Idén 17. alkalommal szervezték meg soproni vármegyések a Rongyos Gárda Emléktúrát, mellyel a résztvevők minden évben megemlékezhetnek a nyugat-magyarországi felkelés hőseiről.
A tavalyi évhez hasonlóan a túrázók idén is a Szent Mihály temetőnél gyülekeztek, ahol Horváth Gábor, a rendezvény főszervezője ismertette a jelenlévőkkel a Rongyos Gárda történetét, majd közösen rótták le tiszteletüket a második ágfalvi csata hősei előtt, Szechányi Elemér bányamérnök- és Machatsek Gyula erdőmérnök-hallgató sírjánál. Ezen temető jó példája a magyar harcos mentalitás valójának, ugyanis az osztrák csendőrök hátrahagyott, a felkelők által katonai pompával eltemetett halottjának, Arnold Moschnak is méltó emléket állítottak Szechányi Elemér sírja mellett.
A kegyelet lerovása után a túra a városon keresztül folytatódott, elhaladva Sopron Város Kulcsa mellett, mely annak mementójául állíttatott, hogy a város nem engedte be az országra törő II. Ottokár cseh király seregeit, csak a magyar király előtt nyitották ki a városkaput, emiatt Sopront IV. László szabad királyi városi rangra emelte. Itt bizonyította először Sopron lakossága, hogy valóban a hűség városa.
A tűztorony alatt áthaladva a Hűségkapu Hungáriát ábrázoló domborművét, valamint a felkelőket támogató Dr. Sopronyi-Thurner Mihály polgármester szobrát szemlélhették meg a résztvevők. Ezt követően a Széchenyi téren át folytatták útjukat, ahol akkoriban a német, horvát és magyar ajkú lakosság közösen tüntetett az Antant hatalmak döntése ellen és a Magyarországhoz való tartozás mellett.
A túrázók ezután elhagyták a várost és az erdőn keresztül a Károly magaslati Rongyos Gárda emlékmű felé vették az irányt, ahol beszédet mondott Dobay Gergely, a HVIM felvidéki vezetője és a Selmeci Őrjárat Emléktúra főszervezője. Beszédében külön kiemelte a harcokban résztvevő fiatal egyetemisták bátorságát.
„A vármegyések számára, mint ifjúsági mozgalom számára talán legközelebb áll a lelkületünkhöz az egyetemisták helytállása.”
Kifejtette, hogy miként kerültek Sopronba azok a selmecbányai egyetemisták, akik 1918-ban leverték a lázongó csehszlovák nemzeti mozgalmakat, majd később aktívan részt vettek a nyugat-magyarországi felkelésben.
„Én hogyha rájuk gondolok, akkor mindig reménykedek abban, hogy talán a mai világunkban is lennének olyan fiatalok, akik ugyanezzel a természetességgel meghozzák ezt az áldozatot.”
Az emlékmű megkoszorúzása után a festői szépségű Szalamandra tó felé haladt a túra, ahonnan a jelenlévők végül Brennbergbányán keresztül haladtak.
Ágfalvára megérkezve az első ágfalvi csata áldozatának, Baracsi Lászlónak a sírjára helyezték el a megemlékezés virágát. Itt mindenki örömmel tapasztalta – amint a Szent Mihály temetőben is -, hogy a tavalyi századik évforduló alkalmából az önkormányzatok felújították a megkopott sírokat.
Végül a Baracsi emlékműnél Tyirityán Zsolt elmondta beszédét, melyben a felkelők legjobbjait követendő példaként állította a megemlékezők elé. Kiemelte a felkelők vezetőit és azok példás életútját.
„Arra az útra léptetek rá, amin annak idején Héjjas Iván is menetelt. Az a Héjjas Iván, aki 1918-ban, amikor összeomlik az ország, nem depresszióba esik, nem lelki beteg lesz, hanem tiszti különítménye élén először szembeszáll a vörös hadsereggel, szembeszáll a megszálló román hadsereggel majd szabadcsapatot szervezve a nyugat-magyarországi felkelés élharcosa lesz.”
De a Betyársereg vezetője nemcsak a leghíresebb felkelőket emelte ki, hanem azokat is, akiknek a nevük bár kevésbé ismert, de bátor tetteik annál kiemelkedőbbek.
„Meg kell említenünk Kaszala Károlyt, a vadászpilótát, aki itt harcolt a nyugati végeken és kevesen tudják, hogy az egyik legeredményesebb magyar ász volt.”
Legvégül a Magyar Hiszekegy elmondását követően a Baracsi emlékmű megkoszorúzásával zárult az emléktúra. Dicsőség a hősöknek!
Vármegyés üzenet az olasz bajtársaknak – „Nekünk is nemzetközi léptékben kell felvennünk a harcot!”
(Szent Korona Rádió)
