Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Újabb orvosok a gyanúsítottak között a gyógyászati segédeszközös csalás kapcsán

Orvosi és üzleti körökben zajló, jelentős költségvetési csalásra derült fény Magyarországon, amelyben több mint hatvan személy, köztük orvosok, cégvezetők és alkalmazottak érintettek. A gyanú szerint a résztvevők jogosulatlanul igényeltek vissza állami támogatásokat gyógyászati segédeszközökre, így okozva több százmillió forint kárt a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőnek.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Két szegedi ortopéd szakorvos, egy szolnoki reumatológus és egy kecskeméti üzletkötő is érintett a gyógyászati segédeszközökre elkövetett költségvetési csalási ügyekben – közölte a rendőrség, így az ügynek jelenleg 64 gyanúsítottja van: huszonnyolc orvos, húsz cégvezető, tizenegy alkalmazott és öt orvosi asszisztens. A hatóság tájékoztatása szerint ezúttal a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányságnál voltak elfogások és kihallgatások.

Az ügy több mint másfél évvel ezelőtt indult: az érintett cégek a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől (NEAK) jogosulatlanul igényeltek vissza állami támogatásokat. Az ügyben több vármegyében is indult nyomozás, az egyik érintett egy győri cég.

Ez a gyógyászati segédeszközök gyártásával és forgalmazásával foglalkozó kft. a gyanú szerint 2017 és 2022 között több mint 16 ezer olyan gyógyterméket gyártott, amelyek után jogosulatlanul igényelte vissza az állami támogatást, és ezáltal több mint 700 millió forintos haszonra tett szert. A gyógyászati segédeszközök nagy része gyógycipő volt, és olyanoknak írták fel, akik arra nem is voltak jogosultak.

A nyomozók most Csongrád-Csanád vármegyében csaptak le, az akció során Szolnokon és Kecskeméten, majd Szegeden léptek közbe. Az ügyekben két szegedi cég szerepel, mindkettő gyógyászati segédeszközök gyártásával és forgalmazásával foglalkozik:

mindkét kft. 2018 és 2022 között jogosulatlanul igényelt vissza állami támogatásokat, az egyik több mint 90 millió, a másik közel 130 millió forintot – a NEAK-tól.

– Az első céggel egy szegedi ortopéd és mozgásszervi rehabilitációs szakorvos állt kapcsolatban. Ellenszolgáltatásért cserébe úgy írt fel vényre gyógyászati termékeket, hogy a páciensekkel nem is találkozott. A személyes adatok ugyan valódiak voltak, de az érintetteknek nem volt tudomásuk a vényfelírásról, a gyógytermékre szükségük sem volt. Ez az orvos közel 9 millió forint megszerzésében működött közre – fejtette ki a rendőrség.

A második vállalkozás egy szolnoki reumatológus szakorvossal és egy szegedi ortopéd-traumatológussal állt üzleti kapcsolatban: a szolnoki orvos több mint 9 millió forint, a szegedi orvos több mint 21 millió forint hasznot hozott a cégnek, ugyanúgy, mint egyik üzletkötőjük, egy kecskeméti nő is, aki szintén több mint 21 millió forinttal gyarapította a társaság bevételét. Ezekben az esetben is a vényre felírt személyes adatok ugyan valósak voltak, csak a gyógytermékek indokoltsága nem.

A gyanúsítottak szabadlábon védekezhetnek.

Politikai hovatartozása miatt nem látta el a jobboldali politikust egy német orvos

(Magyar Nemzet nyomán Szent Korona Rádió)

buzeráns pedofil

Bécsi pedofilt menteget a magyarországi balliberális sajtó

A vadliberális Nyugat pedofília-elfogadtató tendenciája hazánkba is begyűrűzik. Ennek jelei ...

LMBTQP

2026. 08. 10.

Baka András az új köztársasági elnök, Új elnök és merényletek Kolumbiában, Elindult a HVIM Ifjúsági Tábora

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 08. 10.

Rongyos Gárda

Rongyos Gárda Emléktúra – Lépj te is a hősök nyomába szeptember 5-én!

Huszonegyedik alkalommal szervezi meg a Rongyos Gárda Emléktúrát a HVIM ...

64

2026. 08. 8.

Telegram posztjaink (2026.08.07.)

Katonai bázist épít Donald Trump „Béketanácsa” Gázában; veszélyben a kárpátaljai magyar iskolák; erősödik a kivándorlás Izraelből, egyre több zsidó távozik

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 08. 7.

izraeli katonák

Halva szülte meg gyermekét a ciszjordániai nő, mert az izraeli katonák feltartóztatták a mentőautót

Hiába próbálták megmenteni a palesztin mentősök a 28 éves eszméletlen ...

Közel-Kelet

2026. 08. 7.

Gyermekmolesztálás miatt őrizetben az LMBTQP-lobbista

Gyermekmolesztálás vádja miatt csapott le a rendőrség egy transznemű influenszerre

Egy ismert LMBTQP-lobbistára csapott le a rendőrség gyermekmolesztálás vádja miatt. ...

LMBTQP

2026. 08. 7.