szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Aki nem fog hiányozni: Meghalt a kvízrabbi, Vágó István

Halottról vagy igazat, vagy semmit. Szól a latin közmondás helyesen, de ezesetben nem kívánunk Vágó Istvánról még csak rosszat sem mondani. Nem azért, mert elhunyt, hanem, mert senkinek sem kell bemutatni. Annyit jegyeznénk meg, hogy a látszólagosan (párt)semleges kvízek műsorvezetéséből olyan pályán mutatta ki a fogafehérjét, ami joggal keltett rossz érzéseket bennünk. De ő volt például annak a testületnek a vezetője, aki Bagdy Emőkét “Laposföld-díjjal” “tüntette ki”, a pszichológus LMBTQP-lobbi elleni kiállása miatt. Zsidó származású, ateista és tudományhívő volt. 

„Váratlanul elhunyt Vágó István barátunk és társunk. A sikeres televíziós, az ország egykori legnépszerűbb vetélkedőjének vezetője, a Szkeptikus Társaság alapítója, a Demokratikus Koalíció elnökségében sok-sok éven át dolgozó társunk örökre itt hagyott minket. A tényekért, a tudományért, a rációért és a szabad, európai Magyarországért folytatott küzdelmét mostantól nélküle kell folytatnunk. A Demokratikus Koalíció Vágó Istvánt saját halottjának tekinti, a párt közössége, politikusai, kollégái, támogatói osztoznak a család gyászában. István, nyugodj békében!” – közölte a Demokratikus Koalíció elnöksége. Nekik hiányzik, nekünk nem fog. Még egy bizonyíték, hogy nem csak a “jók mennek el”, és a halál a legdemokratikusabb intézmény. Vágó éppen megtapasztalja, hogy van-e Isten.

(Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55