Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Ezért nem lesz soha eredmény – Kommunistákkal vonulgatnak a diáktüntetők

Amikor jogos követelések merülnek fel, mint például az, hogy a tanárok bérét, helyzetét, megbecsülését rendezzék, a szélsőbaloldalnak mindenképpen fel kell ütnie a fejét. A kormányzat meg persze, hogy igényt sem érez olyan követeléseket teljesíteni, amik vörös zászlók alatt fogalmazódnak meg. 

Kövesd Telegram csatornánkat

Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…

Megkezdődött a tanév, s ezzel együtt újra megkezdődtek a tanár-diák tüntetések is. Egy nagy gond van csak velük, hogy a jogos követeléseket ismételten bemocskolják a létrontást képviselő hazai szereplők. Például azok, akik részt vesznek elsőfrontos emberként ezeken a megmozdulásokon, majd a gyilkossággal fenyegetőző cigányok által rendezett „tüntetésen” is.

A cikkünk megírását kiváltó ok azonban a pénteken hídfoglalással egybekötött jelen tanév első tüntetése volt. A tüntetésen ugyanis megjelentek molinóikkal, zászlóikkal és szóróanyagukkal a marxisták, a Nemzetközi Marxista Irányzat (IMT) képviseletében.  Marxistából azonban hamar eljuthatunk a kommunistáig is, és nyugodtan nevezhetjük is annak őket, hiszen az IMT-t 1998-ban a dél-afrikai-brit  trockista Ted Grant alapította, miután szakított a Munkás Internacionáléval. „Az International Marxist Tendency szervezete egy forradalmi szervezet, amely világszerte több mint 35 országban van jelen. A munkás- és ifjúsági mozgalomban szervezkedünk a kapitalizmus megdöntésére és az emberiség szocialista jövőjére!” – írják magukról a honlapjukon.

Mint kiemelik: „Csak egy forradalmi megoldás kínál előrelépést!” Így már értelmet nyer az is, hogy milyen módszerekkel kívánják véghez vinni felszólításukat, mely szerint: „Tanárok, diákok állítsuk le az országot!”

Ez a munkásököl nem vasököl…

Saját bemutatkozásukat tovább böngészve láthatjuk, hogy nem is próbálják takargatni szellemi sötétségüknek iránymutatóit: „Marx és Engels elméleteire alapozunk, amelyeket Lenin, Trockij és mások dolgoztak ki a marxista hagyományban. (…) és egyben útmutatást adnak a jobb világért folytatott harcunkhoz.”

A tüntetésre szóróanyagokkal is készültek, ahol a szélsőbaloldali szerveződést, mintegy olvasókörnek igyekeztek beállítani, bár azt nem tudták megállni, hogy ne Rosa Luxemburgtól idézzenek…

Ameddig ilyen elemeket bármiféle jogos akarat közelébe engednek, annak addig nem lesz foganatja. Sőt, ameddig nyíltan leninista, trockista kommunista szervezetek működhetnek hazánkban, addig Magyarország sorsa sem fog jobbra fordulni.

https://szentkoronaradio.com/blog/2023/04/06/a-kommunistak-buntetlenul-emlekezhetnek-meg/

https://szentkoronaradio.com/blog/2023/05/02/ismet-buntetlenul-lehetett-a-betiltott-szovjet-jelkepekkel-vonulgatni-budapest-utcain/

(Szent Korona Rádió) 

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.

Magyar Honvédség

Hova tűnt több ezer katona a rendszerből?

A Honvédség legújabb NATO-jelentése alapján többezer katonával kevesebb van rendszerben, ...

Militarizált övezet

2026. 11. 2.

Izrael: Visszaszámlálás az armageddonig

Alexander Dugin elemzi az izraeli választásokat. Lényeges ez egyáltalán számunkra, ...

Hírek

2026. 11. 2.

Varsóban a HVIM delegációja; Szent Ágoston: „A zsidók nem azonosak Izraellel”; Avilai Szent Terézt, mint „LMBTQ-ikon”?

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 18.

HVIM delegációk indultak Lipcsébe és Varsóba; Tucker Carlson és a lengyel kérdező; LMBTQ-lobbi ünnepli az új gyermekvédelmi törvényt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 17.

Telegram-posztjaink (2026.10.11.)

885 magyar állampolgárságú katona szolgált az izraeli hadseregben a gázai hadműveletek során; a Tisza-kormány feloldotta az Ukrajna uniós csatlakozását blokkoló vétót; Trump szerint Ukrajnának új elnökre van szüksége a háború lezárásához

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 11.