vasárnap, július 13, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Áramtartozás miatt robbantott Esztergomban (Frissítve)

Az M1-hez eljutott információk szerint súlyos bűncselekmény történt Esztergomban – írja a Vadhajtások. 

Kövesd Telegram csatornánkat

Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…

Frissítés (09:00) 

Intézkedés közben elhunyt egy rendőr, és maga az elkövető is életét vesztette.

A Gran TV – Esztergom és térségének televíziója úgy értesült, hogy az elkövető azért fenyegetőzött robbantással, majd követte el azt, mert

felhalmozódott díjtartozása volt, és ki akarták nála kapcsolni az áramot.

A tudósító elmondta, hogy a fenyegetőzés miatt a TEK is kivonult a helyszínre. Egyes információk szerint az elhunyt rendőr az ő munkatársuk.

Frissítés (21:00) 

Egy zavart elméjű férfi robbantott gázpalackot!

Nem hivatalos információ szerint a zavart elméjű férfi a délelőtti órákban kezdett robbantással fenyegetőzni, és egész nap folytatta azt.

A TEK felszámoló egységével érkező túsztárgyaló próbálta meggyőzni az egyre agresszívabb férfit, hogy hagyjon fel a szándékával, ám nem járt sikerrel.

Az eddigi adatok szerint gázpalackot, vagy gázpalackokat robbantott fel, a robbanásban egy rendőr, vélhetően terrorelhárító az életét vesztette.

A tettes állapotáról nincs hír, ám valószínűleg a súlyosan sérültek között van.

(Magyar Nemzet nyomán) 

Korábban írtuk:

Hangsúlyozták, sajtóértesüléseik vannak, az információk eddig hivatalosan nem megerősítettek.

Hozzátették, Esztergom külterületi részén fenyegetőzés miatt nagy erőkkel vonult ki a rendőrség és a tűzoltóság egy családi házhoz.

Úgy tudják, több rendőr is megsérült. Az akció jelenleg is tart.

A HVG a helyszínről jelentkezett be. A helyszínen készített felvételeik tanúsága szerint sok rendőr- és mentőautó van a helyszínen, a Terrorelhárítási Központ munkatársai is kivonultak:

Az ügyészség vizsgálatot indított az ügyben: hivatalos személy elleni erőszak minősített esete miatt.

Pintér Sándor belügyminiszter – aki a Fidesz-KDNP kihelyezett frakcióülése miatt egyébként is Esztergomban tartózkodik – a helyszínre tart.

(Vadhajtások nyomán Szent Korona Rádió) 

 

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Összehangolt támadássorozat folyik a ciszjordániai keresztények ellen

A terrorista Izrael továbbra is vegzálja a Ciszjordániában lakó...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

Kategóriák

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Összehangolt támadássorozat folyik a ciszjordániai keresztények ellen

A terrorista Izrael továbbra is vegzálja a Ciszjordániában lakó...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55