Megszokhattuk már, hogy Hollywood nagyrészt szemetet termel, kevés az olyan film, ami tényleg komoly értékeket hordoz, pláne ritka az olyan alkotás, ami egy vallási témával foglalkozik és nem egy liberális, lejárató alkotás, hanem a kellő méltósággal közelíti meg a tradicionális vallásokat. Ilyen ritka kivétel Mel Gibson Passiója is, ami aztán nem hiába okozott nagy felháborodást a Sátán szolgái között. Alább Ábrahám Barnabás írását közöljük változatlanul.
Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is
Merre bujkálsz, Iskariothi?…
Csak árulónak voltál nagy legény?…
Most gyere, Júdás, Krisztus a kereszten
kiszenvedett a Koponyák hegyén.”
(Alfödi Géza: Iskariothi, részlet)
Nagypéntek van, és nem mellesleg idén február 25-én, hamvazószerdán volt 20 éves A passió című film (a magyarországi bemutató március 25-re esett), így arra gondoltam, hogy ez az évforduló – illetőleg a nagyhét jelentősége – mindenképpen jó alkalom arra, hogy kicsit közelebbről is megismerkedjünk Mel Gibson klasszikusával. Ritkán teszek ilyet, de ebben az esetben előre szeretném leszögezni, hogy ezt a filmet én nagyon szeretem, és mind a mai napig az egyik, ha nem a legjobb Jézus-filmnek gondolom. A „botrányai” ellenére – mondaná ezt az egyszeri, politikailag korrekt delikvens, de én rögtön ki is javítom azzal, hogy nem, pontosan azok miatt.
Mel Gibson érdekes színfoltja Hollywoodnak, és ez fokozottan igaz volt a 90-es, 2000-es évekre. A korszakban az amerikai filmipar kevésbé volt még uniformizált, és a nyilvánvalóan egyre inkább terjeszkedő politikai korrektség még nem volt annyira erős, mint manapság. Jobban lehetett és jobban is mertek kockáztatni, és mindez nem azt jelentette, hogy nem volt ellenszél, csak jobban mertek vele konfrontálódni, mint manapság. Mel Gibson ezt annyira csúcsra járatta, hogy ő maga és a saját cége állta a film nagyjából 30 millió dolláros költségét, illetve mindezt megfejelték kb. 15 millió dollár marketingköltséggel is. Utóbbit a mainstream távolságtartása miatt az alkotók maguk intézték. Gibson például személyesen keresett meg egyházi vezetőket, felekezeteket, hogy támogassák és népszerűsítsék a filmet. Be is jött a dolog, méghozzá nem kis mértékben.
A passió Jézus utolsó óráit mutatja be, az első jelenetek a Gecsemáné-kertben játszódnak, ahol elfogják, majd a zsidó főpapok elé citálják a Megváltót. Ezekben a jelenetekben – és természetesen később is – sorra vesszük a fontosabb, ismertebb stációkat, és ami szerintem rendkívül ötletes volt – legalábbis én nagyon szeretem az ilyen filmes szekvenciákat – kapunk visszaemlékezéseket is (természetesen nagy részük ebben az esetben is ismert bibliai történet), ezek vagy egy-egy tárgyról, mondatról, vagy egy rövid mozzanatról jutnak a szereplők eszébe. Ezek közül is szeretném kiemelni az első ilyet, amely az asztalt készítő Jézus és édesanyja, Mária között zajlik le. Vidám, humoros, őszinte és elképesztően tiszta jelenet, amely a legtökéletesebb arra, hogy szemléltesse a Jézus és Mária közötti bensőséges, szeretetteljes viszonyt, valamint könnyíti, árnyalja az egyébként kemény és szomorú cselekményt.
Merthogy A passió számára – az antiszemitizmus mellett – azt rótták fel, hogy túlságosan naturalisztikus és véres. Valóban, az alkotók nem finomkodtak, de ez aligha róható fel hibának. Jézus szenvedéstörténetét próbálták ezzel a középpontba állítani és a dolog szerintem működik: a fájdalmas képsorokat látva még inkább felértékelődik a néző tudatában az, amit Krisztus vállalt a kínszenvedések, megaláztatások közepette az emberiség megváltásáért, amelyet sokan – látva a képsorokat – meg sem érdemeltek.
A másik, „kihagyhatatlan” vád természetesen – mint már írtam – az antiszemitizmus volt. Mielőtt erre rátérnénk, azt azért érdemes leszögezni, hogy Mel Gibson legnagyobb valószínűség szerint tényleg antiszemita. Ezzel az égvilágon semmi baj nincsen, elvégre, ha manapság már minden lehet az ember, miért pont antiszemita ne lehetne? Természetesen Gibson ezt tagadja, csak azt nem tudom, hogy minek. Filmes berkekben is mindenki tudja róla, mégis „visszafogadta” Hollywood, igaz, erős korlátozottságokkal. Megbocsájtani az „érintettek” pedig úgysem fognak, nem arról híresek.
De amikor éppen nem tagadta, akkor a részegség hatására ilyen őszinte mondatok hagyták el a száját:
A picsába a zsidókkal, ők felelősek a világ összes háborújáért! Tán ön is zsidó?
Ez 2006-ban történt, tehát két évvel A passió után, ráadásul nem is a legszerencsésebb körülmények között, Gibsont ugyanis ittas vezetésen kapták, és az őt előállító járőrnek mondta mindezt. Valószínűleg ekkor jött ki belőle az a feszültség, ami Hollywood atmoszférája miatt felgyülemlett benne.
No de a lényeg, hogy A passiót is vádolták antiszemitizmussal, amely vád kéz a kézben járt azzal, hogy a film „történelmileg és vallástörténeti szempontból sem hiteles”. A Most vagy soha! kapcsán már érintettük ezt a kérdést, és az általánosan józan álláspont az, hogy nem feltétlenül árt egy történelmi filmnek, ha bizonyos részeket enyhén átdolgoznak, ha az nem megy a végső összkép és az átfogó hitelesség rovására, nem dolgozza át a végletekig az alapcselekményt. Rákayék ebben egyértelműen elbuktak, ám csak azért hoztam őket példának, mert még frissek az élmények, de egyébként összehasonlításnak sem túl jók.
Két okból: egyrészt mert itt inkább vallástörténeti, teológiai kérdésekkel állunk szemben, másrészt mert A passió 2000 évvel ezelőtt játszódik. Ilyenformán enyhén szólva is szánalmas pár apróságot számonkérni a filmen, mert „az a konszenzus szerint nem úgy volt”. De persze A passiónál nem is ez a lényeg, hanem, hogy belekössenek annak „antiszemita” mivolta miatt.
Ilyenformán azokat a jeleneteket támadták leginkább, amelyek nagyon helyesen a zsidóság – kiemelten a főpapok – negatív, destruktív szerepkörét emelik ki. Az ő szerepüket nem véletlenül azoknál a jeleneteknél látjuk legélesebben, amelyek a főpapok, az őrjöngő tömeg és a római vezetőség – élén Pontius Pilatus – előtt zajlanak. A római helytartó és belső köre értetlenül áll afelett a vérgőzös bosszúhadjárat felett, amelyet Kajafás és szövetségesei indítottak Jézus ellen, fellázítva a tömeget. Bekerült a forgatókönyvbe a híres mondat Máté evangéliumából, amely nem egy „antiszemita” összeesküvés, hanem evangéliumi mondat: „Vére rajtunk és fiainkon!” (Mt 27,25). Erről Mel Gibson a következőket nyilatkozta:
Bele akartam tenni ezt. A bátyám figyelmeztetett, agyonüt, ha kihagyom. De azért elgondolkodtam: ha belekerül, sokan a házamig fognak jönni. Konkrétan meg akarnak majd ölni…
Mel Gibson nem a sarki gyrosos, hanem egy olyan alkotó, aki látta, látja, kik és miként alakítják a lapjárást „odafent”, szóval érdemes megjegyezni ezen mondatait. Egyébként az ominózus jelenet a végső változatból sajnos mégis kimaradt, jobban mondva kivágták.
Apropó, tömeg! A passión keresztül arról is hiteles képet kapunk, miként viselkedik ez az önálló életre képtelen, öntudatlan massza. Pilatus egyik legemlékezetesebb mondata, amelyet a főpapoknak és a tömegnek címez: „vasárnap még virágesővel köszöntöttétek őt Jeruzsálemben, ma meg azt követelitek, hogy feszíttessem meg?” S ez – ha kicsit elvonatkoztatunk a konkrét cselekménytől – nemcsak a tömeg Jézus felé való álszent viselkedéséről kritika, hanem a „tömegek koráról”, a tömegdemokráciáról is, utóbbi természetesen nem kizárólag a zsidóságra vonatkozik. Mert a tömeg Barabbást választotta.
Nos igen, nyilván ez és minden más olyan jelenet, amely a zsidók felelősségét domborítja ki, „elhasaltak” a mainstream és a nagyzoló „kritikusok” előtt. De szerencsére Mel Gibson saját projektje volt az egész, így megfelelni sem kellett senkinek. Főleg, hogy azért mértékadó helyről is jött bőven elismerés. Felekezetek, egyházi szervezetek részéről, sőt, maga II. János Pál pápa is nyilatkozott a filmről, amely szinte egyedülálló jelenség egyházfő részéről. Szerinte A passió dogmatikai problémákat nem vet fel, az Evangéliumot hitelesen és realisztikusan ábrázolja. (Ugyanakkor hivatalosan nem vállalta fel az értékelését – a szerk.)
A négy evangéliumon túl Mel Gibsonék még egy fontos forrásra támaszkodtak a film készítésekor. Brentano Kelemen Jézus Krisztus urunk kínszenvedése B. Emmerich Anna Katalin látományai szerint című művéből is ihletődtek, mely miatt szintén antiszemitizmussal támadták a filmet. A könyv Anna Katalin Ágoston-rendi apáca Jézussal kapcsolatos látomásait gyűjtötte egybe, és mindamellett, hogy „hiteltelennek” bélyegezték, az volt vele a másik „gond”, hogy antiszemita megnyilvánulások is voltak benne.
A „botrány” persze Magyarországot is elérte, de érdekes módon nem a zsidó felekezetek harcoltak az első vonalban, a katolikus püspöki karnak pedig kifejezetten tetszett az alkotás. Filozófusok, teológusok írtak nyílt levelet, amelyben antiszemitának és a Sátán csábításának tartják a filmet. Íme egy, az Index által még 2004-ben idézett részlet a levélből:
A Názáreti Jézus szenvedéseinek öncélú, vértenger és a szétfröccsenő emberi testdarabok vágóhídi tivornyájává torzított ábrázolása nem a Megváltó küldetéséről szól, hanem az Istentől való eltávolodást Isten megcsúfolásával áthidalni törekvő barbarizmus vámszedőinek lelkületéről.
„A nyílt levél írói szerint Mel Gibson filmjében látottaktól eltérően a bibliai passiótól tökéletesen idegen a zsidók elítélése, krisztusgyilkos és vandál indulatok reprezentánsaiként történő beállítása is” – teszi hozzá az Index.
Jobban nem érdemes belemenni ebbe a méltatlan ajvékolásba, így csak érdekesség gyanánt említem, hogy tudják, többek között ki volt a nyílt levél egyik aláírója? Iványi Gábor SZDSZ-es filoszemita „lelkész”, akinek most éppen hatóság elleni erőszak vádjával kell szembenéznie.
Persze az akkoriban sajnos népszerű Spiró György is érintve érezhette magát a látottak miatt, ugyanis habzó szájjal gyűlölte a filmet. Aki kíváncsi rá, majd’ 20 éves bejegyzését, amely eredetileg a HVG-n jelent meg, itt elolvashatja, de figyelmeztetek mindenkit, hogy nagyon mély a nyúl ürege. Én csak az írása végkövetkeztetését hagyom itt, hogy lássuk, milyen nyomorult és beteg lelki világa van ennek az embernek:
A gyűlölet azonban – a szeretetre épülő, eddig legmagasztosabb vallás nevében álságosan – bárkiben felkelthető, aki nem ismeri sem a történelmet, sem a Bibliát. Ez a film azoknak szól, akik mind zsidó, mind keresztény, mind muzulmán szempontból pogányok, vagyis tökéletesen tudatlanok. Világszerte egyre többen vannak: ők az abszolút többség, bennük van az üzlet. Őket manipulálják azok, akik az Egyesült Államokban a nácizmus felé menetelnek eltökélten.
Végül szeretnék még pár fontos tényt és érdekességet írni a filmről.
A filmben autentikus arámi és latin nyelv hallható, ami persze nem hibátlan, de aki ezen akad ki, vagy ezt rója fel hibának, az tényleg keressen magának egy orvost. Ami viszont jó, hogy mindezt feliratozták, merthogy eredetileg – a még naturalisztikusabb végeredmény miatt – Mel Gibson feliratozni sem akarta. Őszintén örülök, hogy erről végül letett. Meg arról is, hogy a filmben ne legyen zene, mert ugyebár azt sem tudjuk hitelesen bemutatni, milyen zene volt akkoriban. Noha ez nyilván sosem derül már ki – mármint, hogy milyen zenék voltak akkoriban –, de A passió filmzenéi szerintem elképesztően jól sikerültek, és százszázalékosan hozzáadnak a látottakhoz, nem elvesznek belőle.
Mel Gibson Jim Caviezelt kérte fel Jézus megformálására, ami szintén kiváló döntés volt, keresve sem találhatnánk alkalmasabbat a szerepre. A szereplők közül még mindenképpen kiemelnék egy globálisan is ismert nevet, a Mária Magdolnát játszó, s ekkor még fiatal és gyönyörű Monica Belluccit. A szereplőket egyébiránt rendszeresen telefonon zargatták, hogy Mel Gibson antiszemita-e.
Jim Caviezel mélyen hívő katolikus, aki a szó szoros értelmében átadta magát a szerepnek, eggyé vált vele. Tényleg eltalálták korbáccsal, kificamodott a válla, tüdőgyulladást kapott, majd szívműtétje is volt a film forgatása után, sőt, még a villám is belecsapott, amit sérülés nélkül (!) túlélt.
De a villámcsapásból való sértetlen kilábalást más csodák is kísérték. A Júdást játszó Luca Lionello például a forgatás alatt a film hatására vált „dühös ateistából” hithű kereszténnyé, az egyik muszlim technikus is áttért a kereszténységre, sőt, egyes stábtagok fehérbe öltözött embereket láttak tanácsokat osztogatni, csakhogy ezek az emberek a munkálatok végeztével már sehol sem voltak, „köddé váltak”.
Összességében elmondható, hogy A passió a valaha készült talán legjobb, leghitelesebb Jézus-film, melyet az alkotók eltökéltsége, igazságérzete és a kereszténység iránt érzett végtelen tisztelet tesz halhatatlanná. Aki eddig nem látta, annak kihagyhatatlan, aki meg igen, annak húsvétkor érdemes újranézni.
Az alkotást nem áldozták fel 30 ezüstpénzen – vagyis a politikailag korrekt világ elvárásain – hanem saját forrásokból, saját marketinggel juttatták az élvonalba. Ritka fényes csillag az ilyen film Hollywood sötét, baljós egén, egyszersmind ékes példája annak, hogy az úgynevezett „botrányok” nem szabad, hogy eltántorítsák az embert, ha eltökélt, s értékeset, maradandót kíván alkotni.
A passió sikerét nem mellesleg a nézők és a mozikasszák is visszaigazolták. Talán éppen a „botrányoknak” is köszönhető volt, hogy mindenki Mel Gibson filmjét akarta látni. Már az elején 80 millió dollár felett nyitott, amelyet egészen 370,8 millióig tornászott fel. Világviszonylatban ugyanez a szám 611.400.000 dollár. Előbbi az amerikai piacon csúcsot döntött, hiszen az azóta eltelt 20 év ellenére mind a mai napig A passió a legnagyobb bevételt elérő, kizárólag felnőtteknek szóló film (R-besorolású) az Egyesült Államokban. Mel Gibson alkotása itthon is jól szerepelt, a premier napján országosan 12112 néző zarándokolt el a filmre, ami 2004-ben igencsak jó eredmény volt.
Ha minden jól megy, 2025-ben – 21 év elteltével – pedig érkezik A passió folytatása, a Feltámadás, szintén Mel Gibsontól. Nagy érdeklődéssel várom.
„Amit ma ünneplünk az nem vereség, hanem győzelem!” – Nagypéntek
Néhány keresztény tematikájú film, amit ajánlunk a bezárt Húsvétra
(Kuruc.Info nyomán Szent Korona Rádió)