Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Orbán szerint már „lezárt ügy” a ferihegyi repülőtér állami tulajdonba kerülése

Orbán Viktor miniszterelnök a parlamentben kifejtette, hogy optimisták a ferihegyi repülőtér állami tulajdonba való visszakerülését illetően.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Az LMP-s Kanász-Nagy Máté által felvetett fővárosi ügyekkel kapcsolatos kérdésre válaszolva Orbán elmondta:

Reményeink szerint napokon belül az önök koalíciós partnere által eladott ferihegyi reptér visszakerül többségi állami tulajdonba.

A miniszterelnök hozzátette, hogy a kormány ezt követően foglalkozik majd a reptérhez vezető közlekedési infrastruktúra fejlesztésének kérdésével.

A kabinet már április elején jelezte, hogy közel állnak a repülőtér megvásárlásának befejezéséhez. Orbán Viktor korábban már egy lezárt ügyként hivatkozott erre. A ferihegyi repülőtér állami kézbe való visszaszerzése régóta kiemelt célja az Orbán-kormánynak.

Nemzetstratégiai érdek a Ferihegy visszaszerzése

(Elemi.hu nyomán Szent Korona Rádió)

Izrael: Visszaszámlálás az armageddonig

Alexander Dugin elemzi az izraeli választásokat. Lényeges ez egyáltalán számunkra, ...

Hírek

2026. 11. 2.

Varsóban a HVIM delegációja; Szent Ágoston: „A zsidók nem azonosak Izraellel”; Avilai Szent Terézt, mint „LMBTQ-ikon”?

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 18.

HVIM delegációk indultak Lipcsébe és Varsóba; Tucker Carlson és a lengyel kérdező; LMBTQ-lobbi ünnepli az új gyermekvédelmi törvényt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 17.

Telegram-posztjaink (2026.10.11.)

885 magyar állampolgárságú katona szolgált az izraeli hadseregben a gázai hadműveletek során; a Tisza-kormány feloldotta az Ukrajna uniós csatlakozását blokkoló vétót; Trump szerint Ukrajnának új elnökre van szüksége a háború lezárásához

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 11.

mozaikjobboldal

Mi Magunk vlog: Leszámolás, elszámoltatás és mozaikjobboldaliság

Antifákat kérdezte volna a HVIM az utcán, miért tüntetnek. A ...

64

2026. 10. 10.

Telegram-posztjaink (2026.10.09.)

Márki-Zay Péter kihúzta a gyufát a zsidóknál; orosz hadifoglyokat használhatnak élő bombaként az ukrán erők; sátánista invokációval nyitották meg egy amerikai városi tanács ülését

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 9.