szombat, május 24, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Többször is lehet nemet és nevet változtatni Belgiumban 12 éves kortól

A belga kormány március 24-én javaslatot fogadott el a transzneműségi törvény egyes rendelkezéseinek hatályon kívül helyezésére. Az új javaslat értelmében, immáron többször is lehet nemet és nevet változtatni.

Kövesd Telegram csatornánkat

Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…

Belgiumban 2018 óta a transzneműek hivatalosan megváltoztathatják a nemüket, és ennek megfelelően a keresztnevüket – anélkül, hogy bizonyos egészségügyi feltételeknek meg kellene felelniük.

A törvény 12 éves kortól engedélyezi a keresztnév módosítását, 16 éves kortól pedig már a nemváltást is, ehhez mindkét szülő és egy gyermekpszichiáter jóváhagyása szükséges. 18 éves kortól elég mindössze egy eskü alatt tett nyilatkozat.

2018 előtt ilyen lépés csak akkor volt lehetséges, ha valaki nemváltó műtéten vagy sterilizáláson esett át. Maga az eljárás körülbelül három hónapig tart. Első lépésként a nyilatkozni kell a helyi önkormányzatnál a szándékról, ebben jelezni kell azt is, hogy az illető régóta meg van győződve arról, hogy a születési neme nem felel meg a nemi identitásának. Az önkormányzat három hónapon belül értesíti a területileg illetékes ügyészséget, ahol elbírálják a kérelmet. Jogorvoslati lehetőség van. Az eljárás második szakaszában újra nyilatkozatot kell tenni, amelyben a kérelmező megerősíti a korábbi szándékát. Ez azért fontos, mert tisztában kell lennie a lépés visszavonhatatlanságával.

A nemátalakító orvosi beavatkozásokon hosszú a várólista, átlagosan 15 hónapot kell várni. Mindössze két kórházban dolgoznak nemváltásra szakosodott szakemberek, ők a gyógyszeres kezeléstől kezdve a műtéten át, a pszichológiai támogatásig ellátják a pácienseket. Egy nemváltó műtét ára 1000-től 4000 euróig terjed a beavatkozás bonyolultságától függően.

Petra de Sutter miniszterelnök helyettes, aki maga is transznemű, kevésnek találja az egészségügyi kapacitást, és úgy véli, több speciális központra lenne szükség az egész országban.

Az úgynevezett nemi egyenlőségi intézet becslése alapján Belgiumban mintegy 55 ezer transznemű él.

Nagyjából 3200-ról tudják, hogy nemet váltott. Továbbra is vannak azonban, akiknek ez nem elegendő. Az intézet szerint sokak számára gondot jelent, hogy egyáltalán választaniuk kell valamilyen nemet, mert nem binárisnak vagy genderfluidnak vallják magukat. A belga alkotmánybíróság szerint valóban vannak hiányosságok a törvényben, és ezeket pótolni kell. Ennek a felszólításnak tett eleget a kormány a törvény átalakításával, amiből most kikerül a visszavonhatatlanság elve. Ezentúl a váltás egyszerű eljárás keretében egy nyilatkozattal módosítható lesz. Ha valaki meggondolta magát, akár többször is – számolt be Baraczka Eszter, a Közmédia központ Brüsszel tudósítója.

 

(Vadhajtások.hu nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Vonuljunk a Külügyminisztériumhoz! – Ők lesznek a Trianon Felvonulás felszólalói

Idén a Külügyminisztérium elé vonul a HVIM által szervezett...

Tisztogat az új szír kormány: elűzik a palesztinpárti szervezeteket az országból

Egyre jobban körvonalazódni látszik, hogy az új szír kormány...

184 millió felhasználói adatot találtak egy ismeretlen kiberbűnöző webtárhelyén

A feltűnés az eltűnés - tartja a mondás. A...

Késes ámokfutás Hamburgban: 12 embert támadott meg egy nő

Letartóztatták és elmeorvosi vizsgálatot kértek arra a 39 éves...

Julius Evola, aki “a csúcsot választotta, magában tüzet gyújtott, és másokat is erre hívott”

Május 19-én volt Julius Evola születésének 127. évfordulója. Ezen...

Kategóriák

Vonuljunk a Külügyminisztériumhoz! – Ők lesznek a Trianon Felvonulás felszólalói

Idén a Külügyminisztérium elé vonul a HVIM által szervezett...

Tisztogat az új szír kormány: elűzik a palesztinpárti szervezeteket az országból

Egyre jobban körvonalazódni látszik, hogy az új szír kormány...

Késes ámokfutás Hamburgban: 12 embert támadott meg egy nő

Letartóztatták és elmeorvosi vizsgálatot kértek arra a 39 éves...

Julius Evola, aki “a csúcsot választotta, magában tüzet gyújtott, és másokat is erre hívott”

Május 19-én volt Julius Evola születésének 127. évfordulója. Ezen...

Természetvédők és vadászok: Ellenségek vagy szövetségesek? – Podcast a Zöld Ellenállás szerkesztőjével

A Zöld Ellenállás Facebook oldal szerkesztőjével, Dobay Gergellyel készített...

Be akarta tiltani a készpénzt a francia igazságügyi miniszter, de nem övezte népszerűség

A kábítószer-kereskedelem megfékezésének céljából akarta volna betiltani a készpénzt...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55