Globális felmelegedés… Riogatnak. Atomháború… Riogatnak. Agyevő amőba… Riogatnak, s riogatnak, a modern média alapeleme lett a félelemkeltés, és a modern ember fél, megretten a földi lét esetleges végétől. Készül rá? Készül…, de a rettegéssel, hogy őneki márpedig nem lehet vége… Ez azonban a mi hozzáállásunk nem lehet, egy magát komolyan vevő jobboldalinak, szellemi törekvőnek más alapállásból kell vizsgálnia a helyzetet. Az alábbiakban az Ellenforradalom Réginald Marie Garrigou-Lagrange által inspirált gondolatait, s Hamvas „hozzáfűznivalóját” tárjuk olvasóink elé.
Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…
Egyetlen villanás az egész.
Mostanában gyakran hallunk az atomfegyverek lehetséges bevetéséről. Milyen reakciót vált ki ez belőlünk? Mi a teendő ilyenkor? Talán hagyjuk abba a házunk építését? Ne menjünk be többé a munkahelyünkre? Dobjuk ki a tankönyveinket? Ne vegyünk tartós tejet? Mindez nyilván helytelen válasz lenne.
Az atomrakéták percek alatt érik el a célpontjaikat. Ez a tény önmagában is az időbeli létezés végső komolyságára irányítja a figyelmünket. Ha most lövik ki a rakétákat, akkor már a bánatimát sem tudjuk befejezni.
Nem riogatok az atomháború rémével, ez nem is szükséges, hiszen a bűnbánat és a megtérés szükségessége akkor is fönnáll, ha a béke és a prosperitás hosszú időszaka áll előttünk. Nem az atomrakéta itt a fontos. A keleti háború és az indítógombok körül matató öltönyös emberek is csak ennyit fejeznek ki:
memento mori.
Garrigou-Lagrange-nál olvassuk:
„Az igaz ember várja a halált, éberen készül rá, mindenekelőtt áhítatos félelemmel, felidézve múltbéli bűneit és elgondolkodva az elkövetkezendő vezeklésen. Élénken hisz az örök életben, útjának céljában…”
Így gondolok a halálra? Nem általában véve a halálra, hanem a saját halálomra… Nem?! Mi akadályoz meg abban, hogy helyes vonatkozásban álljak az életem végső céljával? Mi téríti el a gondolataimat ettől? Ezt a valamit úgy hívják, hogy bűn.
A szakértők az atomháború valószínűségét vagy valószínűtlenségét latolgatják.
– Most akkor híreket fogunk nézni egyfolytában, vagy elmegyünk gyónni? (Melyik úton kerülhetünk helyes vonatkozásba az életünk értelmével?)
A válasz magától értetődik. Pontosan tudjuk, hogy mi a teendőnk. Néha úgy teszünk, mintha nem tudnánk, pedig pontosan tudjuk. De lépnünk kell. Az igaz ember nem csak tudja, mit kell tenni, hanem meg is teszi.
Hamvas Béla: Karnevál (Részlet)
„A pokolnak nincsen feneke, szólt. Aki belebukik, abban a zuhanás örök. Az őrületnek nincsen alkonya, mert éjszaka. Csodákat várni? Jó. És az egymásra kívánt átkok teljesülését. Minden perc kárba vész, amit nem jajveszékeléssel töltünk. Aztán kezüket tördelik, és azt üvöltik, nem én voltam, nem én. Hát ki? Most már azt az egyet biztosan tudom, hogy készülődhetünk. Elodázni? Még lehet. De nem sokáig.
Jön. Jön a pillanat, amikor felébredünk. Készüljetek a nagyszerű ébredésre.
Hogy milyen áron és melyik évben? Úgyis mindegy. Háború? Lehet. Lehet forradalom vagy körmenet vagy vezeklés, lehet bál, de valószínűbb, hogy éhínség, lehet ünnep, de azt hiszem, inkább tűzözön, mert mindenki erre vár. Mindegy? Készüljetek a nagyszerű ébredésre. Csak ott lehetnék. Legalább a kapuig érjek, az ígéret földjére legalább egyetlen pillantást vethessek, egyetlenegyet.”
Anekdota IX. Szent Lajos francia királyról, a keresztény lovageszmény megtestesítőjéről
(Szent Korona Rádió)
