Megtalálták Szent Miklós nyughelyét

Régészek rábukkantak, a több, mint 1600 éve elhunyt Szent Miklós nyughelyére Törökországban egy bizánci templom alatt. A szakértők már régóta végeztek a templomban munkálatokat, és most sikeresen rátaláltak a Szent sírjára.

Kövesd Telegram csatornánkat

Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…

Szent Miklós sírját azután fedezték fel, miután a régészek egy ősi templom maradványaira bukkantak Törökországban, amelyet még a középkorban a Földközi-tenger elárasztott.

A szent alak, aki Kr.u. 270 és 343 között élt, arról a leghíresebb, hogy minden pénzét a szegényeknek adta, illetve egy konkrét történetről, melyben megajándékozott három lányt arannyal, hogy megmentse őket a prostitúciótól.

Az ókori bazilika alapzatára egy másik templomot építettek a szent sírjának védelmére, de a régészek csak a most fedezték fel az előző szentély alatti mozaik- és kőpadlózatot, amely a ma álló szentély alatt vezette őket Szent Miklós végső nyughelyére.

A felfedezések alátámasztják azt, hogy Szent Miklós Törökországban élt és halt meg, és a régészek azt is bejelentették, hogy ugyanazon a kőpadlón, amelyet üledékrétegek alatt találtak, ő is járt.

“Most elértük az első templom maradványait és azt a padlót, amelyen Szent Miklós is lépdelt”

– írja a Demirören hírügynökség.

The Byzantine church (pictured) built over the ancient foundation was a place of worship for Orthodox Christians between the 5th and 12th centuries

Az ókori alapokra épült bizánci templom  az 5. és 12. század között az ortodox keresztények istentiszteleti helye volt.

Archaeologist have been working at the site for years, carefully removing flooring of the St Nicholas church that stands in Turkey. The removal revealed flooring of the original church that was built after St Nicholas died in 343 AD

A régészek évek óta dolgoznak a helyszínen, gondosan eltávolítva Törökországban álló Szent Miklós-templom padlózatát. Az eltávolítás során láthatták az templom eredeti padlózatát, amelyet Szent Miklós Kr.u. 343-ban bekövetkezett halála után építettek.

The original foundation was discovered in 2017 when researchers found gaps under the floor of the church using electronic surveys. Pictures is the original foundation peaking out from the mosaic flooring of the church that stands at the site today

Az eredeti alapot 2017-ben fedezték fel, amikor a kutatók elektronikus felmérések segítségével résekre bukkantak a templom padlója alatt.

A templomot 1982-ben felvették az UNESCO Világörökség listájára is.

Vizsgálatok támasztják alá: a Szent László hermában a lovagkirály csontjai találhatóak

Római kori várost találtak Zalában

(MailOnline nyomán Szent Korona Rádió)