Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

A szír elnök kijelentette: semmi sem bizonyítja, hogy a holokauszt megtörtént

Bassár el-Aszad szíriai elnök nem éppen polkorrekt nyilatkozatot tett a holokauszt kérdésével kapcsolatban. Szerinte, azon felül, hogy az USA mindig igyekszik hasznot húzni a világ történéseiből a következmények figyelembe vétele nélkül, a holokauszt sem történt meg, vagy legalább is nem úgy és nem olyan mértékben, ahogy azt az önsajnáltató zsidók állítják.

Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is.

Érdekes, olyan megállapítást tett Bassár el-Aszad szíriai elnök, amelyért a legtöbb európai országban bűncselekményt követne el, köztük Magyarországon is.

A szíriai elnök 2023. december 18-i beszédében, amelyet a szíriai arab hírügynökségek tettek közzé a YouTube-on, azt mondta, hogy a zsidók, „akik Palesztinába érkeztek”, a pogány kazárok betérői, nem pedig Izrael (ősi) népének leszármazottjai (ugyanakkor a kazárelmélet erősen vitatható). Azt mondta, nincs bizonyíték arra, hogy hatmillió zsidó halt meg a holokausztban, és hogy a „nácik” nem alkalmaztak különleges kínzási vagy gyilkolási módszert a zsidók számára, akiket ugyanúgy öltek meg, mint a második világháború többi áldozatát.

El-Aszad továbbá azt is mondta, hogy a holokauszt „politizált”, és hamis ürügyként használták a zsidók Európából Palesztinába való áttelepítésére. Azt is állította, hogy Amerika volt az, amely támogatta a „nácik” felemelkedését Németországban a világháborúk között.

A teljes videó alább megtekinthető:

Három éve gyermekeket bombáztak, ma magukat siratják a cionisták karácsony alkalmából

Ukrajna valóságos hajtóvadászatot indított egy menórát levizelő férfi ellen

Likud szimpatizáns sportriporter: a Gázai övezetben mindenkit meg kell ölni

(Kuruc.info – Szent Korona Rádió)

Telegram-posztjaink (2026.10.11.)

885 magyar állampolgárságú katona szolgált az izraeli hadseregben a gázai hadműveletek során; a Tisza-kormány feloldotta az Ukrajna uniós csatlakozását blokkoló vétót; Trump szerint Ukrajnának új elnökre van szüksége a háború lezárásához

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 11.

mozaikjobboldal

Mi Magunk vlog: Leszámolás, elszámoltatás és mozaikjobboldaliság

Antifákat kérdezte volna a HVIM az utcán, miért tüntetnek. A ...

64

2026. 10. 10.

Telegram-posztjaink (2026.10.09.)

Márki-Zay Péter kihúzta a gyufát a zsidóknál; orosz hadifoglyokat használhatnak élő bombaként az ukrán erők; sátánista invokációval nyitották meg egy amerikai városi tanács ülését

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 9.

Telegram-posztjaink (2026.10.08.)

Kiadnák Magyarországnak a budapesti támadásokkal vádolt szír antifasisztát; Brüsszel 15 évig ellenőrizné az új uniós tagállamokat; Trump alatt több mint 250 ezer vízumot vontak vissza antiszemitizmusra hivatkozva

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 8.

sovinizmus Active Club Románia Radical Fight Club

A Transtelex megszakértette a román Active Club hálózatot, csak éppen a lényeget felejtette el

Október elsején az erdélyi balliberális Transtelex egy cikket írt az ...

Elszakított területeink

2026. 10. 8.

Telegram-posztjaink (2026.10.07.)

Elhunyt Pongrátz András, az 1956-os Corvin közi szabadságharcos; Pakisztán is beszállt a hútik elleni harcba; Kirill pátriárka az Orosz Ortodox Egyház egyik legmagasabb kitüntetését adta Kadirovnak

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 7.