Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Politikai hovatartozása miatt nem látta el a jobboldali politikust egy német orvos

Az orvos arra hivatkozva tagadta meg a három éve egy baleset következtében kerekesszékbe kerülő AfD-s politikus kezelését, hogy nem szeretne semmilyen antidemokratikus tendenciát támogatni. Ebből az esetből is egyértelműen kiderül, hogy a liberális demokraták csak addig tartanak minden embert egyenlőnek, amíg azok velük egy oldalon állnak, ha ez nem így van, akár meg is halhatnak, nem segítenek a rászorulókon.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Az orvos döntését állítólag az váltotta ki, hogy a helyi újságban látott egy fotót a politikusról, Heiko Nüßnerről, aki pártja egyik rendezvényén vett részt. Ezután az orvos azt mondta neki, hogy

egyértelműen eltérő politikai nézeteik miatt keressen új rendelőt.

Nüßner, aki korábban 26 évig volt kereszténydemokrata (CDU) politikus, a Bild című lapnak elmondta, hogy „nagyon meglepte” ez a reakció, mivel soha nem beszélt az orvossal politikáról. Az AfD politikusa elmondta: „Csalódtam a CDU-ban a párt politikája miatt. Számomra az AfD az új CDU, és semmiképpen sem szélsőjobboldali”.

Nüßner három évvel ezelőtt szenvedett balesetet, ami miatt kerekesszékbe kényszerült. Amikor március elején receptet kért az orvostól, az orvos megtagadta annak kiadását.

Az orvos a Bildnek úgy reagált, hogy a politikusról készült fotó csak a „hab volt a tortán”.

„A pácienst már előzetesen is nagyon kellemetlennek találtam a követelőző és rámenős természetével” – mondta. Hozzátette, a Nüßner által kért gyógyszer nem volt „létfontosságú”, de ha akut kezelésre szorulna, akkor ellátná.

A Bildnek adott interjújában az orvos elmondta,

azért nem akarja továbbra is kezelni a politikust, mivel semmilyen antidemokratikus tendenciát nem akar támogatni.

Az AfD-t több német tartományban is „szélsőséges” szervezetként tartja számon a német Alkotmányvédelmi Hivatal (BfV).

2021-ben Andrea Zürcherrel az AfD egy másik politikusával történt hasonlón eset, amikor az ő háziorvosa, szintén egy helyi újságban megjelent fotó után közölte a politikussal, hogy keressen másik háziorvost, mivel „megromlott kettejük között a bizalom”.

Mintademokrácia: börtönbüntetésre ítéltek egy 87 éves nőt Németországban, mert szidta a migránsokat

https://szentkoronaradio.com/blog/2024/03/15/sirok-lehugyozasa-molotov-koktel-robbanoszerkezet-igy-szavaznak-a-demokraciaert-harcolo-oroszok/

(Mandiner nyomán Szent Korona Rádió) 

A Háttér Társaság lobbizására több visszautasítás után alkalmasnak ítélték örökbefogadásra a buzeráns párt

A nemzetbiztonsági kockázatot jelentő LMBTQP-lobbiszervezet Háttér Társaság kényszerítésére több, mint ...

LMBTQP

2026. 09. 6.

XXI. Rongyos Gárda Emléktúra; Dróntámadás Kijevben; Görög vadászbombázó zuhant le

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 6.

Gyermekmegrontással és vallásgyalázással készül a Pécs Pride egész hetes agymosó programsorozata

Elkezdődött az idén szeptember 12-én Pécset elöntő buzeráns forgatagot megelőző, ...

LMBTQP

2026. 09. 6.

Végre lecsaptak a globális Antifa-hálózatra; humanoid robot támadt egy vásárlóra egy oroszországi üzletben; alkotmányjogi puccs történt az Alaptörvény módosításával

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 6.

A Tisza örömmel belépne Manfred Weber pártcsaládjába; rakétatámadás érte Németország egyik legnagyobb erőművét; ukrán belháború

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 6.

Krisztofer késes rablásért került a Szőlő utcába, most az őt megregulázó rendész ellen emeltek vádat

A Fővárosi Főügyészség emelt vádat az 50 éves javítóintézeti rendésszel ...

Belföld

2026. 09. 3.