Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Ukrajna valóságos hajtóvadászatot indított egy menórát levizelő férfi ellen

A totális háborúban álló Ukrajna kifejezetten nagy gondot fordít a zsidóság védelmére, miközben például az orosz ortodox közösséget lépten nyomon üldözi.

Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is.

Gyakran hallani a politikusokat gyilkoló, ellenzéki pártokat betiltó “demokratikus” Ukrajnáról, hogy egyáltalán nem tiszteli a kisebbségi jogokat, sőt, az állam még támogatja is a soviniszta felbújtókat. A jelek szerint ez azonban többnyire csak akkor igaz, ha az üldözendő kisebbségek magyarok, oroszok, vagy ortodoxok. Vannak, akiket a zsidó Zelenszkij rezsime is kiemelt státusszal illet.

Ezen kiemelt státuszt élvezi az ukrajnai zsidóság is, mely még saját óriás menórát is kapott hanuka alkalmából Kijev belvárosában.

Akadnak olyan hangok Ukrajnában, melyek szerint a kijevi vezetés alatt a kulcspozíciókat zsidók szerezték meg, akik “uralkodnak az ukránok fölött”. Másik ezt tagadják.

Történetünk főszereplője alighanem az előző csoporthoz tartozhat, hiszen ő Kijevben a következő felkiáltással indult meg a felállított óriás menóra felé:

A mi földünket kozákok fogják benépesíteni, nem pedig néhány zsidó.

Hogy szavait nyomatékosítsa, előkapta szerszámát és levizelte a menórát. Helyesebben mondva a köré állított kordonon keresztül próbálta eltalálni azt. Saját értékelése szerint ebben sikerrel járhatott, ugyanis így fejezte be akcióját:

A tűz kialudt. A mi földünk ukrán föld. A mi földünket kozákok fogják benépesíteni, nem pedig néhány zsidó. Miért hal meg a mi népünk? Miért a zsidók telepednek le?

Azonnali hajtóvadászat

A férfiról készült videó hamarosan bejárta az internetet is, mire zsidó szervezetek hajtóvadászatot indítottak ellene. Az Egységes Ukrajnai Zsidó Hitközség felszólította(!) a lakosságot:

aki ismeri a férfi személyazonosságát, jelentse őt,

az információt pedig így továbbítani tudják a bűnüldöző szervekhez.

A rendőrség árgus szemekkel monitorozták a közösségi médiát, míg végül sikerült azonosítaniuk az “elkövetőt”, akit rövid időn belül el is fogtak, majd előállítottak. A legszebb az egészben, hogy a hatóságok szerint a férfi megsértette a “polgárok közötti egyenlőségre” vonatkozó törvényeit Ukrajnának, amely szigorúan tiltja a faji, nemzetiségi vagy vallási alapú megkülönböztetést. A hatóságok arra nem tértek ki, hogy akkor ezen hivatkozás alapján megkezdődik-e a soviniszta ukrán politikusok és provokátorok előállítása is?

Az viszont kiderült, hogy a férfi igen súlyos pénzbüntetésre számíthat, de – bírói megítéléstől függően –

akár 5 év börtön is kaphat, amiért levizelt egy kordont, mely történetesen éppen egy menóra előtt volt felállítva.

Mert a “demokratikus” Ukrajna ilyen komolyan a szívén viseli a kisebbségek jogait. Igaz, nem az összes kisebbségét, no, de ne legyünk telhetetlenek.

EU-tagjelölt Ukrajna: a kárpátaljai Kerecke falugyűlésen 3 kézigránátot robbantott az egyik képviselő (videóval)

Menóra mánia Európában, de állítanak-e karácsonyfát a Knesszetben?

(Magyar Jelen nyomán Szent Korona Rádió)

Bebizonyosodott: az LMBTQP-lobbi felelős deviánsok mentális problémáiért

Nem az abnormális szexuális vagy nemi irányultság az egyetlen elmebetegségük… ...

LMBTQP

2026. 08. 15.

Iskolákat köteleztet a transzneműség elfogadására a Háttér Társaság

A nemzetbiztonsági kockázatot jelentő, külföldről finanszírozott, nemzetbiztonsági kockázatot jelentő LMBTQP-ügynökszervezet, ...

LMBTQP

2026. 08. 14.

A HVIM Ifjúsági Tábor csütörtöki napja; Mégsem lesz minimálbér-emelés?; Aktív volt a Fidesz-kormány a titkos megfigyelésekben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 08. 14.

Túl a komfortzónán! – HVIM Ifjúsági Tábor harmadik napja; Egyiptom is érkezhet a szunnita szövetségbe?; Újra Szalonnán a kassai cigányok

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 08. 13.

Baka András az új köztársasági elnök; Megpróbálták letépni a Szent Koronát a Szabadság hídról; Baltával támadt a rendőrökre a fatolvaj

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 08. 11.

Történelmi pillanat Párizsban; A HVIM ifjúsági táborának második napja, Cigány holokauszt miatt kelt ki magából a tiszás képviselő

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 08. 10.