szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Rekord bevételek mellett is csődközelben a főváros?

A főváros liberális vezetése hónapok óta jajveszékel, hogy Budapest csődközeli állapotban van. Eközben azt látjuk, hogy a holdudvarnak azért a ,,csődközeli” állapotban is csöpögnek a százmilliós prémiumok. A számok ugyanakkor mást mutatnak. Budapest bevételei az elmúlt években valami hatalmasat nőttek.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A főváros legfontosabb forrása, az iparűzési adó, kiszámítható és stabil módon növekszik. Csak ez a bevételi tétel a 2019-es 304 milliárd forintról 2024-re – az előirányzat szerint – 562 milliárd forintra emelkedhet, amely öt év alatt 85 százalékos emelkedésnek felel meg – írja a Magyar Nemzet. A Nézőpont Intézet által készített kutatás kimutatta, ilyen mértékű növekedés Budapest kivételével egyetlen magyar településen sem történt. A fővárosi önkormányzat és a kerületi önkormányzatok közötti forrásmegosztásról szóló, 2006-os törvény értelmében a Fővárosi Önkormányzat 54 százalékot tarthat meg a teljes főváros iparűzésiadó-bevételéből.

Mivel 2020 és 2024 között iparűzési adóból majdnem kétezermilliárd forintot szedhet be Budapest, közel 1100 milliárd forint iparűzésiadó-bevétel érkezik Karácsony Gergely főpolgármesteri ciklusa alatt.

Forrás: Magyar Nemzet

Míg 2019-ben a Tarlós István vezette fővárost illető iparűzésiadó-bevétel 164 milliárd forintot tett ki, 2024-ben a Karácsony-féle városvezetés számára már 303,5 milliárd forint állhat rendelkezésre. A 2023-as fővárosi költségvetés teljesítéséről zárszámadás ugyan még nem készült, de havi bontású részteljesítéseket közöl a főváros. Ezek alapján

Budapestnek 2023. január–december között 265,5 milliárd forint volt az iparűzésiadó-bevétele, ami azt jelenti, hogy a 2022. év azonos időszakához képest több mint hetvenmmilliárd forinttal több adót sikerült begyűjtenie. A várakozások szerint 2024-ben a fővárosi önkormányzatot illető iparűzésiadó-bevétel elérheti a 303,5 milliárd forintot, azaz a választási évben Karácsony Gergely újabb 37 milliárddal több iparűzési adóval gazdálkodhat – számolt be a Magyar Nemzet.

Mivel az elemzés szerint a Karácsony Gergely vezette főváros nem vállalt új közfeladatokat az elmúlt ciklusban, így kiadásainak sem kellett volna emelkednie az infláció mértékét meghaladó mértékben. A főpolgármester és társai azonban évek óta a főváros csődközeli helyzetéről beszélnek és megszorító intézkedéseket hoznak.

Karácsony Gergely főpolgármester 2023-ban 25 milliárdos „gazdasági túlélőcsomagot” jelentett be annak érdekében, hogy legalább az óév végéig kihúzza Budapest költségvetése. Az intézkedéscsomag nem volt hatékony: első számú helyettese, Kiss Ambrus már 2024. első hónap során elismerte, hogy majdnem tízmilliárdos mínusszal indították az újévet.

A Nézőpont Intézet megjegyezte, megszorító intézkedések a sikertelenség ellenére bőven akadtak. A fővárosi önkormányzat bevételeinek és kiadásainak 2023. I–XII. havi alakulásáról szóló tájékoztatója szerint 2023-ban a működési költségvetési kiadások a tervezett előirányzattól 10,7 százalékkal elmaradtak, miközben a tervezett bevételek szinte fillérre pontosan teljesültek, vagyis el nem maradó bevételek és csökkenő költségek mellett sem sikerült egyensúlyba hozni a fővárosi büdzsét. Ezek alapján a főváros anyagi nehézségei sokkal inkább pénzügyi felelőtlenségből, semmint a bevételek hiányából származhatnak.

Karácsony büszke a budapesti négerekre

(Mandiner nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55