Homoszexuális házasság után jöhet a marihuána legalizáció Ukrajnában?

Viktor Liasko ukrán egészségügyi miniszter június 7-én bejelentette, hogy a kormány támogatta azt a törvényjavaslatot, amely legalizálná az orvosi kannabiszt az Oroszországgal vívott háború közepette. A javaslat mögött egy sor olyan lobbiszervezet látható, melyek szorosan összekapcsolódnak nemzetközi cégekkel, szervezetekkel, külföldi pénzügyi érdekeket kiszolgálva.
Így sanyargatják és fenyegetik az ukránok a magyarokat (dokumentumfilm)

Egy kétrészes dokumentumfilmben tekinthetjük meg, hogy a sokak által olyannyira szeretett és tisztelt Ukrajna hogyan bánik honfitársainkkal. Fenyegetések, zsarolások és az élettér elvétele jellemzi a kárpátaljai magyarokkal szembeni viselkedésüket.
Egyetlen Covid gyanús eset miatt menekültek kétségbeesetten Kínában

A kínai erőteljes Covid diktatúra hatásai a mindennapi viselkedésükben is jól megmutatkozik az embereknek. A terror szinte mérhetetlenné vált az utóbbi időben a járvánnyal kapcsolatos intézkedések közben, így érthető, hogy rettegnek attól, mi történik velük ha megfertőződnek. Kínában nem is a betegégtől kell félni, hanem az állam által előírt következményektől.