököt Juhász Péter személye miatt zárták ki a közelmúltban, és most Fábián Benjáminra valószínűleg ugyanez a sors vár, ugyanezen okból” – vélelmezi Kovács Alex Gábor, aki szerint a Momentum nagyjából felszámolta saját belvárosi szervezetét egy olyan polgármesterjelölt miatt, akiért még a saját főpolgármester-helyettesüket is ejtették.

A DK viszont nem vacakol egyéni döntésekkel: az egész V. kerületi szervezetüket felfüggesztették, benne a Tiéd a Belváros-frakció azon három tagjával, akik szintén nem kívánják Juhász Péter polgármesterjelöltségét támogatni, mert közel öt év közös munkája és eredménye fontosabb számukra

– húzta alá a bejegyzésében a polgármesterjelölt. Azzal zárta sorait, hogy a Tiéd a Belváros csapatában továbbra is számítanak mindannyiukra.

Mint ahogy azt az Index megírta, április 15. és 18. között ellenzéki előválasztást tartanak a főváros V. kerületében. Az online vagy személyes voksoláson Kovács Alex Gábor és Juhász Péter között lehet majd választani, hogy melyikük legyen a jelenlegi fideszes polgármester kihívója.

Tovább forgácsolódik a baloldal

(Index.hu nyomán Szent Korona Rádió)

Magyar Péter mentelmi jogának kiadatását kezdeményezte az Ügyészség; Gyerekek loptak Audikat Pécsett; Asztalhoz ült Trump és Zelenszkij

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 23.

Telegram-posztjaink (2026.09.22.)

Arab maffiózó a berlini Die Linke választási partiján; Magyar Péter: Magyarország nem lesz tagja a Kárpáti Nyolcaknak; megbocsátott a férj a három gyermeküket megölő feleségének

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 22.

Farkasok a Mátrában

Családos képzési hétvégét tartottak a Farkasok a Mátrában

A Farkasok olyan képzési hétvégét tartottak a Mátrában, ahová családjaikat ...

64

2026. 09. 22.

Telegram-posztjaink (2026.09.21.)

Magyarországon építenek ukrán üzemanyag-tárolókat; dokumentumfilm készült a 2006-os rendőrterrorról; a Die Linke nyerte a berlini választást

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 21.

Telegram-posztjaink (2026.09.20.)

Több mint 400 drón támadta a moszkvai régiót, többen meghaltak; újabb tartományban lett első az AfD; Szíria elutasította Szaúd-Arábia kérését, hogy katonákat küldjön Jemenbe

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 20.

XIV. Attila Védvonal Emlék- és Teljesítménytúra; Grönland végül behódolt Amerikának?; Újabb 3,3 milliárd eurót utal Ukrajnának az EU

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 20.