“A Szentlélek világosság és tűz!” – Prohászka Ottokár püspök elmélkedései Pünkösd misztériumáról

Pünkösd a Szentlélekisten kiáradásának ünnepe, melyre a keresztény világ a mai napig megemlékezik. Olybá tűnhet, hogy a harmadik Isteni Személyről nem tudunk eleget és nem illetjük meg kellő tisztelettel. Hogy ebben változzunk, és a Szentlélek misztériumához közelebb kerülhessünk, ajánljuk Prohászka Ottokár püspök elmélkedéseit.

Kövesd Telegram csatornánkat

Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…

a.) Ajándéka az Úrnak; oly sajátságos és isteni és páratlan, amilyent ő tud adni, például megérinti a vakot és lát; megérinti a koporsót és a naimi özvegy örvendező anya lesz s úgy tesz most is: Megnyitja szemünket, «illuminatos dat oculos cordis» s szemünkben fölragyog a fény: látók leszünk. Látjuk az Isten nagy gondolatait…, bevonulnak lelkünkbe és eltöltenek és világosság kél nyomunkban. Előbb éjben álltunk, élettelen homályban; minden erőtlen volt: az eszme, a gondolat, a remény… Végre «in lumine tuo videmus lumen», világosságában látunk. Ezt az erőt, illetőleg erőtlenséget tapasztaljuk a lélek változtával magunkban s a világtörténelemben. Vannak gondolatok, melyek őserők gyanánt vonulnak át a lelkeken, például a keresztes hadakon a szent föld igézete, a szent kereszt; az Ágoston-korabeli egyházon szent István ereklyéinek tisztelete; a XIV. századon ferreri szent Vince alakja; máskor meg mint gyönge vízerek alighogy szivárognak. Egyszer a lelkek tüzet fognak tőlük, máskor meg csupa «caput languidum et cor moerens», fáradt fejek, fonnyadt szívek veszik körül őket. «In tenebris et umbra mortis» sötétben s a halál árnyékában ülünk nélküled szent édes Lélek, elfajulunk és dicsőséges hivatásunk mint foszló álomkép jelentkezik néha-néha előttünk; úgy vagyunk, mint az inkák elfajult nemzetsége, mely rongyosan pipázgatva lopta a napot őseik palotáinak romjai közt; nem értették meg a géniuszt, a lelket, mely hajdan lelkesítette nemzetüket. Segíteni akarok magamon s mély tisztelettel töltekezem az Isten gondolataival szemben; szívesen olvasom térdenállva a Szentírást.

b.) A nagy gondolatokat szenvedélyekké fokozza a Szentlélek. A hideg gondolat nagy sohasem lehet; nagy csak az, amit nagyon szeretünk. Ha Isten gondolatait nem szeretjük, azok is eltörpülnek. Tehát szeretettel kell átkarolni az Isten gondolatait. Az ember szeretettel gondol szülőjére, jegyesére, hazájára; e szeretet által lesz az asszonyból anya és jegyes, a földből haza. A magyar földre a dán, a norvég is gondolhat, de nem gondol rájuk a haza szeretetével. Az Ur Jézusra is gondolhat hitetlen, zsidó, pogány, de azzal a gondolattal, mely lelkeket vonz, fűz és forraszt hozzá, csak a szerető lélek gondol rá: «Senki sem jöhet hozzám, ha Atyám nem vonzza őt». Lelkünket is megszerethetjük; de más a földi élet szeretete, más az az aggódó szeretet, mely végtelen kincset lát benne és Krisztus vérét őrzi benne. Gyönyörködhetünk az életben, a tavaszban, de más az örök élet öröme. Gondolatainkban úszhatunk a titokzatos lét örvényei fölött; de más az az élvezet, mely a titkok örvényei fölött a halhatatlanság reményével telik el. Goethéről is hirdetik, hogy harmónikus lélek volt, de sír, szenvedés, örök vágy, halál, örök élet nincs e harmóniába olvasztva s így, e szerény csalogányéneket síró viharok nyelik el. Ó Szentlélek, te kiemelsz ünneplő, fölényes magaslatokra; benned nem zavarja meg semmi sem örömünket: sem halál, sem szenvedés, sem vihar, sem éj. – Élvezzük magunkban a szentlelkes lélek diadalát.

c.) Mindezt csak az Isten Lelke adja. Az ember imádkozhatik s vágyódhatik utána és ugyan ki ne tenné, miután biztat rá a bölcsnek tapasztalata: «Könyörögtem s belém jött a bölcseség lelke». (Bölcs 7,7) Ó igen, imádkozni fogok az édes Lélekért. Az Ur is kívánja őt nekünk s ő is imádkozik Lélekért számunkra. Biztosan megnyerjük. A szegény, kevély világ nem nyeri meg «az igazság Lelkét, kit e világ nem vehet, mert nem látja s nem ismeri őt». (Ján 14,17) Beledisputálja magát a sötétségbe és összes értelmi energiájával kételyt s éjt teremt. Visszaviszi a szellemi világot a chaoszba, ahonnan az Isten szelleme ép’ azáltal emelte ki, hogy világosságot teremtett.

(Szent Korona Rádió)

Prohászka Ottokár gondolatai virágvasárnapra

Prohászka Ottokár: Mikor Jézust megkísértette a sátán