vasárnap, július 13, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Hatalmas bukás az elektronikus jegyrendszer

Hatalmasat bukott a főváros az elektronikus jegyrendszer bevezetésén. Úgy tűnik nem érte meg bezárni a jegypénztárakat, pláne hogy olyan eszetlenül választottak győztesnek céget, amely addig nem is foglalkozott ilyen eszközök telepítésével, csak gyártásával.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Sajtóinformációk szerint jogosnak és érvényesnek ítélte az elektronikus jegyrendszer megvalósítására kötött vállalkozói szerződés 2018-as azonnali hatályú felmondását a Nemzetközi Gazdasági Kamara (ICC) mellett működő választott bíróság a fővárosi elektronikus jegyrendszer ügyében 2021 szeptemberében indított perben.

A keresetet 2021 szeptemberében beadó Budapesti Közlekedési Központ (BKK) több tételben összesen 45,5 millió euró plusz kamatok megfizetését kérte, ezzel szemben volt az e-jegyrendszer tervezésére, megvalósítására és üzemeltetésére 91 millió euróért vállalkozó német Scheidt & Bachmann GmbH 24,4 millió eurós kárigénye, amit javarészt az állásidő miatt fogalmaztak meg, de térítést kértek a leszállított, ki nem fizetett eszközök – kapuk, szoftverek vételára, szoftverek és hardverekhez kapcsolódó egyéb díjak – miatt is – írja a Népszava.

A lap által megismert ítélet szerint a bírák kiindulópontként elfogadták a BKK jogi érvelését a 2015-ben aláírt szerződés felmondására. A Scheidt & Bachmann-nak vissza kell fizetni az előlegbe kapott 3,8 millió eurót és kamatait, összesen 5,95 millió eurót – 2,3 milliárd forintot.

A BKK további követeléseit viszont nem tartották indokoltnak, sőt, a bíróság elnöke úgy látja, a BKK „túlnyomórészt, majdnem kizárólag” magának köszönheti, ami történt, mert egy olyan céget bíztak meg a munkával, amely korábban ilyen feladatot nem végzett, bár hardvereket – kapukat, jegyérvényesítő eszközöket – gyártott. Ezt a mulasztást pedig az sem oldja fel, hogy a főváros közlekedésszervező cégének az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank elvárásai és a közbeszerzési szabályok szerint a legolcsóbb ajánlatot tevő pályázót kellett győztesként kihirdetni.

A lap összegzése alapján a főváros így a 2018–19-ben hivatalosan leírt

TÖBB MINT 10 MILLIÁRDOS VESZTESÉG NAGY RÉSZÉT VÉGLEG ELBUKTA

az elektronikus jegyrendszer megvalósítását célzó projekten.

Kiszúrás mindenkivel: Nem lehet használni BKV-bérlettel a HÉV-eket és a Volán budapesti járatait

(Index.hu nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Összehangolt támadássorozat folyik a ciszjordániai keresztények ellen

A terrorista Izrael továbbra is vegzálja a Ciszjordániában lakó...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

Kategóriák

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Összehangolt támadássorozat folyik a ciszjordániai keresztények ellen

A terrorista Izrael továbbra is vegzálja a Ciszjordániában lakó...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55