Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Langyos „jobbosok” nyertek, a populista „széljobb” 18%-on Portugáliában

A portugál jobbközép szoros választási győzelmet aratott, de kevés esélye van arra, hogy többségi kormányt alakítson. Luís Montenegro, a Demokratikus Szövetség vezetője azt mondta támogatóinak, hogy a portugálok a változásra szavaztak, bár a győzelem nem volt túl meggyőző.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Luís Montenegro azt mondta támogatóinak, hogy most már meg van győződve arról, hogy a köztársasági elnök a jobbközépre bízza a következő kormányalakítás feladatát.

A két nagy párt, a jobboldali, most Demokratikus Szövetség néven futó tömörülés és az eddig kormányzó Szocialista Párt mindössze a szavazatok 29 százalékát nyerte meg. Nagy sikert aratott azonban a szélsőjobboldali Chega (Elég) nevű párt, amelynek vezetője, Andre Ventura korábban Orbán Viktor támogatását is élvezte.

A Ventura pártjára több mint egymillió portugál szavazott, ezzel pedig a szavazatok 18%-át szerezte meg, és 48 helyet szerzett a 230 fős parlamentben. Luís Montenegro ugyanakkor kijelentette, hogy a Chega-val semmiképp nem lép koalícióra.

A BBC beszámolója szerint a Demokratikus Szövetség kisebbségi kormányzásra számíthat, jövőre pedig újabb választások következhetnek. Tízmillió portugál szavazhatott a vasárnapi előrehozott választásokon, négy hónappal azután, hogy António Costa szocialista miniszterelnök korrupciós vádak miatt lemondott.

Portugáliában olyan kormány jön, aminek része a „szélsőjobboldal”

(444 nyomán Szent Korona Rádió) 

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.

Magyar Honvédség

Hova tűnt több ezer katona a rendszerből?

A Honvédség legújabb NATO-jelentése alapján többezer katonával kevesebb van rendszerben, ...

Militarizált övezet

2026. 11. 2.

Izrael: Visszaszámlálás az armageddonig

Alexander Dugin elemzi az izraeli választásokat. Lényeges ez egyáltalán számunkra, ...

Hírek

2026. 11. 2.

Varsóban a HVIM delegációja; Szent Ágoston: „A zsidók nem azonosak Izraellel”; Avilai Szent Terézt, mint „LMBTQ-ikon”?

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 18.

HVIM delegációk indultak Lipcsébe és Varsóba; Tucker Carlson és a lengyel kérdező; LMBTQ-lobbi ünnepli az új gyermekvédelmi törvényt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 17.

Telegram-posztjaink (2026.10.11.)

885 magyar állampolgárságú katona szolgált az izraeli hadseregben a gázai hadműveletek során; a Tisza-kormány feloldotta az Ukrajna uniós csatlakozását blokkoló vétót; Trump szerint Ukrajnának új elnökre van szüksége a háború lezárásához

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 11.