Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Élőben közvetítette támadását a macsétás cigányasszony

Szomszédháború tört ki a cigányok között Vésztőn. Egy 36 éves helyi nő már korábban videóüzenetben fenyegette meg három szomszédját, mert azt gyanította meglopták. Feljelentést azonban nem tett, azt viszont megígérte, hogy a maga kezébe veszi az ügyet.

Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…

„Fegyverrel fejbe lőlek, meg macsétával elvágom a nyakadat”


A Facebookra tegnap dél körül került fel a felvétel arról, amit „J.”, azaz Jakab Erzsébet saját maga készített. Az látszik rajta, hogy, erőszakkal lerohanja idős szomszédját, megrugdossa, megveri, a fejét különböző tárgyakkal üti, fenyegeti, hajánál fogva ráncigálja. A felvételek közben többször is fenyegetőzik, két másik embert is bántalmazni akar, s elmondja, azért osztja meg a felvételeket, hogy féljenek tőle, hogy tanuljanak belőle a szomszédjai. Azt, hogy miért nem a rendőröket hívta, ha az általa meggyanúsított férfiak tényleg jogsértést követtek el, azzal magyarázta, hogy a helyi rendőrök „csicskák”, és csak közlekedési szabálysértésekért tudnak büntetgetni. Ámokfutását a felvételek alapján egy családtagja, egy férfi is végignézte, de nem avatkozott közbe.

Lakossági bejelentés alapján intézkedtek a rendőrök július 26-án 11 óra 30 perc körül Vésztőn, egy lakóházban. „A gyanú szerint” egy vésztői nő bántalmazott egy idősebb, szemmel láthatólag kába beteg, gyenge, védekezésre képtelen férfit. A bántalmazott férfi az elsődleges orvosi vizsgálatok alapján nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, ám a fején eltört tányér, a rugdosások és az ütlegelések súlyosabb sérülést is okozhattak volna. A Blikk információi szerint több tucat bejelentés érkezett a videó megjelenése után, rengeteg embert felháborított, megbotránkoztatott a félelem keltésére is alkalmas videó, amit bizonyítékként le is foglalt, illetve lementett a hatóság.

Szarvas Ágnes rendőr őrmester, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense sajtóreferense elmondta, a szeghalmi rendőrkapitányság munkatársai elfogták a bántalmazót, akit előállítottak, előterjesztést tettek őrizetbe vételére is.

Most jött ki a pszichiátriáról – valószínűleg ott is hánytak tőle, azért engedték ki

A videó főszereplője az őrizetbevétel idejére, azaz 72 órára biztosan fogdába kerül, de esély van arra is, hogy letartóztatják, mert tartani lehet attól, hogy újra megtámadja haragosait. A Blikk vésztői információi szerint egy percig sem bánta meg a tettét, szerinte hétvégére már otthon lesz, és „bárki bántja szeretteit”, továbbra is hasonló módszerrel fog eljárni.

Balesetet szenvedett gyerekükön segítőt akarnak megölni a cigányok Hatvan mellett

Majdnem meglincseltek egy párt a cigányok Tolna megyében

(Kuruc.info nyomán Szent Korona Rádió) 

Az OTP Bank a hazafiakat üldöző német gépezet szolgálatában

Ha hazafi vagy, akkor kizárnak a bankrendszerből

Egy Szent István-renddel kitüntetett bankárnak vajon szabad-e megfosztania egy Magyarországon ...

Belföld

2026. 11. 8.

A magyarországi evangélikus vezetők az LMBTQP-lobbi szolgálatába álltak?

Úgy látszik, hogy elérte a hazai evangélikusokat az a fertő, ...

LMBTQP

2026. 11. 7.

Telegram-posztjaink (2026.11.05.)

Lezsák Sándort tévesen tüntették fel ügynökként az adatbázisban – a levéltár elnézést kért; A kínzások ellen tiltakozókat fenyegeti letartóztatás Ukrajnában; uniós pénzből készült jelentés terjeszt súlyos állításokat a Mi Hazánkról és a Bűnvadászokról

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 6.

Telegram-posztjaink (2026.11.04.)

Újabb ismert nevek kerültek elő az ügynökakták nyilvánosságra hozatala után; a Mi Hazánk tüntetésével illusztráltak egy, a párthoz nem köthető kocsmai incidensről szóló cikket a balliberálisok; Trump bejelentette: megszűnhet az évi milliárdos amerikai támogatás Izraelnek

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 5.

Telegram-posztjaink (2026.11.03.)

Órákig tartották fogva a Bűnvadászokat a rendőrségen, végül gyanúsítás nélkül engedték el őket; a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai idén is gondozásba vették a lengyel ONR alapítójának sírját; a rendőrség fejvadászai keresik Matolcsy Ádámot és Stofa Györgyöt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 3.

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.