Az Aranybulla című hatrészes minisorozatot december 25 és 30 között mutatták be. Az alkotást komoly beharangozás és reklámok előzték meg, valószínűleg ez okozhatta a csalódások tömkelegét. Mi is rászántuk magunkat, hogy megnézzük, íme kendőzetlen véleményünk:
Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…
A jelenkori magyar helyzetet jól szemlélteti az, hogy a szintezést, a valódi értékelést sem a baloldal, sem a Fidesz nem képes elvégezni. Ezt a jelenséget láthatjuk az Aranybulla sorozat körül is.
2022 októberében az M5 História Szent Lászlóról szóló adásában Dudás Viktor filmszakértő olyan kritériumokat és alapelveket fogalmazott meg a jövő magyar történelmi filmjeivel kapcsolatban, mely alapján joggal gondolhattuk azt – ahogyan az Aranybulla főszereplője fogalmazott –, hogy a minisorozat a magyar Trónok harca lesz. Dudás ugyanis arra hívta fel a figyelmet, hogy egy jó történelmi filmnek igenis identitásformáló szereppel kell bírnia, ez azonban akkor lehet a leghatékonyabb, ha mozgalmas, korhű alkotásról beszélünk. Tehát akkor jó egy film, ha élvezetesen, drámaian, mégis hűen mutatja be az adott kor történét.
Dudás megállapításait látszódott tükrözni a fél évvel ezelőtt megjelent előzetes is. Csata, vér, szerelem és politika. Mindent magába foglalt ez az egy perces trailer, ami a modern fogyasztó figyelmét megragadhatja:
December 25-én este eljött a várva várt pillanat, bemutatták az utóbbi idők legizgalmasabb magyar játékfilmsorozatát. Vagy mégsem… Az előzetes információkkal és látványvilággal ellentétben nem egy klasszikusan sorozatnak nevezhető valamit tártak elénk, hanem egy játékfilmjelenetekkel tűzdelt dokumentumfilmet. Az előzetesen vártakat teljesen lerombolták, elemzésünk kései megszületésének ez az oka, hogy a teljesen más műfajú filmtől egész egyszerűen elment a kedvünk, s valószínűleg a sorra születő lehúzó kritikáknak is ez szolgálhatott kiváltó okul. El is érkeztünk ezzel az írásunk elején felvázoltakhoz: a fideszes média hollywoodi filmekhez hasonlítja, szenzációs debütálást és hangos sikert emleget; ezzel szemben a balliberális média „mennyei silányságként” (utalva a nagy sikert aratott Mennyei királyság című filmre), büntetésként, értékelhetetlen történelemóraként vázolja fel. Mint legtöbbször, úgy most is a kettő között találjuk meg az igazságot.
Igen, mi is egy mozgalmas, drámai, adrenalint felpörgető sorozatra vártunk, de engedjük el ezt a szálat, és nézzük meg, hogy – az egyébként nagyobb gyártók, mint például a Netflix által kedvelt – történelmi dokudrámából mit sikerült kihozni.
Alapvetően egy, a tipikus kevésbé korhű kosztümöket bemutató, az átlagember szintjére belőtt tájékoztatási szintű dokumentumfilmet láthatunk. A színészekkel eljátszatott, könnyebben érthető jelenetek között a meghívott szakértők világosan, s egy ilyen kaliberű tájékoztató filmhez mérten korrektül beszélnek a II. András korát megelőző és korabeli történésekről. Ami kiváltképp üdvözölendő, hogy törekszenek az értékek átadására is, és legalább a kommunista, valamint a liberális hagyományellenességet sikerült levetkőzniük. Többször igen magas szinten szemléltetik a hierarchia fontosságát (András herceg és Imre király viszályakor), a szakrális küldetéstudat kihangsúlyozását (Erzsébet kiházasításának esetében). Szakítanak azzal a nézettel – végre –, hogy a vallásos, katolikus kereszténységre épülő társadalom mocskos, ostoba, s minden intuíciót nélkülöző emberekből áll; ehelyett meglepően jól mutatja be több esetben is, hogy az állam és az egyház szerves összefonódása az, mely a földi létben elérhető legjobb helyzetet el tudja hozni. A sorozat szakít azzal a kommunizmus ideje alatt elterjedt lesajnáló toposszal, mely szerint András gyengekezű volt, s mindent a nemeseinek nyomása kényszerített ki, valamint keresztes hadjárata is immáron megfelelő megvilágításba kerül, ahogyan Szibt Ibn al-Dzsaui írta róla ekkor: “Bátor és kiváló harcos volt.”
Az Aranybulla legnagyobb negatívumait két csoportba oszthatjuk. Egyrészt, mint dokumentumfilm néhány hiányosságot és szakmai hibát vehetünk észre. A legszembeötlőbb és legnagyobb az, hogy a királyi vármegyerendszer bemutatásakor (1200-as évek) a közel 200 évvel azelőtti egyházmegyei rendszer képét tárják elénk:
Találkozunk lezáratlan szálakkal is, egy nagy halicsi hadjárat előkészítése során születik meg a későbbi IV. Béla király. Ahogyan a gyermek megszületik, Halicsról jó két rész erejéig nem is hallunk. A sorozatnak a magyar történetírás egyik legnagyobb hiátusát, az újkori kurucos németellenességnek a korábbi korokba való ültetését sem sikerült levetkőzni, Gertrúd rokonainak gyűlölete sokszor csupán a németellenességben csúcsosodik ki. Ezen kategóriában utolsóként egy olyan hibát emelnénk ki, melyen nem csodálkozunk, hogy belekerült, ez a fejlődés mítosza. Az írók értelmezése szerint az Aranybulla intézményrendszerét el nem fogadó nemesek csupán abból fakadóan ellenezték az alkotmányosság ezen alapdokumentumát, hogy nem értették meg azt, miszerint az évszázadokra szól, csupán azért, mert nem érezték az előrehaladó, fejlődést hozó idők szavát. De egyébként arról, hogy az Aranybullát megváltoztatta, annyit tudunk meg, hogy megváltoztatta, de hogy mit, azt már nem. Másrészt a kommentárok közötti játékfilm jeleneteket kell megvizsgálnunk. Számos esetben sablonos, leegyszerűsített, kisiskolás színjátszókör szintű dialógusokat tárnak elénk, rengetegszer erőltetett színpadiassággal megfűszerezve. Egy ilyen jelenet például az, amikor Gertrúd merániai rokonai részegen, fegyvertelenül lefegyverzik az egyetlen (!) katonát, aki a királyi párt őrzi. A rokonok berontásakor Gertrúd királyné (számtalanszor helytelenül királynőként említve) egyszál kardban fogadja őket, míg a pár másodperce rajta fekvő András nyomtalanul eltűnik a dunyhák mélységében…
Hangulatromboló elemek között még meg kell említenünk F. Romhányi Beatrix történészt, kinek nem vonjuk kétségbe hozzáértőségét, viszont egy film elkészítése során oda kell a hangélményre is figyelni, és sajnos a hölgy igen rossz tónusú hangja sokat ront a film élvezhetőségén; több esetben is az ő megszólalása ránt ki a már-már élvezhetően kerekedő történeti szálból.
Zárásként kijelenthetjük, hogy kissé olyanra sikeredett ez a sorozat is, mint az ispánok és a vármegyék visszahozatala. Egyrészt igenelhető, másrészről azonban lehetett volna jobb is. A valódi, nemzeti öntudatot felébresztő és tápláló nagykaliberű filmre továbbra is várhatunk. Ez főleg abból a szempontból tölthet el bennünket csalódással, hogy a magyar történelem gazdagsága izgalmas filmek százainak szolgáltat anyagot. S a forgatókönyvíróknak sem kellene sokat törniük a fejüket az alapanyagokon, hiszen Makkai Sándor: Magyarok csillaga, Harsányi Lajos: Fejjel nagyobb mindenkinél, Maderspach Viktor: Az oláhok vérnyomában a Fekete-tengerig, vagy éppen Tormay Cécile: Bujdosó könyve mind szinte készen tárja elénk a remekebbnél remekebb filmek lehetőségét.
(Libényi László – Szent Korona Rádió)