Az ukránok vagy az oroszok állnak nyerésre/vesztésre a háborúban?!

Nem mintha a háború kimenetele megváltoztatná azt az igazságot, hogy Ukrajna egy műállam. Bár, ha leradíroznák a térképről – amire sajnos kevés esély van-, akkor a kérdés zárójelbe kerülne legalább (Oroszország diadalából sem következik az, hogy akkor az az ország minden vonatkozásában pozitív lenne). Nyugati elemzők szerint Ukrajna a győzelem küszöbén áll, de most egy olyan volt amerikai stratéga, EX-CIA-s szólalt meg, aki szerint Ukrajna az összeomlás szélén áll valójában. Alább az ő megállapításainak összefoglalása:

Kövesd Telegram csatornánkat

Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…

James G. Rickards befektetési bankár, a CIA volt stratégiai tanácsadója a Daily Reckoning nevű online portálon írt véleménycikkében azt írta: Ukrajna közel sem áll olyan jól a háborúban, mint ahogy azt az amerikai kormány és a nyugati média sugallja.
„Ukrajna nem nyerésre, hanem vesztésre áll ebben a háborúban” – kezdi írását James G. Rickards, akinek már évekkel ezelőtt is voltak érdekes nyilatkozatai.

Most azt írta, hogy az utóbbi hónapok sikeres ukrán offenzívái ellenére Ukrajna nem áll jól a háborúban. Szerinte ez azzal magyarázható, hogy olyan, gyengén védett területeket foglaltak vissza az ukránok, amelyeknek elhanyagolható volt a stratégiai jelentősége.

„Az orosz katonákat (valójában a donbaszi milíciákat) utasították arra, hogy vonuljanak vissza a megerősített orosz vonalak mögé, miközben a helyükre siető ukrán katonákat tömegesen mészárolták az orosz tüzérségi bombázások” – fogalmazott Rickards, aki szerint az oroszok csak azért vonultak vissza, hogy „kedvezőbb” körülmények között folytathassák a küzdelmet.

Óriási veszteségek az ukrán oldalon?

A CIA exstratégája arra is kitért, hogy a háborúban nem elég a területek elfoglalását nézni, és szerinte az oroszokat sem ez érdekli, hanem az, hogy felőröljék az ukrán hadsereget. Szerinte ez sikerül is nekik, ugyanis a „leghitelesebb hírszerzési adatok” alapján AZ UKRÁNOK KÖRÜLBELÜL 8-10-SZER ANNYI KATONÁK VESZÍTENEK A HÁBORÚBAN, MINT AZ OROSZOK

– állította írásában Rickards (hogy pontosan milyen hírszerzési adatok alapján, arra nem tért ki). Hozzátette azt is, hogy szerinte ekkora veszteségarány nem fenntartható Ukrajna számára, és közben az oroszok újabb erősítést is kaptak, és kaphatnak még a jövőben.

Az oroszok nem akarták elfoglalni Ukrajnát, de változott a céljuk

Mindeközben azt is elismerte, hogy tavaly február 24-én az oroszok rosszul hajtották végre az inváziójukat, de szerinte az oroszoknak nem volt célja Ukrajna teljes elfoglalása és a kijevi kormány megbuktatása, mert ehhez alapból nem volt elég erős az inváziós hadsereg. Rickards úgy vélte, hogy Putyin ehelyett azt akarta üzenni Kijevnek és Washingtonnak a „különleges hadművelet” elindításával, hogy melyek azok a vörös vonalak, amelyeket nem enged átlépni, és a tárgyalóasztalhoz akarta kényszeríteni őket. Szerinte azonban Putyin

ezt nagyon elszámolta. Ahelyett, hogy Kijevet és Washingtont a tárgyalóasztalhoz kényszerítette volna, a két fél elszántan megvédte Ukrajnát. A rosszul felkészült orosz erőket visszaszorították, és sokszor megfutamították

– írta, hozzátéve azt, hogy szerinte azóta az oroszok tanultak a hibából, és más megközelítéssel vívják a harcot azáltal, hogy megsemmisítik Ukrajna infrastruktúráját, miközben erőteljes ellentámadásokra készülnek.

„Most már nem az az érdekük, hogy Ukrajnát a tárgyalóasztalhoz kényszerítsék. Ehelyett Ukrajna katonai erejének megsemmisítése a cél, és az, hogy Kijevre békediktátumot kényszerítsenek – fogalmazott Rickards, aki szerint ha a talaj befagy Dél-Ukrajnában, akkor megindulhat az orosz támadás, amely – szerinte – még akár a fronttól jelenleg messze eső Odessza elfoglalásához is vezethet.

A volt tanácsadó végül azt mondta, szerinte a nyugati fegyveres támogatás sem fordíthat a háború kimenetelén, mert „túl kevés, és túl későn érkezik, ráadásul az ukránok alig vannak kiképezve a fegyverek használatára”. Hozzátette azt is, hogy Ukrajnának sokszor a raktárakban maradt, elavult, több évtizedes eszközöket adják át az amerikaiak.

Alvajáróként sétálni a nukleáris háborúba
Rickards végül kritizálta azokat az amerikai törvényhozókat is (republikánusokat és demokratákat egyaránt), akik háborús héjaként a harc meghosszabbítására törekszenek, és az utolsó ukrán katonáig akarnak védekezni az oroszok ellen.

Hozzáfűzte azt is, hogy a háborúval kapcsolatos nyugati álláspontból eddig az látszik, hogy az amerikai kormány még egy ukrán vereség esetén sem állna le, és fennáll a veszély, hogy „folytathatják a konfliktus eszkalálását”.

„Nem jósolom azt, hogy ez biztosan így lesz, de elképzelhető, hogy addig fajul a helyzet, hogy kétségbeesésükben a nukleáris taktikai fegyvereket is bevetik. Onnan pedig már csak egy kis lépés vezet ahhoz, hogy a stratégiai nukleáris fegyvereket is bevessék.”

Ismétlem, nem jósolom azt, hogy ez egyértelműen így lesz. De az eszkaláció logikáját nézve ez egy realisztikus lehetőség, és úgy fest, ha nem ébredünk fel, akkor alvajáróként sétálunk bele egy nukleáris konfliktusba

– zárta írását a volt CIA-tanácsadó.

(Index nyomán Szent Korona Rádió)