Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Oroszország népéhez szól Putyin a Wagner „puccsal” kapcsolatban

Vlagyimir Putyin Oroszország népéhez szól, melyet több csatornán is közvetítenek. A beszéd során Prigozsint név szerint továbbra sem említette. 

Kövesd Telegram csatornánkat

Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…

 Magyar idő szerint 21:10-kor kezdték meg Putyin beszédének a sugárzását. 

Putyin köszönetet mondott az oroszoknak a kitartásért, a szolidaritásért és a hazaszeretetért, megjegyezte, hogy minden zsarolás és zűrzavarkeltés kudarcra van ítélve:

„Az egész társadalom egységes felelősséget vállalt a haza sorsáért. Minden szükséges döntést meghoztak a felmerült fenyegetés semlegesítésére. A fegyveres lázadást mindenképpen elfojtották volna.”

A lázadás szervezői megértették, hogy bűncselekményeket követtek el, megosztották azt az országot, amely külső fenyegetéssel száll szembe, miközben bajtársaik a fronton halnak. A lázadás szervezői nemcsak önmagukat és népüket árulták el, hanem azokat is, akiket bevontak a lázadásba – mondta Putyin.

„A lázadás szervezőit bíróság elé fogják állítani.”

„Köszönetet mondok a hadsereg mindazon tagjának, a hírszerző tisztnek, akik a lázadók útját állták.”

„Hősiességük megakadályozta Oroszország széthullását.”

Tudjuk, hogy a Wagner-csoport harcosainak és parancsnokainak túlnyomó többsége hazafi. Belekeverték őket ebbe a kalandba. Oroszország ellenségei azt akarták, hogy az ország véres polgári viszályba fulladjon, de rosszul kalkuláltak.

Három lehetőséget ajánlott Putyin a Wagnerhez tartozóknak: lépjenek be az orosz hadseregbe, menjenek Fehéroroszországba, vagy térjenek haza. 

Putyin kiemelte azt is, hogy akik megszervezték a felkelést elárulták a Wagnert is.

Emellett köszönetet mondott a Wagner azon parancsnokainak, akik részt vettek a béke helyreállításában.

Zárásként külön kiemelte Lukasenko békéltető szerepét.

Részlet a beszédből:

(Middle East Spectator, Intel Slava Z, Intel Republic és Eurasia and Multipolarity nyomán Szent Korona Rádió) 

Magyar Péter mentelmi jogának kiadatását kezdeményezte az Ügyészség; Gyerekek loptak Audikat Pécsett; Asztalhoz ült Trump és Zelenszkij

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 23.

Telegram-posztjaink (2026.09.22.)

Arab maffiózó a berlini Die Linke választási partiján; Magyar Péter: Magyarország nem lesz tagja a Kárpáti Nyolcaknak; megbocsátott a férj a három gyermeküket megölő feleségének

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 22.

Farkasok a Mátrában

Családos képzési hétvégét tartottak a Farkasok a Mátrában

A Farkasok olyan képzési hétvégét tartottak a Mátrában, ahová családjaikat ...

64

2026. 09. 22.

Telegram-posztjaink (2026.09.21.)

Magyarországon építenek ukrán üzemanyag-tárolókat; dokumentumfilm készült a 2006-os rendőrterrorról; a Die Linke nyerte a berlini választást

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 21.

Telegram-posztjaink (2026.09.20.)

Több mint 400 drón támadta a moszkvai régiót, többen meghaltak; újabb tartományban lett első az AfD; Szíria elutasította Szaúd-Arábia kérését, hogy katonákat küldjön Jemenbe

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 20.

XIV. Attila Védvonal Emlék- és Teljesítménytúra; Grönland végül behódolt Amerikának?; Újabb 3,3 milliárd eurót utal Ukrajnának az EU

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 20.