Jeffrey D. Sachs a nagynevű Columbia Egyetem professzora nemrégiben kifejtette cikkében, hogy szerinte legfőképp Amerika vezetése a felelős azért, ami jelenleg Ukrajna és Oroszország között zajlik. Szókimondó véleménye természetesen nagy port kavart hazájában.
Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…
Sachs nemrég nagy feltűnést keltő cikket írt a jelenlegi ukrán helyzetről, amelyben kifejtette, hogy elsősorban Amerika a hibás azért, hogy a helyzet idáig eszkalálódott. Sachs a baloldali CNN adásában is elmondta a véleményét, ami szerint a nyugati hatalmak hazudtak először a szovjeteknek, majd az oroszoknak is, miközben a folyamatos NATO-bővítéssel, a közel-keleti hadjáratokkal és a fekete-tengeri terjeszkedéssel provokálták az oroszokat.
Jeffrey D. Sachs elmondta, hogy a világ egyre inkább szétszakad, az Oroszország ellen bevezetett szankciók pedig hatalmas károkat okoznak Európának és az Egyesült Államoknak, ráadásul egyre inkább fenyegeti a nyugati országokat a stagfláció (magas infláció, amely recesszióval párosul). Sachs szerint az amerikai külpolitika Kína és Oroszország irányába is provokatív volt az elmúlt évek során.
Megosztottuk a világot, és most ennek fizetjük meg a súlyos árát
A szakértő kiemelte, hogy párbeszédre lett volna szükség akkor, amikor Vlagyimir Putyin arról beszélt, hogy a NATO-nak nem lenne szabad Grúziába és Ukrajnába terjeszkednie. Az orosz elnök ráadásul felajánlotta, hogy tárgyalna, Joe Biden viszont azt mondta, hogy erről szó sem lehet.
A NATO egy védelmi szövetség volt a Szovjetunió ellen, ami ma már nem is létezik. Ennek ellenére tovább bővül, ráadásul a Fekete-tengerig. Erre Oroszország azt mondta, hogy ezt nem engedhetik
Sachs úgy vélekedett, hogy ugyan a háborút Vlagyimir Putyin indította el, de az Egyesült Államok provokálta ki, és ezért a provokációért egyre csak növekvő árat kell megfizetnie a nyugati világnak. Kiemelte, hogy márciusban még előrehaladott tárgyalások folytak egy semleges Ukrajnáért, azonban a hónap végére az ukránok egyszerűen kiléptek a megbeszélésekből.
Ennek oka, hogy az Egyesült Államok és Nagy-Britannia folyamatosan nyomást helyezett Ukrajnára, és végül elérték, hogy az ukránok ne tárgyaljanak Oroszországgal
– magyarázta. Sachs kijelentette, hogy a háború csak úgy érhet véget, ha Ukrajna semlegességet vállal, és az orosz kivonulást követően a NATO nem próbál meg benyomulni az országba.
Az interjú apropója egy Sachs által nemrég közölt cikk volt, amely nagy visszhangot váltott ki az Egyesült Államokban. A neves Columbia Egyetem professzora arról írt, hogy a nyugati hatalmak a 19. század vége óta folyamatosan versengenek Oroszországgal a Krím-félszigetért, valamint a Fekete-tengerért, amely haditengerészetileg rendkívül fontos helyszín.
Oroszországtól mégis azt várják el, hogy ne reagáljon a NATO fenyegetésére.
Emlékeztetett arra, hogy 1961-ben Fidel Castro a Szovjetunióhoz fordult segítségért. Amerikát viszont nem érdekelte Kuba azon joga, hogy mint szuverén állam maga válassza meg szövetségeseit, ezért 1961-ben megpróbált puccsot végrehajtani Kubában (ez volt a partraszállás a Disznó-öbölben). Az elbukott támadási kísérlet viszont odáig vezetett, hogy a szovjetek úgy döntöttek 1962-ben, hogy atomfegyvereket telepítenek Kubába – emiatt pedig a világ az atomháború szélére sodródott.
Tehát az Egyesült Államok mindig is elvárta, hogy mások tiszteletben tartsák az érdekszféráit, ők viszont eközben senkiét nem tartják tiszteletben.
Ahogyan a Szovjetunió gyengült, az amerikaiak egyre inkább úgy érezték, hogy bármit megtehetnek következmények nélkül, így elkezdtek terjeszkedni például a Közel-Keleten, és megdöntötték a Moszkvával szövetségben álló rezsimeket.
Majd 1990-ben Németország és az Egyesült Államok is biztosította Mihail Gorbacsov szovjet elnököt, hogy a NATO egy centimétert sem fog kelet felé terjeszkedni, ezért a szovjetek nyugodtan felbonthatják a Varsói Szerződést, hiszen a NATO nem jelent fenyegetést a keleti világra nézve.
A Szovjetunió összeomlását követően viszont Bill Clinton hamar visszatért a keleti terjeszkedés politikájához, ez ellen pedig Boris Jelcin orosz elnök semmit sem tudott tenni.
Azóta 13 ország csatlakozott a NATO-hoz, közülük több határos Oroszországgal.
A NATO keleti terjeszkedésével szembeni orosz fellépés 1999-ben vált intenzívé, amikor az ENSZ-et figyelmen kívül hagyva a NATO megtámadta Oroszország szövetségesét, Szerbiát. A kétezres években tovább nőtt a feszültség, hiszen az Egyesült Államok Szíriában, Irakban és Líbiában is háborúzott. Mindez 2007-ben csúcsosodott ki, amikor Vlagyimir Putyin orosz elnök elmondta híres müncheni beszédét, ahol többek között a NATO-terjeszkedést súlyos provokációnak nevezte.
Ki ellen terjeszkedik a NATO? Mi történt azzal az ígérettel, hogy nem fognak keleti irányba terjeszkedni, miután mi feloszlattuk a Varsói Szerződést? Hol vannak most ezek a kijelentések? Már senki nem emlékszik rájuk. De én most emlékeztetem az itt jelenlévőket arra, hogy mi hangzott el pontosan. Idézném a NATO főtitkára, Wörner úr 1990. május 17-én Brüsszelben tett kijelentését: az, hogy nem telepítünk NATO-hadsereget Németország határain túlra, biztonsági garanciát ad a Szovjetunió számára. Hol vannak most ezek a garanciák?
– mondta Putyin.
2007-ben Bulgária és Románia csatlakozásával az Egyesült Államok létrehozta a fekete-tengeri alakulatot, 2008-ban pedig az Egyesült Államok tovább növelte a feszültséget, amikor arról kezdtek el beszélni, hogy Ukrajnát és Grúziát is felvennék a NATO-tagországok közé.
Oroszországnak sikerült elkerülnie mindezt, részben annak köszönhetően, hogy Viktor Janukovics ukrán elnök 2010-ben kinyilvánította az ország semlegességét, de a 2014-es Euromaidan után oroszellenes kormány került hatalomra. Ekkor kezdődött el gyakorlatilag az ukrán háború is Krím elfoglalásával, illetve a keleti szakadár régiók megalakulásával.
Kijev és az oroszok által támogatott szeparatisták 8 éven át véres háborút folytattak egymással, de úgy tűnt, hogy a Minszki Egyezmény elhozhatja a békét. Az ukránok viszont a megállapodást nem tartották be, és 2014-ben az Egyesült Államok támogatásával megkezdték az ukrán hadsereg fejlesztését.