péntek, május 16, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Székesfehérváron is több százan vonultak Trianon napján

Székesfehérvár belvárosában, az Országalmánál gyülekeztek vasárnap délután mindazok, akik nem felejtették el a trianoni diktátum aljasságát, akiknek még mindig fáj az, ami történt a magyar nemzettel és a történelmi Magyarországgal.

A belváros harangjai zúgtak percekig az egykori koronázó városban, majd a menet méltóságteljesen megindult az Országzászló tér felé, ahol hagyományőrzők – íjászok, huszárok és a Nagy Háborút idézők – álltak díszőrséget. Az Országzászló Védnöki Testület szólított a helyszínre mindenkit, hogy emlékezzék a gyalázatos trianoni döntés aláírásának 103., a székesfehérvári ereklyés országzászló és a trianoni emlékmű újraavatásának 5. évfordulóján.

„A harang a 103 éve kinyilváníttatott szétszakíttatásunkról szól, azonban a zászlószentelés rólunk és a jövőnkbe vetett hitünkről”, mondta Boór Ferenc, a Fejér Szövetség társelnöke, a védnöki testület ügyvivője. A zászlót Brückner Ákos Előd atya, ciszterci szerzetes szentelte meg, amit aztán a Vox Mirabilis Kamarakórus tagjainak éneke mellett vontak fel a helyére.

Az Országzászló Védnöki Testület nevében Kónyi-Kiss Botond, a HVIM alelnöke lépett az emelvényre, majd mondott megemlékező beszédet. „Trianon sebei elevenen élnek bennünk, ezt bizonyítja az is, hogy milyen sokan vagyunk most itt, az Országzászló téren”, hívta fel rá hallgatóságának figyelmét a szónok. Hozzátette: „A történtekbe nem vagyunk hajlandóak belenyugodni, de hajlandóak vagyunk áldozatokat hozni az elcsatolt területeken élő nemzettestvéreinkért”.

Kónyi-Kiss Botond arról is szólt, hogy Trianon miatt ma is halnak meg magyarok, hiszen a gyalázatos békediktátum következményeként lettek a kárpátaljai magyarok a Szovjetunió, majd Ukrajna állampolgárai, és emiatt kénytelenek most értelmetlenül vérüket áldozni az ukrajnai háborúban.

Ezután a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom nevében Kónyi-Kiss Botond, a Fejér Szövetség képviseletében Fórizs József, a Válasz Független Civilek nevében pedig Juhász László koszorúzott. Ezután Zemlényi Katica zászlós nagyasszony közreműködésével a 63 vármegye és Fiume jelképes örökbefogadóit köszöntötték, és minden örökbefogadó, illetve vármegye nevében fehér szegfű került az emlékmű címerpajzsára.

(Szent Korona Rádió) 

https://szentkoronaradio.com/blog/2023/06/04/vannak-dolgok-amelyekben-hinni-kell-xxii-trianon-felvonulas-kepes-beszamolo/

Legfrissebb

Nem hozott eredményeket az orosz-ukrán béketárgyalás első napja

Az orosz-ukrán béketárgyalás kezdetét vette Isztambulban. A felek feltételei...

A drónok háborúját éljük – leáldozott a harckocsiknak?

Több ezer megsemmisült páncélozott harcjármű után Ukrajna elismerte, hogy...

Izrael és az új szír kormány titkos tárgyalásokat folytattak a napokban

Amerika után Izrael is felszólította az új szír kormány...

A “jobboldali” Elon Musk transz gyereke az LMBTQP-lobbi kiszolgálójaként deviáns divatkampány arca lett

Az amerikai jobboldal nagy kedvence, Elon Musk ivadékai körében...

Újra megrongálták az úzvölgyi temetőt a soviniszta románok

Ismeretlen tettes ellen született feljelentés a napokban Romániában, miután...

Kategóriák

Nem hozott eredményeket az orosz-ukrán béketárgyalás első napja

Az orosz-ukrán béketárgyalás kezdetét vette Isztambulban. A felek feltételei...

A drónok háborúját éljük – leáldozott a harckocsiknak?

Több ezer megsemmisült páncélozott harcjármű után Ukrajna elismerte, hogy...

Izrael és az új szír kormány titkos tárgyalásokat folytattak a napokban

Amerika után Izrael is felszólította az új szír kormány...

Újra megrongálták az úzvölgyi temetőt a soviniszta románok

Ismeretlen tettes ellen született feljelentés a napokban Romániában, miután...

Az emberi identitás lerombolása tudat alatt – Az AI pornó így teszi tönkre a fiatalokat

A mesterséges intelligencia mind egyéni, mind globális szinten súlyos...

Élő adásban gyilkolták meg a mexikói influenszert

Az illetékes hatóság emberölés ügyében indított eljárást, miután megölték...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55