szombat, május 24, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Karácsonyváró esemény a HVIM-mel

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom idén is adventi, karácsonyváró rendezvényt szervez Székesfehérváron gyerekeknek, nagyobbaknak, szülőknek és nagyszülőknek egyaránt szóló programokkal.

Kövesd Telegram csatornánkat

Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is.

Az ünnepi rendezvény tetőpontja a vármegyések által eljátszott betlehemezés lesz, de az egész délelőtt folyamán kézműves foglalkozásokkal, karácsonyi énekek tanulásával, adventi népszokások felelevenítésével, ünnepi süteményekkel és családias, baráti  hangulattal várnak a HVIM szervezői minden érdeklődőt.

A szervezők ezt írják a meghívójukban:

“Az esemény célja, hogy családjaink és magunk számára az adventi várakozás lényegére koncentráló, a modern konzumidiotizmustól és giccsparádétól mentes ünnepi készülődést tartsunk, hogy az adventi hagyományokat felelevenítsük és megéljük, hogy baráti, családi körben lehessünk az év végén.”

A vármegyések szeretettel várnak mindenkit december 17-én, vasárnap délelőtt a székesfehérvári Gárdonyi Géza Művelődési Házban!

Néhány hangulatfestő fénykép az előző évek eseményeiből válogatva:

Egy vármegyés lány: Vegyük vissza a testünk fölött az irányítást!

Hierarchia, háború, Dária Dugina – Jön az új Duo Gladii

Bogár László: Éljük meg a Karácsonyt mélyen legbelül

Megnézhető betlehemi misztériumjátékkal kíván áldott karácsonyt a HVIM

(Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Tisztogat az új szír kormány: elűzik a palesztinpárti szervezeteket az országból

Egyre jobban körvonalazódni látszik, hogy az új szír kormány...

184 millió felhasználói adatot találtak egy ismeretlen kiberbűnöző webtárhelyén

A feltűnés az eltűnés - tartja a mondás. A...

Késes ámokfutás Hamburgban: 12 embert támadott meg egy nő

Letartóztatták és elmeorvosi vizsgálatot kértek arra a 39 éves...

Julius Evola, aki “a csúcsot választotta, magában tüzet gyújtott, és másokat is erre hívott”

Május 19-én volt Julius Evola születésének 127. évfordulója. Ezen...

Tabuk nélkül az abortuszról a Pázmány Péter egyetemen: “Személyes hősiesség kell az élet melletti döntéshez”

A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen az abortuszról és életvédelemről...

Kategóriák

Tisztogat az új szír kormány: elűzik a palesztinpárti szervezeteket az országból

Egyre jobban körvonalazódni látszik, hogy az új szír kormány...

Késes ámokfutás Hamburgban: 12 embert támadott meg egy nő

Letartóztatták és elmeorvosi vizsgálatot kértek arra a 39 éves...

Julius Evola, aki “a csúcsot választotta, magában tüzet gyújtott, és másokat is erre hívott”

Május 19-én volt Julius Evola születésének 127. évfordulója. Ezen...

Természetvédők és vadászok: Ellenségek vagy szövetségesek? – Podcast a Zöld Ellenállás szerkesztőjével

A Zöld Ellenállás Facebook oldal szerkesztőjével, Dobay Gergellyel készített...

Be akarta tiltani a készpénzt a francia igazságügyi miniszter, de nem övezte népszerűség

A kábítószer-kereskedelem megfékezésének céljából akarta volna betiltani a készpénzt...

A Kínai Kommunista Párt magas rangú tisztségviselőjével tárgyalt Orbán

Orbán Viktor miniszterelnök péntek délelőtt Csen Ven-csinggel, a Kínai...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55