Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Ezeréves templomrom Csabrendeken – mindjárt összedől

Az önkormányzati tulajdonú rom Csabrendek közepén áll. Pajtának tűnik, raktárként használják, pedig ezeréves.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Meglepő posztot osztott meg március 14-én saját Facebook-oldalán a Középkori templomok, amiben egy első látásra mindennaposnak tűnő, a romba dőlés határán lévő gazdasági épület látszik.

A mindenféle túlzás nélkül romosnak titulálható, egyszerű négyszög alaprajzú struktúra oldalfalát közelebbről megnézve aztán felsejlenek a befalazott ablakokra utaló nyomok, némi kutatás után pedig szép lassan felismerhetjük, hogy valójában egy templommal nézünk farkasszemet.

Hogy mit keres itt ez a romos gazdasági épület? Nos… ez a rendeki, vagyis Szent Lőrinc-templom(rom) Csabrendeken, Veszprém vármegyében. A község közepén emelkedő templomdomb keleti lábánál, részben alapfalakban, részben barokk templommá alakítva, ma elhagyottan áll – indul a poszt, aminek szerzője az

önkormányzati tulajdonú egykori templom jelenlegi állapotát, illetve az értékes részeit is részletesen is bemutatja:

A raktárnak használt egykori templom kétszeri barokk átépítése jelentősen átalakította az eredeti Árpád-kori falakat. A déli oldali fal valószínű, hogy Árpád-kori maradt. Nemcsak a félkörös, hanem egyenes térlezárás is fellelhető a régi alapfalakban. A kelet-nyugati tájolású, nyeregtetős, oromfalas épület lényegében terméskő falazattal épült. Helyenként tégla kiegészítés is látható. Az épületen bádogozás nem látható. A falazaton, a homlokzati felületen érzékelhetők az egykori nyílások, falpótlások, építési periódusok. Jelenleg három bejárati nyílás van az épületen. Egy főbejárat, a templom felöl, egy oldalbejárat a tér felöl és egy padlástéri bejárat a forgalmas út felöl. A befalazott ablakok és a faajtók is jelzik, hogy az épületet régóta raktárnak használják. A befalazás mellett a régi fa áthidaló és a boltövek is láthatók. A tetőtéri bejárat ajtó nélküli, rajta keresztül belátni a padlásra. Körülötte az oromfal hiányos…

A teljes leírás, illetve további képek a Magyarország középkori templomait bemutató kozepkoritemplomok.hu-n, itt érhető el.

(24.hu nyomán Szent Korona Rádió)

Középkori templom nyerte vissza egykori formáját

Az OTP Bank a hazafiakat üldöző német gépezet szolgálatában

Ha hazafi vagy, akkor kizárnak a bankrendszerből

Egy Szent István-renddel kitüntetett bankárnak vajon szabad-e megfosztania egy Magyarországon ...

Belföld

2026. 11. 8.

A magyarországi evangélikus vezetők az LMBTQP-lobbi szolgálatába álltak?

Úgy látszik, hogy elérte a hazai evangélikusokat az a fertő, ...

LMBTQP

2026. 11. 7.

Telegram-posztjaink (2026.11.05.)

Lezsák Sándort tévesen tüntették fel ügynökként az adatbázisban – a levéltár elnézést kért; A kínzások ellen tiltakozókat fenyegeti letartóztatás Ukrajnában; uniós pénzből készült jelentés terjeszt súlyos állításokat a Mi Hazánkról és a Bűnvadászokról

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 6.

Telegram-posztjaink (2026.11.04.)

Újabb ismert nevek kerültek elő az ügynökakták nyilvánosságra hozatala után; a Mi Hazánk tüntetésével illusztráltak egy, a párthoz nem köthető kocsmai incidensről szóló cikket a balliberálisok; Trump bejelentette: megszűnhet az évi milliárdos amerikai támogatás Izraelnek

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 5.

Telegram-posztjaink (2026.11.03.)

Órákig tartották fogva a Bűnvadászokat a rendőrségen, végül gyanúsítás nélkül engedték el őket; a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai idén is gondozásba vették a lengyel ONR alapítójának sírját; a rendőrség fejvadászai keresik Matolcsy Ádámot és Stofa Györgyöt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 3.

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.