Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Egy terhes cigány nő vert össze, majd rabolt ki egy 90 éves asszonyt

Telefont, százezer forintot, pénztárcát, iratokat, valamint élelmiszert is zsákmányolt, majd – a tévét is felmarkolva – biciklivel távozott a helyszínről, az a terhes cigány nő, aki egy 90 éves asszonyra rontott rá hétfőn Tápiószecsőn. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a rémült nyugdíjas elmondta, hogy éjfél után kopogtatott a bejárati ajtaján egy terhes nő, de amikor ajtót nyitott, akkor úgy meglökte, hogy hanyatt esett.

Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…

A támadó pénzt és gyógyszert követelt az időstől, és hogy nyomatékosítsa szándékát, egy rongydarabbal a kezében közölte, hogy ha nem fogja be a száját, akkor beköti.

A tehetetlen asszony a telefonjával próbált segítséget kérni, de a támadója kikapta a kezéből és földhöz vágta a készüléket, majd átkutatta a lakást. Az ágyneműtartóban talált egy táskát, amiért az áldozata hiába kapálózott, a nő zsebre vágta a benne lévő százezer forintot. A rabló egy pillanatra sem állt meg. Telepakolta a keze ügyébe kerülő csíkos szatyrot, majd felmarkolta a TV-t és kifelé vette az irányt.

Az asszony az utolsó erejével is próbálta védeni az értékeit, kiabált támadójával, hogy „Hagyja abba!” – válaszként ismét csak az erőszakos fellépés jutott, lökdöste, ütötte, rugdosta a támadója, aki végül kimenekült a házból, majd kerékpárjára pattant és a zsákmányaival elhagyta a helyszínt.

A helyi zsaruk mindenre kiterjedő helyszíni szemlét tartottak és hajtóvadászatot indítottak a támadó után, pár óra alatt kiderítették, ki követhette el a bűncselekményt. A 31 éves S. Etelkát az otthonában fogták el. A rendőrök kutattak a lakásában, az értékek nagy részét megtalálták és lefoglalták.

A nő tagadta a bűnösségét és vallomást sem tett. A terhes nőt őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Cigánybűnözés Kerepesen: A polgármester tiltakozik az ügyészség megengedő határozata miatt

https://szentkoronaradio.com/blog/2022/05/17/mentosokre-tamadtak-ismetelten-a-ciganyok/

(24.hu nyomán Szent Korona Rádió)

Az OTP Bank a hazafiakat üldöző német gépezet szolgálatában

Ha hazafi vagy, akkor kizárnak a bankrendszerből

Egy Szent István-renddel kitüntetett bankárnak vajon szabad-e megfosztania egy Magyarországon ...

Belföld

2026. 11. 8.

A magyarországi evangélikus vezetők az LMBTQP-lobbi szolgálatába álltak?

Úgy látszik, hogy elérte a hazai evangélikusokat az a fertő, ...

LMBTQP

2026. 11. 7.

Telegram-posztjaink (2026.11.05.)

Lezsák Sándort tévesen tüntették fel ügynökként az adatbázisban – a levéltár elnézést kért; A kínzások ellen tiltakozókat fenyegeti letartóztatás Ukrajnában; uniós pénzből készült jelentés terjeszt súlyos állításokat a Mi Hazánkról és a Bűnvadászokról

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 6.

Telegram-posztjaink (2026.11.04.)

Újabb ismert nevek kerültek elő az ügynökakták nyilvánosságra hozatala után; a Mi Hazánk tüntetésével illusztráltak egy, a párthoz nem köthető kocsmai incidensről szóló cikket a balliberálisok; Trump bejelentette: megszűnhet az évi milliárdos amerikai támogatás Izraelnek

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 5.

Telegram-posztjaink (2026.11.03.)

Órákig tartották fogva a Bűnvadászokat a rendőrségen, végül gyanúsítás nélkül engedték el őket; a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai idén is gondozásba vették a lengyel ONR alapítójának sírját; a rendőrség fejvadászai keresik Matolcsy Ádámot és Stofa Györgyöt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 3.

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.