A hős védők városa – 491 éve kezdődött Kőszeg ostroma

1532-ben ezen a napon (augusztus 5.) kezdődött meg Kőszeg ostroma. A hatalma csúcsán álló Szulejmán serege a sokszoros túlerő ellenére sem tudta elvenni Jurisics (Jurisich) Miklóstól a jelentéktelennek látszó Kőszeg várat, melyet három héten át mindössze 46 katona és 700 környékbeli paraszt védett.
Ami jár a rendőrségi jogtanácsosnak, az nem jár az ötgyermekes lokálpatriótának ?

Újabb megdöbbentő körülmény a Reményi kontra RTL Klub-os, „A mi kis falunk” sorozatot gyártó cég perben: íme itt a bizonyíték a Kúria egymásnak gyökeresen ellentmondó, diszkriminatív ítélkezésére a képmáshoz való jog megsértése miatti sérelemdíj-igény terén.
Tömegverekedésbe fulladt az eritreaiak fesztiválja Svédországban

Hét ember sérült meg csütörtökön Stockholm külvárosában, egy eritreai fesztiválon az aszmarai kormány támogatói és bírálói között kialakult összecsapásokban.
91 kislány esett áldozatul az ausztrál pedofilnak, legtöbbjük még 10 éves sem volt

Alig találni szavakat arra a borzalomra, amit az ausztrál pedofil eddigi életében leművelt. Közel száz kislányt bántalmazott, és jórészt 10 éven aluliakat erőszakolt. Az ügy különösen vérlázító része, hogy a férfi évekig dolgozott gyermekgondozási intézményekben. Az elmebeteg nevét eltitkolják a nyilvánosság elől.