Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Svédország már inkább mégsem kérné az eddig tárt karokkal várt migránsokat

A svéd kormány már igyekszik megváltoztatni a migrációs politikáját a túl nagy létszámra hivatkozva. Teszik ezt úgy, hogy néhány éve ők csalogatták legjobban magukhoz az illegális bevándorlókat és ők néztek a legszúrósabb szemekkel azokra, akik nem így tesznek.

Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…

„A fő cél a svéd migrációs politikáról való tájékoztatás, hogy kevesebb ember jöjjön ide” – mondta Maria Malmer Stenergard migrációért felelős miniszter. „Ez egyebek mellett magában foglalja információs csomag szétosztását a külföldi hatóságoknak” – tette hozzá. Elmondta azt is, hogy a célzott tájékoztatásnak el kell jutnia a külföldi szerkesztőségekhez és hírügynökségekhez is.

Stenergrad azt is elmondta, 2019-ben a skandináv országokba érkező „menekültek” 76 százaléka Svédországba érkezett, és ezt a számot jelentősen csökkenteni kell.

Akkor 22 ezer menedékkérelmet nyújtottak be Svédországban, 2021-ben ez a szám 11 400, 2020-ban pedig 13 ezer volt. A miniszter szerint Svédország nem lehet nagyvonalúbb menekültügyben, mint ahogyan azt az uniós szabályok és más szerződések előírják.

A kormány arra is utasította a svéd migrációs ügynökséget, hogy készüljön fel az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) által Svédországba való áttelepítésre kiválasztott személyek számának 5000-ről 900-ra csökkentésére.

A Magyarországra jövő néger „egyetemista” köddé válik az EU-ban

Kiskorú bűnözők, vagy inkább hazudozó nagykorú erőszakos migránsok?

(Kuruc.info – Szent Korona Rádió)

Az OTP Bank a hazafiakat üldöző német gépezet szolgálatában

Ha hazafi vagy, akkor kizárnak a bankrendszerből

Egy Szent István-renddel kitüntetett bankárnak vajon szabad-e megfosztania egy Magyarországon ...

Belföld

2026. 11. 8.

A magyarországi evangélikus vezetők az LMBTQP-lobbi szolgálatába álltak?

Úgy látszik, hogy elérte a hazai evangélikusokat az a fertő, ...

LMBTQP

2026. 11. 7.

Telegram-posztjaink (2026.11.05.)

Lezsák Sándort tévesen tüntették fel ügynökként az adatbázisban – a levéltár elnézést kért; A kínzások ellen tiltakozókat fenyegeti letartóztatás Ukrajnában; uniós pénzből készült jelentés terjeszt súlyos állításokat a Mi Hazánkról és a Bűnvadászokról

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 6.

Telegram-posztjaink (2026.11.04.)

Újabb ismert nevek kerültek elő az ügynökakták nyilvánosságra hozatala után; a Mi Hazánk tüntetésével illusztráltak egy, a párthoz nem köthető kocsmai incidensről szóló cikket a balliberálisok; Trump bejelentette: megszűnhet az évi milliárdos amerikai támogatás Izraelnek

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 5.

Telegram-posztjaink (2026.11.03.)

Órákig tartották fogva a Bűnvadászokat a rendőrségen, végül gyanúsítás nélkül engedték el őket; a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai idén is gondozásba vették a lengyel ONR alapítójának sírját; a rendőrség fejvadászai keresik Matolcsy Ádámot és Stofa Györgyöt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 3.

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.